A nagyvázsonyi Szent István-templom – Érsekségi ékességek (61.)

Az 1975-ös egyházmegyei névtárban a mai Nagyvázsonyról ezt olvashatjuk: „1333-ban papját, Jánost, 1425-ben Szentháromság és Mindenszentek tiszteletére emelt templomát említik. 1472-ben Kinizsi Pál kapja Vásonkő várát Mátyás királytól, aki 1483-ban a vár közelében pálos kolostort alapít Szent Mihály tiszteletére. 1560 táján a török közeledtére elmenekültek a szerzetesek. (A kolostor nem települt újra, ma romjai láthatók a település határában. A plébánia is megszűnt. A török időkben a várurak, és később a protestáns hitre tért várőrség a várbeli kápolnát használta.) 1726-ban szervezték újjá a plébániát, 12 falu ellátására.”

A település északkeleti szélén, enyhe magaslaton áll az egyhajós, támpilléres, homlokzati tornyos templom. Bejárata a nyugati főhomlokzaton szobordíszes kapu alatt nyílik. A nyolcszög három oldalával záródó szentély déli oldalához kis oratórium csatlakozott, északi oldalán újabb sekrestye áll, a szentélyből nyíló bejáratának kőkerete késő gótikus, pálcatagos. Az egyenlő szélességű, két-két szakaszos szentély és hajó gótikus hálóboltozattal fedett, déli falán két-két karcsú, halhólyagos mérműves ablak nyílik. A hajóban kiterjedt középkori, 15. századi falfestést tártak fel az alsó falszakaszon függönyminta-motívummal.

A meglehetős épségben megmaradt gótikus templomra már a 19. század második felének „régiségbúvárai” is felfigyeltek. Ipolyi Arnold csallóközi anyaggyűjtésére reagálva Rómer Flóris a maga bakonyi, Balaton-felvidéki bejárásainak eredményéről levélben számolt be barátjának: a középkori emlékek, templomromok felsorolásában lelkesülten sorolja „a Vásonyi gót templom, és a vár, és paulinus egyház maradványi”-t. Könyöki József a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB; a magyarországi műemlékvédelem első intézménye) felkérésére 1885-ben jelentést és felmérési rajzokat készített a templomról.

1960–61-ben a veszprémi múzeum igazgatója, Éri István végzett régészeti kutatást, amelynek eredményeképpen kiderült, hogy az írott forrásokból ismert Kinizsi-féle építkezés valójában átalakítás volt. Ugyanis ekkor a korábbi, 1400 táján épült templomot bővítették: a hajó ma is magában foglalja a korábbi körítőfalakat, a kisebb szentélyt azonban a hajóval azonos szélességűre bővítve újonnan építették, az előzmény maradványait használták fel a padló alá süllyesztett kisebb sírbolthoz. A torony eredetileg a homlokzat teljes szélességében épült, alsó szakasza ma is fennáll, ahogy ezt a karzaton látható két középkori ablaknyílás is mutatja. A templomot temető vette körül, területét kerítésfal övezte. A Kinizsi-féle késő gótikus építkezést a karzataljban másodlagos befalazásban látható, az 1481-es évszámot viselő faragott kő datálja.

A 18. század első harmadában több írott forrás is elhanyagoltnak, összeomlófélben lévőnek írja le a templomot. A 18. század közepén állította helyre a település birtokosa, egyben a plébániatemplom kegyura, Zichy IV. János (1710–1764) császári királyi kamarás és első neje, Széchenyi Katalin. Az építkezés 1742-ben kezdődött, és több éven át elhúzódott. 1746-ban Zichy János Padányihoz címzett levelében még úgy írt, hogy az általa épített kis kápolna még nem készült el teljesen. Oltárait a canonica visitatio 1747-ben már leírja, de aranyozásuk még nem készült el. A templomot valószínűleg Padányi Biró Márton szentelte fel. A keresztelőmedence 1778-ban készült el.

Koppány Tibor kutatásai szerint (1993) az építési munkákat várpalotai kőművesek és kőfaragók végezték, a szobrok kőanyaga bántai mészkő – mint oly sok helyen a korszak püspöki és más rangos építkezésein az egyházmegyében. A kőszobrokat nagy valószínűséggel a Várpalotán működő Thomas Walch faragta. Koppány Tibor említett még a szobrok felett faragott kettős családi címert, amely ma nem látható.

A Zichy-féle 18. század közepi építkezés idején épült a torony felső része; a templombelsőt újravakolták, s új barokk berendezéssel szerelték fel. Ma is meglévő, fából gazdagon faragott főoltárának, két mellékoltárának és szószékének mestere az a Franz Joseph Schmidt szobrász volt, akinek tervei alapján Padányi Bíró Márton püspök megrendelésére Veszprémben a 1747-ben kálvária stációinak szobrait, 1749-ben a Szentháromság-emléket faragták.

A templom gótikus részletei mellett figyelemre méltók a barokk berendezési tárgyak is. Az 1959-től meginduló helyreállítás előtt a templom körüli feltöltés, a csapadékvíz-elvezetés hiányosságai okozta talajnedvesség, valamint a használaton kívüliségből adódóan a szellőztetés hiánya miatt a barokk faberendezés igen rossz állapotba került. „Megmentése és állagbiztosítása már csak nagyon gondos munkával történhetett meg. Az összes tartószerkezeteket át kellett vizsgálni és részben cserélni, az oltárokat szétszedni és a megtámadott, rovarvágott farészeket tömíteni kellett alulról lukra haladva. Visszaállításukkor az oltárokat az oldalfalaktól 10 cm-es légréssel helyeztük el. A faszobrász: Feleki Ottó, asztalosmester: Csombó József.”

A főoltáron a szobrokkal kísért középső rész szintén szobrászati alkotás: Szent István és Szent Imre felajánlja a koronát a felettük angyalok közt megjelenő Szűz Máriának. A tervrajz szerint kétoldalt egy-egy lovagkirály alakja lett volna, az oltár mellett, a rekesztő ajtaja felett egy-egy lovas szent: Szent Márton és Szent György. Az oromzatban a donátor Zichy János és neje, Széchenyi Katalin címere felett a Szentháromság és kétoldalt a párkányzaton egy-egy szent püspök. Az oltár mai állapotában a püspökszentek lent, a középrész mellett állnak, az oromzat szobor nélküli, a hiányzó lovas szentekről nincs adat, a Múzeum adattárában azonban van két fénykép, amely két lovagkirály csonka faszobrát ábrázolja, ezek esetleg az oltár egykori részletei.

A két püspökszentet szokás Szent Gellérttel, illetve Szent Adalberttel azonosítani. A szobrokon különösebb attribútum nem bizonyítja ezt, de a főjelenet, illetve az Árpád-házi keresztény gyökerekhez fűződő történelmi kapcsolat folytán joggal gondolhatjuk, hogy őket ábrázolták a 18. századi főoltáron. Az orgona 1824-ből való; értékesek még a templom 19. századi céhzászlói.

A helyreállítás tervezője Sedlmayr János, az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) munkatársa volt. A helyreállítás során törekedtek a műemlék épület középkori és barokk jellegének együttes bemutatására.

Jelenleg ásatást folytat a templom körül a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, melynek célja Kinizsi Pál és társa földi maradványainak kalandos történetét régészeti adatokkal megvilágítani.

A templom ma nem áll rendszeres plébániai használatban, augusztus 20-i búcsúján és egyes ünnepélyes alkalmakkor látogatható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír