A napfogyatkozás sötétjében tápláljuk a fényt – Szentmise a crans-montanai tűzvész áldozataiért

„Montana olyan lett, mint az a Jeruzsálem, amelyről Izajás ma reggel beszélt” – ezzel a képpel kezdte megrendülten beszédét Jean-Marie Lovey, a sioni egyházmegye püspöke, amikor január 4-én reggel a crans-i Szent Kristóf-kápolnában szentmisét mutatott be az áldozatokért, a sérültekért és az összes érintett családért. Több száz ember csendben, imádságban követte a szertartást a templomon kívül is. Számos püspök koncelebrált, köztük Charles Morerod, a Svájci Püspöki Konferencia (CES) elnöke, Joseph Maria Bonnemain, a churi egyházmegye püspöke, a CES alelnöke, valamint Alain de Raemy ifjúságpasztorációért felelős püspök. Jelen voltak a svájci református egyház és Valais Kanton vezetői is. A mise előtt a püspök felolvasta Leó pápa üzenetét, amelyben szolidaritását fejezte ki a tragédia áldozatainak és családtagjaiknak.

Lovey püspök beszéde elején megosztotta, milyen korlátozottak a szavak egy ekkora tragédiával szemben: „A szó olyan törékeny és olyan szegényes.” Nem próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, hanem az érintettek mellé állt, és próbálta érzékeltetni a közelségét: „Az, hogy jelen vagyunk, számomra elengedhetetlennek tűnik.” A beszédeknél többet érhet „egy gesztus, egy pillantás, egy mosoly”, amelyet támogatásként érzékelnek azok, akik közelről látták a szilveszteri éjszaka lángjait.

A vízkereszt ünnepéről beszélt homíliájában, kapcsolatot keresve a gyász és a fény evangéliuma között. „Vasárnap lesz vízkereszt” – magyarázta –, bizonyos értelemben ez gondviselésszerű, mert

a vízkereszt fény, amely eloszlatja a sötétséget, és Isten tudja, mennyire szükség van erre ebben a pillanatban, különösen azok számára, akiket ez a dráma érintett”.

Prédikációjában a fény, a világosság fontosságáról beszélt. „Ma együtt kell kérnünk a kegyelmet, hogy mi is a fény őrszemei lehessünk. A kantonunk, országunk égboltját elsötétítő napfogyatkozás idején sok család, sok ember számára elviselhetetlen, hogy a szenvedés vagy a halál sötétségében, az értelmetlenség sötétségében maradjanak.

Alapvető fontosságúvá válik, hogy létezzen egy fény, amely magához vonz és világosságot ad.”

Ehhez mindenki hozzájárulása létfontosságú. A püspök példaként említette az elsősegélyt nyújtókat, a mentősöket, a kórházi személyzetet, a rendőrséget, a tűzoltókat, a politikai és igazságügyi hatóságokat, „mindazokat, akik professzionális módon és nagylelkűen” dolgoztak azon az éjszakán, amikor a tűz fellobbant.

És így folytatta: „A mai evangélium azt mondja nekünk, hogy a napkeleti bölcsek más úton tértek vissza hazájukba. Ez tanulságot hordoz az életünk számára.” Hangsúlyozta a közösség fontosságát az ember életében, és a fény fontosságát, amelyet Jézus születésével, karácsonykor ígéretként kaptunk. „Aki elvesztette gyermekét, testvérét, barátját, annak az útja többé nem lesz ugyanaz. Nektek, kedves barátaim, újra meg kell találnotok az utat, hogy visszatérhessetek a mindennapi életetekbe.

E gyülekezet imádsága, a találkozásokból táplálkozó barátság, a Krisztus Jézussal való találkozás, aki egy lett közülünk, mindez fényt vet majd az utatokra, az isteni jelenlét megnyilvánulása lesz.

Kívánom, hogy a magasból érkező fény mindig és mindenhol előttünk járjon.”

Egy kis asztalon a tűzvészben meghalt fiataloknak lehetett üzenetet írni, tucatnyi toll sorakozott, mert egy nem volt elég mindazoknak, akik olaszul, franciául, németül vagy angolul szerettek volna üzenetet írni.

Drága angyalok, senki sem fog titeket elfelejteni”

– állt a soron következő lapon.

„Valais kanton olyan, mint egy falu – mondta a mise után a püspök –, az emberek ismerik egymást, és szoros kapcsolatok fűzik őket egymáshoz.” A dráma ezért nem csak egy számadat, hanem nevek és rokoni kapcsolatok hálója, amelyet mélyen érintett. Előző nap a sekrestyében arról beszélt két ember, hogy egy ismerős unokája is a sérültek között van, kórházban ápolják. Az egyházmegye részéről a püspök ezért is megerősíti „gondoskodását, közelségét és együttérzését minden áldozat, azok hozzátartozói és családtagjai iránt”.

Lovey elmondta azt is, hogy a montanai plébánia „megnyitotta kapuit mindazok előtt, akik szeretnék leírni gondolataikat, üzeneteiket, várakozásaikat, szenvedéseiket, reményeiket az erre a célra szolgáló füzetbe”. Több plébánia is szervezett találkozókat, beszélgetéseket és imádságokat.

Az egyházmegye tudatta, hogy a crans-montanai tűzvész után rendelkezésre állnak munkatársaik, hogy beszélgessenek, imádkozzanak azokkal, akiket ez a tragédia érint.

Ha valaki szeretne beszélni egy pappal, diakónussal vagy világi lelkipásztori munkatárssal, az egyházmegye ifjúsági szolgálatához fordulhat.

Forrás: AgenSIR; Avvenire

Fotó: Avvenire; Vatican News

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír