A nevelés kórusmű – Pedagógusok lelkigyakorlata Budapesten (2. rész)

A szónok mondanivalójának mottóját XIV. Leó pápától kölcsönözte: „Fegyverezzétek le a szavakat, emeljétek fel a tekinteteteket, őrizzétek a szíveteket!” A felolvasott, szőlőmunkásokról szóló példabeszéd (Mt 21,33–43.45–46) egy aprólékos leírással kezdődik. A gazda szőlőt telepít, sövénnyel veszi körül, taposógödröt ás és őrtornyot épít. Vagyis a munkások nem a puszta földet kapják, hanem egy kész infrastruktúrát.

Olykor mi is azt hihetjük, hogy minden a mi saját képességünkön, módszertani felkészültségünkön vagy éppen az akaraterőnkön múlik.

Jézus példabeszéde arra emlékeztet, hogy Isten nemcsak feladatot ad, hanem infrastruktúrát is. „Amikor egy gyermek belép az osztályterembe, nem egy tabula rasát kapunk, hanem egy Isten által körbekerített, toronnyal és taposógödörrel ellátott lelket” – emelte ki a szónok. A tehetség, a hit szikrája, az élet maga – ez mind-mind ajándék.

A bűn, amiről az evangélium beszél, ott kezdődik, amikor elfelejtjük, hogy a kerítést nem mi fontuk.

A bérlők azért válnak gyilkossá, mert elfeledkeznek a háláról. Ferenc pápa is hangsúlyozza, hogy a bűn gyökere a hálátlanság. Ha a pedagógus elfelejti megköszönni azt, amit készen kapott, a gyermek szellemét, a kollégák támogatását, az intézményi hátteret, akkor óhatatlanul tulajdonossá válik.

A távol lévő Isten

Van a példabeszédben egy teológiai elem, amely a zsidó hagyományból tárható fel. A szőlő általában az ötödik évben hoz először olyan termést, amely után tizedet kellett fizetni. A példabeszéd szerint a gazda elutazott, és csak a szüret idején küldte el szolgáit. Ez azt jelenti, hogy a bérlők egy darabig nem is látták őt. Ebben az időszakban nem volt ellenőrzés a „tankerülettől”, nem volt heti jelentés. Csak a szőlő volt, a sövény, a torony és a munka. Ez a „távol lévő Isten” próbája.

Isten hallgatása nem közöny, hanem a bizalom tere. Isten annyira tiszteli a szabadságunkat, hogy hagyja kibontakozni a teremtményeit.

Ám a bérlők a szabadságot a függetlenedésre használják. Ez a modern ember, és talán a modern pedagógus gőgje is: Isten nélkül akarják élvezni Isten világát. „Azt hisszük, ha elhallgattatjuk a lelkiismeret szavát, a kollégák építő kritikáját vagy a ránk bízottak néma segélykiáltását, akkor a mi tulajdonunkká lesz a terep – hangsúlyozta Zsódi Viktor. De ne feledjük: a nevelés nem magányos hősök harca a sötétséggel, hanem egy kórusmű, ahol a Gazda a karmester.”

Az elvetett kő, mint szegletkő

Az olvasmányban József drámáját hallhatták a hívek (Ter 37,3–4.12–13a.17b–28). Józsefet, a szeretett fiút atyja testvéreihez küldi. Ők azonban nem a testvért látják benne, hanem a kiváltságost. A tarka köntöst nézik, nem az embert. Több párhuzamot is találunk Jézus sorsával: Józsefet kútba dobták, eladták – Jézust kidobták a szőlőből és megölték. Józsefet irigységből áldozták fel – Jézust „irigységből adták át” a főpapok (Mt 27,18). József eladása egész Izrael megmentését szolgálta – Jézus halála a világ életévé vált. A pedagógus is sokszor találkozhat „álomlátókkal”, akik tehetségesebbek, másmilyenek. Olykor bennük is feltámadhat a reflex: „hallgattassuk el, mert zavarja a megszokott rendünket”. Jézus válasza megrendítő: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett” (Mt 21,42).

Isten fordított logikája szerint, amire azt mondjuk, hogy nem fér bele a tantervbe vagy a pedagógiai koncepciónkba, abból is képes építeni Isten Országát.

A nevelőknek az a feladata, hogy ne „elvetők”, hanem „felfedezők” legyenek.

Le kell fegyverezni a szavakat

A szőlőmunkások és József testvérei is szavakat használták fegyverként. A pedagógus szavai nem válhatnak fegyverekké. A nevelés akkor hasonlít egy kórusműhöz, ha a szavainkat lefegyverezzük.

Az iskola nem magányos szakemberek gyűjtőhelye, hanem egy olyan közösség, ahol mindenkinek megvan a maga szólama.

„Emeljétek fel a tekinteteteket!” – folytatódik a mottó. Az is fontos, hogy a pedagógus ne csak a napi adminisztrációt, a javítandó dolgozatok tornyát vegye észre, hanem nézzen az „álomlátó” Józsefek szemébe. Ha csak a jegyekre, versenyeredményekre figyel, akkor bérlő marad. Ha az embert nézi, intézővé válik.

„Őrizzétek a szíveteket!” – mondja a pápa. A szőlőmunkások szíve azért kérgesedett meg, mert hagyták, hogy a birtoklásvágy és az irigység beköltözzön oda.

Pedagógusként a legnagyobb veszély a kiégés mellett a cinizmus.

Amikor már nem várja a gazda fiát, amikor már azt hiszi, övé az örökség, és senki nem mondhatja meg neki, hogyan tanítson.

Isten „naiv” türelme

A gazda naiv: elküldi a szolgáit, megverik őket, majd újakat küld, akiket megölnek, erre elküldi a legdrágábbat, a Fiát. Emberi ésszel ez őrültség, pedagógiailag következetlenség. De ez Isten logikája: a végső esély felkínálása. Isten nem sereget küld a gyilkosokra, hanem szeretetet.

A szeretet naivitása meg tudja törni az erőszak spirálját.

„Hányszor kapjuk meg mi, pedagógusok is, ezt a végső esélyt, hányszor bocsát meg nekünk a Gazda, amikor türelmetlenek, hálátlanok vagyunk, vagy éppen tulajdonosoknak képzeljük magunkat? – tette fel a kérdést a szónok. Isten országa nem azért vétetik el a bérlőktől, mert Isten gonosz, hanem mert ők váltak képtelenné a gyümölcsöző gondoskodásra. A nevelés egy kórusmű. A pedagógus mellett áll a kollégája, a szülők, és mindenekelőtt ott van a Szegletkő, Krisztus.

Építsünk rá! Ő az egyetlen alap, amely nem süllyed el, ha jönnek a viharok. Legyünk reményteljes intézők!

Végezetül Zsódi Viktor piarista tartományfőnök megfontolásra ajánlott néhány kérdést. Úgy érzem, az osztályom, a tantárgyam, a hivatásom az enyém, vagy tudom, hogy csak egy időre kaptam megőrzésre? Ki az én „József-tanítványom”? Kit rekesztek ki csak azért, mert nem illik bele az én kényelmes sémáimba? Mikor mondtam utoljára: „Köszönöm”?

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír