Az ötödik évadot megnyitó pécsi találkozón Felföldi László pécsi megyéspüspök és Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője tartott előadást.
Görföl Tibor előadásában a mindennapi életből vett példákkal fordult a hallgatósághoz, olyan élethelyzetekről szólva, melyekben nem a remények szerint alakultak a dolgok.
Keresztény emberként a reményünk, hogy az életünk végső beteljesedésén eljutunk az üdvösségre – hangsúlyozta. – Ez azonban a hétköznapi élet problémáinak megoldására nem ad kellő biztonságot.
A „mindig volt valahogy” és a „majd csak lesz valahogy” hétköznapi bölcsességei sem jelentenek reményt, az „ilyen az élet” mondás sem sokat ér, ennél azért többet érdemes remélni az életünkben – hangsúlyozta az előadó. – A keresztény ember alapvetően nem abban reménykedik, hogy vele minden rendben lesz, hanem a szeretteinek boldogulását reméli.
Leó pápa megnyilatkozásainak középpontjában sem saját maga vagy az Egyház boldogulása áll. A Szentatya elevenen figyel kifelé, másokra – fogalmazott Görföl Tibor. – Reményének tárgya a bajban levő, szenvedő ember; reményének különleges súlya és értéke, hogy másokhoz kapcsolódik.
Azaz a mi reményünk annyiban hat vissza ránk, hogy ha a másiknak jól megy a dolga, az minket is örömmel tölt majd el.
Milyen a végső teljes reménytelenség? Létezik-e? – e kérdések kapcsán Görföl Tibor kiemelte: furcsán hangzik, de a pillanatnyi helyzetét kilátástalannak látó, morális kétségbeesésbe került és a saját életét kioltó embernek is van reménye azzal, hogy úgy véli, tettével megszünteti az őt érő rosszat.
A reménytelenség állapotát valójában azok élik meg, akik azt gondolják, minden mindegy, és mindent meg lehet csinálni, lehet hazudni következmények nélkül, mert semmi sem számít; akik azt gondolják, hogy tönkre lehet tenni embereket; akik szerint lehet szent dolgokat sárba tiporni, és nem számítanak az erkölcsi elvek. Sokan élnek így,
körülvesz minket a reménytelenség, és meg is kísérthet minket
– figyelmeztetett a teológus.
A keresztény gondolkodók a három isteni erényt, a hitet, a reményt és a szeretetet társítani szokták a legnemesebb és legértékesebb tulajdonságokkal, mint az igaz, a jó és a szép.
Ebben az értelemben a hit párja az igazság, a szereteté a jóság, a reményhez pedig a szépség tartozik, amely léte kimeríthetetlen és kiapadhatatlan forrásként nem a mi erőfeszítésünkön múlik
– hangzott el Görföl Tibor teológus előadásában.
Felföldi László pécsi megyéspüspök, a férfitalálkozók ötlet- és állandó házigazdája előadásában az Isten által nekünk adott személyes és egyedi küldetésünkön keresztül láttatta a remény témájának mélyét.
Istennek az a vágya, hogy az ember megtalálja ezt a küldetést, és megvalósítsa saját életében, még akkor is, ha néha az újratervezést is be kell kalkulálni. Ezt mutatja a remény szentévének megnyitását jelképező szent kapu, melyen átlépve valami elkezdődik az életünkben, miként most elkezdődik az Egyház és a közösségek életében is – fogalmazott a főpásztor.
Ez a „mustármag reménye”, amelyben szemléljük a mustármagból felnőtt csodálatos fát is, amit aztán már túl öregnek látunk,
pedig a fa mindig magában hordozza a növekedés magját is, amiből valami elindul és csoda születik.
Az Egyház is mindig ez a csoda marad, a mustármag reményének csodája,
melyben új lendületek és közösségek jöttek és jönnek létre – hangsúlyozta Felföldi László püspök. – Lehet, hogy kicsiny közösségek, de élet van bennük.
A mustármag reményének lényege által megértjük: Isten velünk van, és nem a terveink struktúrájából épül az Egyház, hanem az Isten szeretetéből.
Sokszor a remény akkor születik és éled, gyökerezik, amikor már lemondtunk róla.
Nincs reménytelen helyzet, csak reménytelen ember, hiszen az Isten minden helyzetben mellettünk van. Ha élő istenkapcsolatunk van és törekszünk a jó kapcsolatra a Teremtővel, a dolgaink elkezdenek helyére kerülni az életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek benne nehézségek, hanem azt, hogy érezni fogjuk Isten valóságos jelenlétét, amibe bele tudunk kapaszkodni – fogalmazott a főpásztor.
„Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11) – ez a Pécsi Egyházmegye jelmondata, idézte a szentírási igeszakaszt a megyéspüspök. Hozzátette: Isten egyéni küldetéssel testvérnek, közösségnek teremtett minket. Ha így éljük az életünket, nem lesznek háborúk, megtaláljuk, megteremtjük a békét, a fegyvertelen és lefegyverző békét, ahogy Leó pápa fogalmazott.
A reményben van az erő, az Isten valósága, biztonsága. Igazi reménye annak van, akiben eleven hit van, mely megtart, felemel és bizalomra hív. Ez a jó győzelme.
Nem a múlt, hanem az élet köveiből kell közösséget építeni, melyben
a reményünk az Egyház krisztusi közösségének életében kicsiny mustármagként, de mindig újrakezdődik,
mert ez a mindennapok története.
A találkozó a téma kiscsoportokban történő feldolgozásával ért véget.
A férfitalálkozók sora szeptember 25-én Siklóson, szeptember 26-án Mohácson folytatódik.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


















