A monarchiák „őrangyalai” – Bemutatták a Fraknói Kutatócsoport és a viterbói egyetem közös kötetét

A Matteo Sanfilippo és Tusor Péter egyháztörténészek által szerkesztett tanulmánykötet témája a bíboros protektori intézmény, mely a középkor derekától kezdve a 20. század második feléig létezett az Egyházban. Legfontosabb feladata volt, hogy egy adott szerzetesrend, egyesület, nemzet vagy ország érdekei mellett emeljen szót a Szentszéknél.

A Pápai Szent Kereszt Egyetem szenátusi termében tartott könyvbemutató moderátora Roberto Regoli, a Pápai Gergely Egyetem professzera, az Archivum Historiae Pontificae főszerkesztője volt.

A tanulmánykötet méltatását Johannes Grohe egyháztörténész, a Pápai Szent Kereszt Egyetem professzora kezdte, aki elsősorban a bíboros protektori intézmény kialakulását ismertette. Kiemelte, hogy a protektori intézmény megszületése szoros összefüggésben van a királyi hatalom megerősödésével, a nemzeti monarchiák, elsősorban a francia királyság felemelkedésével. Grohe professzor szót ejtett arról a gyakorlatról is, hogy egy bíboros több állam vagy szerzetesrend protektorságát is elvállalta, hiszen ezek nem megvetendő anyagi haszonnal jártak, az információkért, az érdekképviseletért ugyanis az érdekelt felek rendszeresen fizettek. Az intézmény történetében a legsikeresebb bíboros nem kevesebb, mint 131 protektorátusra tett szert.

A következő előadó Irene Fosi professzor volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a bíboros protektori intézmény a tudományos publikációkban és így a tudományos közvéleményben elsősorban a nemzetek képviseletének eszközeként jelenik meg, valójában az évszázadok során igen fontos szerepet játszott a szerzetesrendek életében. Sőt, adataink szerint az első protektorátus nem is nemzethez vagy királysághoz, hanem éppen egy szerzetesrendhez, Szent Ferenc rendjéhez fűződik.

A harmadik felszólaló, Gaetano Platania professzor a Lengyel Királyság bíboros protektorainak tevékenységét ismertette, ami sajátosan alakult, mivel Lengyelország formailag ugyan királyság, de valójában nemesi köztársaság volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az országot a király és a szejm kormányozták, az előbbi semmilyen lényeges intézkedést nem hozhatott az utóbbi nélkül. Nagyon különös, amit Platania máig megoldatlan rejtélyként említett, hogy az egyik legnagyobb lengyel nemzeti uralkodó, III. (Sobieski) János uralkodása idején a bíboros protektor, Carlo Barberini kizárólag a királyt, az ő személyét képviselte, és nincsenek adataink arról, hogy a szejm megpróbált volna ezen változtatni.

Az est utolsó előadója Erdő Péter bíboros, prímás volt, aki a bíboros protektorátus megszűnését ismertette. Akár szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy a leginkább a nyugat-európai nemzetek érdekképviseleteként működő bíboros protektorátusról az utolsó ismert adat 1975-ből származik, amely azonban eddigre már nem nemzetek, hanem szerzetesrendek ügyében mutatott csak aktivitást, illetve hogy a nemzeti képviselet, legalábbis formálisan, néhány évvel korábban, 1968-ban szűnt meg. Mégsem mondhatjuk, hogy ezzel végérvényesen lezárult volna ennek a fél évezredes intézménynek a története, mivel a Máltai és a Szent Sír Lovagrend esetében egy-egy bíboros továbbra is folytat protektori tevékenységet, csak azt ma már patronátusnak nevezik. Sőt ex officio (hivatalból) a bíboros államtitkár a pápai diplomataképző, az 1701-ben még Accademia dei Nobili Ecclesiastici néven alapított Pápai Egyházi Akadémia protektora, illetve a mindenkori esztergomi érsek bíborosként ugyanígy a Pápai Magyar Egyházi Intézeté.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport

Magyar Kurír