A művészetnek külön hajlékra van szüksége – Átadták a restaurált Lotz-freskókat a Régi Műcsarnokban

Ilyen fennkölt gondolatok futottak át az agyamon, amikor felmentem az Andrássy úti Régi Műcsarnok épületének első emeletére, és megpillantottam a teljesen kivilágított Lotz-freskókat a mennyezeten. Mint a kristály, úgy ragyogtak a falképek egy ékszerdobozba rejtve, mert a Régi Műcsarnok, amely ma a Képzőművészeti Egyetemhez tartozik, valaha valóban az volt. Kívülről, az Andrássy út felől ma egy koromfekete neoreneszánsz homlokzat látható, amelyet valószínűleg senki sem vesz észre az arra járók közül. Tegyük hozzá, nem csoda, hiszen az elmúlt évszázad benzingőzzel elegyített összes kormos szennye jól beborította. Eddig csak a tetejét újították fel, a fehér báboskorlát csak úgy világít odafönt, a homlokzat teljes hosszában. Remélhetőleg a fekete homlokzati falak is megtisztulnak egyszer a nem túl távoli jövőben.  

De térjünk vissza a Lotz-freskókhoz, a belső térbe. Palotája falképeinek megfestésével az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Lotz Károlyt bízta meg, a műfaj legjelentősebb hazai képviselőjét. Neoreneszánsz falképfestészeti stílusát Lotz Bécsben, Karl Rahl mellett sajátította el, és az 1870-es évekre már olyan jelentős középületek dekorációjával szerzett nevet itthon, mint a Vigadó és a Magyar Nemzeti Múzeum. Az utóbbihoz készült előkészítő ceruzarajzai megtalálhatók a Képzőművészeti Egyetem több mint kétszáz darabos Lotz–rajzgyűjteményében. Lotz Károly valamivel később, 1882-től haláláig a Képzőművészeti Főiskola, majd a II. számú Festészeti Mesteriskola vezetője volt. 

A Régi Műcsarnok két épületszakaszában Lotz két allegorikus műcsoportot festett. A lépcsőház mennyezeti párkánya fölötti lunettákban arany alapon a művészeti ágak allegóriái jelennek meg, míg az emeleti folyosó mennyezetét négy művészeti fogalom allegóriája díszíti. A falképek stílusukat tekintve az itáliai érett reneszánsz művészetét, elsősorban Raffaello római Stanza-freskóinak allegorikus tondóit követik. A lépcsőforduló lunettáiban a Rajz, Rézmetszet, Művészettörténet, Iparművészet, Szobrászat, Festészet és az Építészet klasszikus szépségű nőalakjai jelennek meg. Az arany alap előtt, alacsony kőtalapzaton heverő, ideális szépségű nőalakok az általuk megszemélyesített művészeti ágak attribútumait tartják a kezükben, de kilétükre a jelenetek alatti feliratok is utalnak. A díszfolyosó nyolcszögletű mennyezeti mezőiben az akadémikus művészet esztétikájának alapfogalmai öltöttek formát Lotz keze nyomán. A művészi alkotás kiindulópontja eszerint a szárnyaló Képzelet, ezt ötvözi az alkotó a Valósággal és a Szépséggel, a mű pedig a köztük létrejövő Összhang eredményeként születik meg. Ezek az elvont fogalmak Lotz kompozícióin neoreneszánsz stílusban tűnnek fel: a pompeji vörös háttér előtt ülő, éteri szépségű nőalakok közül a Képzeletet sas emeli a magasba, a Valóság tükörben szemléli magát, a Szépség Vénusz almáját tartja kezében, az Összhang pedig lantját pengeti. A falképeket 1956-ban restaurálták, 1966-ban pedig az emeleti terek mennyezeti díszítményeit állították helyre. 2021-ben a földszinti fogadótér, a lépcsőforduló, valamint az emeleti folyosók díszítményei és falképei újultak meg. 

Budapest szívében, az Andrássy út (egykor Sugár út) 69. szám alatt található díszes palota azzal a céllal épült, hogy kiállítótér legyen. Amikor 1877-ben felavatták a Műcsarnokot, megosztva használta kiállításokra a Képzőművészeti Társulat és az Iparművészeti Múzeum. Amikor elhagyták az épületet, mert a Hősök terén felépült a tágasabb új Műcsarnok, az Andrássy úti házat már csak Régi Műcsarnokként emlegették. Épületét ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Bábszínház közösen használja. Közvetlen szomszédságában, az Izabella utca felől csatlakozik hozzá a Mintarajziskola (a későbbi Képzőművészeti Főiskola), a Vörösmarty utca felől pedig a Régi Zeneakadémia épülete. 

Petrovics Elek, a Szépművészti Múzeum egykori igazgatója annak idején így írt a Művészet című folyóirat hasábjain: „Saját korunknak művészete a történeti alapokon nyugvó, nagy galériákban nem juthat kellő módon szóhoz, s ezért ennek a művészetnek külön hajlékra van szüksége, olyanra, amelyet nem a történetnek, hanem az életnek a levegője jár át.” 

Bátran ajánlhatom a kedves Olvasónak, hogy amikor teheti, látogasson el az Andrássy úti Régi Műcsarnok épületének folyosóira, ahol megcsodálhatja Lotz Károly immár eredeti állapotukban pompázó falfestményeit.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. március 6-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.