A nyíregyházi székesegyház figurális-díszítő festését végző művészek a kétéves közös munkáról

A team közösségi oldalán rövid interjúkat lehet olvasni az egyes művészeknek a templomfestésben betöltött szerepéről, tapasztalatairól. Az interjúkat, amelyek egy hónappal a munka befejezése előtt készültek, rövidített, szerkesztett változatban olvashatják.

Seres Tamás ikonfestő-restaurátor, a projekt vezetője (Szendrő):

„2021 októberében kezdtük el a festést, de a projekten régebb óta dolgozom, hiszen a festést megelőzte a tervezési folyamat, s ez valamivel több mint egy fél évet vett igénybe. De a történet még régebbre nyúlik vissza: az ikonosztázt körülbelül 2010-ben kezdtük el tervezni Kárpáti Laci bácsival, ő az állványt, én pedig az ikonokat készítettem. 2012-re készült el az alapképsor, 2017-ben lett kész az ünnepsor. Így tulajdonképpen 2010 óta van kapcsolatom a templommal.

Az én feladatom volt, hogy művészeti vezető és menedzser legyek, ha lehet így mondani. Sajnos, vagy szerencsére, egy nagyon összetett feladatkörrel találtam szemben magam a felkérést követően (...)

Rendkívül nehéz volt ez és nagyon megterhelt, főleg azért, mert semmilyen üzleti vagy gazdasági ismeretem nem volt a korábbiakban, vagy csak nagyon kevés. Nem tudtam, hogyan működik egy ilyen vállalkozás, úgyhogy ezeket mind az elmúlt két év során kellett megtapasztalni, megtanulni. Papírügyeket intéztem, béreket utaltam, lakhatási körülményeket, utazási feltételeket kellett teremteni, hogy aki idejön közénk dolgozni, annak valóban csak annyi dolga legyen, hogy felveszi az ecsetet és a lehető leghatékonyabban dolgozik.

Nekem mindemellett kellett a festéssel, előrajzolással és mindenféle művészeti munkával foglalkozni, hiszen nélkülem a többiek sem tudtak haladni, hiszen én rajzoltam elő a figurákat, utána tudtak a többiek eleinte csak a háttérszínekkel, majd az egyre több részlet megfestésével foglalkozni.

Az arcok megfestését szeretem a legjobban. Mert persze fontos, hogy egy figurának szép legyen a ruhája, de amikor rátekintünk egy-egy szentre, mégiscsak az arcát nézzük meg. És bármennyire azt mondják, hogy sematikusak, vagy egyéni vonásokkal kevéssé megáldottak, mégis ez az a terület, ahol az ember a saját érzelmeit, lelkiállapotát, gondolatvilágát bele tudja egy picit vinni a szentek alakjaiba, amiből talán a szemlélőnek is valamit át tud adni.

Egy ilyen kétéves projekt alatt, nagyon könnyen partalanná válik az ember, a munka: szétcsúszhatnak a mindennapjaink, a heteink, az óráink, mert bent maradunk a templomban, én legalábbis bent maradtam sokszor éjszakába nyúlóan, és akkor azt veszed észre magadon, hogy gyenge vagy, fáradt vagy, nem bírsz koncentrálni, ingerült vagy. Tehát önfegyelmet, mértéket kell tartani. Én túlterhelem magam többnyire. Akár úgy, hogy túl sok feladatot vállaltam el, akár azzal, hogy túl sokat várok el magamtól.

(...) A leghálásabb a közösségért vagyok, azokért a munkatársakért, akik végig kitartottak, önzetlenek voltak.”

*

Johanna Hacker díszítőfestő (Németország):

Feladatköre a templomfestés során: „díszítőfestő" (mondja magyarul). „Németországban ezt inkább templomfestésnek hívják, itt más. A munkám, hogy imitációkat, másolatokat készítek különböző anyagokról, például fáról, márványról, próbálom leutánozni a felületüket. Valamint aranyozok, és különböző díszítéseket, ornamentikákat találok ki. Közben az aranyozást és különböző technikákat is megtanítottam például a diákoknak, akik a Képzőművészeti Egyetemről érkeztek, és Bencének is. Új díszítéseket, új elemeket hozok létre.

A bizánci stílust próbálom kombinálni más geometrikus elemekkel. A végén az egyes díszítő egységek szerves egészt alkotnak a márványozással és a különböző színekkel.

A díszítés elkészítésének folyamata a legjobb rész. Az első kis gondolattól egészen addig, amíg felvázolom, majd véglegesítem. Szeretek egy-egy díszítő mintát végigvinni az egész templomon át.

Persze ez egy idő után kicsit unalmassá tud válni. Az egész olyan aszketikus.

Nemrég digitálisan is elkezdtem rajzolni, ezelőtt mindig csak a hagyományos papír-ceruza technikát használtam. Az mindig működik, de gondoltam, ideje a digitális technikát is kipróbálni, hiszen az gyorsabb, és sok más előnye is van. Könnyebb, és több opció is lehetséges: ha megváltoztatom a rajzom színeit, nem kell az egészet újrakezdeni. Így több időm marad, hogy megfessem az adott mintát a templomban. Szóval az időbeosztás fejlesztésén dolgozom.

A munka során a püspök atya, a papok teljesen megbíztak bennem, így szabadságot kaptam, és kiteljesedhettem. Sokat jelent nekem ez a projekt. A legjobb benne a tisztelet és bizalom.

Ha csak egyetlen szóval kellene jellemezni az itt eltöltött időt, azt mondanám: megadás (surrender). Csak átadni magam mindennek...

Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek, és a templomban hagyhatom az »ujjlenyomatomat«; és nagyon szerencsés, hogy a templom is »lenyomatot« hagy bennem.”

*

Vajda Mihály ikonfestő, diakónus (Eger):

„2021 októberének utolsó hetétől dolgozom itt. Igyekszem segíteni Tamásnak, főleg a hátterekben, alapszínekben, talajok elkészítésében, de szívesen segítek bármiben. (...) Festettem már komplett szenteket, de az nem az én profilom, inkább a minden egyéb: épületek, tárgyak, ruhák, a díszes orárionok. Szeretem festeni a díszes sávokat, gyémántokat, gyöngyöket, persze egy idő után ez is lehet sok: Szent Konstantin és Heléna ruháira hatszáznál több gyöngyöt és négyszáz körüli gyémántot festettem...

A munkáim közül legközelebb áll a szívemhez Létrás Szent János arca.

Szeretnék ebben a munkában maradni, hivatásszerűen. Tamástól nagyon sokat tanulok, mert ő időnként más szempontból közelíti meg a festészetet. Képzettebb, tehát nem egyfajta festészeti irányzatot tanult, mint én, hanem nagyon sokfélét. Például most a ruhákkal, meg a textíliákkal szenvedek.

Meg kell próbálnom olyan könnyedre és légiesre festeni, ahogy ő elvárja, ahogy ő csinálja, mert az a stílus, amit én tanultam, és az, ami belőlem fakad, az sokkal keményebb. A krétai iskola, amit Dimitris Siregelas athéni ikonfestőtől tanultunk, kicsit szögletesebb, aszketikusabb. Tamás egész légiesen festi ezeket a terítőket, ruhákat, és nekem ez volt a legnehezebb dolog, ebbe valahogy belehelyezkedni, Tamás gondolatai szerint megpróbálni úgy festeni, hogy az harmóniában legyen az övével – ezzel napi szinten kínlódok. Ebben akarok fejlődni.

A legjobb nyilván a csapat volt. Életre szóló élményeket szereztem. Kicsit olyan, mintha kolis lennék, újra fiatal. Itt hétfőtől péntekig együtt vagyunk, lényegében egy diákszállón. Aztán nagyon nagy élmény volt meglátni egy-egy munkát, ahogy elkészül. Ahogy egy állványt elbontottunk, ahogy ránéztünk, igazából mi is akkor láttuk meg először egyben: mi az, amit alkottunk.

Oltárnál szolgálok, de most különleges helyzetnek érzem, hogy napi nyolc órát vagyok egy templomban, nem messze a szentségtől. Megvan a maga atmoszférája: belülről ismerni egy székesegyház minden négyzetcentiméterét – úgy jövünk ide, mintha hazajönnénk.

Ez egy megvalósult álom."

*

Rémes Tibor ikonfestő (Pécs):

„Gyakorlatilag a legelejétől bekapcsolódtam a munkába: vonalak, csíkok húzásával kezdtem, alapszínek feltételével, aztán közben jött a szövegek felírása, épületek, kiegészítő tárgyak festése, aranyozás, metálozás... Szeretek épületeket festeni, de az aranyozást is szeretem.

A hátsó, déli karzat ablakának mélyedésében lévő Szűzanyát én festettem: nagyon közel áll a szívemhez. És az egeret is szeretem, melyet a nyugati karzat alatt lévő fa tövébe festettem.

(...) A ruhák kidolgozásában szeretnék még fejlődni.

A csapat nagyon jó, és az is, hogy egész nap templomban vagyunk: nagyon nagy ajándék.

Az itt eltöltött időt úgy jellemezném: az Isten tenyerén. Nagy ajándék ez az egész.

Kicsit kiszakítva lenni otthonról ennyi ideig: még nem volt korábban az életemben. Most erre is otthonként gondolok.

Mivel sok ideje együtt vagyunk, együtt lakunk, együtt dolgozunk, reggeltől estig, estétől reggelig, a szabadidőt is olykor együtt töltjük: annyira mély kapcsolatok alakulnak ki. Biztos, hogy nagyon mély nyomot hagy mindenkiben, aki itt volt, és ennek a részese lehetett.”

*

Filó Veronika ikonfestő (Budapest):

„2021 novemberétől 2022 augusztusáig dolgoztam itt. Emellett a Facebook-oldal kezelését még most is folytatom, szeretném is...

Aláfestő voltam, szerettem kikeverni a színeket, megkeresni azt a színárnyalatot, ami Tamásnak tetszik. Ez nem volt könnyű, s ezekkel az anyagokkal sem volt könnyű megtanulni bánni. Metáloztam, márványoztam, aranyoztam, és van egy-két egyszerűbb dolog, amit megfesthettem. (...)

A munkámon belül a legjobban az aranyozást szeretem, és a tartalomgyártást. Nagyon szeretem válogatni a képeket, amiket kapok, írni a szövegeket. Amikor már nem voltam ott, akkor is olyan érzésem volt, mintha ott lennék.

Természetesen az ikonfestésben szeretnék fejlődni, valamint az aranyozásban is, mert az igazán közel áll hozzám, de nem tudom, hol s mikor nyílik erre lehetőségem... Most már állandó munkahelyem van a Néprajzi Múzeumban, a templomban én a gyerekeim miatt csak heti három napot voltam, s volt, hogy hetek maradtak ki. Nem tudtam eleget fejlődni, de az ikonfestésemre elképesztő hatással volt.

A csapat volt a legjobb, és az, amikor eljött Pali, a kisfiam. Megtanult metálozni, de ecsettel is dolgozott. Apró kis templomfestő volt közöttünk, vagyis velünk.

Egy szóval úgy tudnám jellemezni ezt a munkát: csoda. Könnyeket érzékelek magamban, de közben elképesztő boldog vagyok. Ezt sokszor éreztem, amikor utaztam haza a vonattal, haza a családomhoz, akik nagyon hiányoztak, hogy mekkora mázlista vagyok már megint...

Soha nem fogom elfelejteni, pedig bizony voltak nehéz, voltak nagyon nehéz pillanatok. Mégis (...) egy csoda volt nekem.”

*

Urbán Bence díszítőfestő (Nyíregyháza):

„Én két turnusban dolgoztam itt, legelőször amikor indult a projekt, az elején, azt hiszem, hogy áprilistól augusztusig, majd egy év kihagyással szeptembertől.

A díszítőfestésben segítek, valamint a kisebb-nagyobb háttérmunkálatokban, mint például a háttérszínek festése vagy a festendő felületek előkésztése, csiszolása, glettelése.

Szeretnék jobban elmélyülni kicsit az ornamentikus festés világában, illetve érdekelnek a figurális jelenetek is, de azok inkább csak ikonok szintjén.

(...)

A szentélyben a Titkos vacsoránál Krisztus alakját szeretem a legjobban.

Nagyon sok minden változott bennem ezalatt az idő alatt, és nem csak a munka területén fejlődtem: leküzdöttem a tériszonyomat, sokszor kiléptem a komfortzónámból.

Egyetlen szóval jellemezve ezt az időt, munkát azt mondanám rá: áldás. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt dolgozhattam.”

*

Tornyai Veronika festőrestaurátor (Szolnok):

„Egy váratlanul kialakult helyzet kellős közepén álltam teljesen kilátástalanul, átmenetileg munka nélkül, amikor is mentőövet nyújtott a sors, és lehetőséget kínáltak, hogy csatlakozhassak a nyíregyházi templomfestő csapathoz. Így lettem Hacker Johanna díszítőfestő segédje néhány hónapra.

Korábban nem dolgoztam görögkatolikus templomban. Teljesen elvarázsolt és magával ragadott az ikonok misztikus világa és a templom békés, tömjénillatú csendje, amelyben életre kelnek a képek.

Rengeteget tanultam Johannától. Úgy gondolom,  egy kivételesen tehetséges és felkészült szakember, aki minden tudását igyekszik megosztani a tanítványával. Szerencsés vagyok, hogy megismerhettem, vele dolgozhattam, és hogy mára a barátomnak nevezhetem. De tulajdonképpen az egész csapat előtt minden elismerésem.

(...)

Az ikonfestők fáradhatatlan munkájának és őszinte elhívatásának gyümölcseként felvirágzott a székesegyház, és hálás vagyok, amiért ennek tanúja lehettem. Minden ecsetvonásukban érződik a mélységes tisztelet és az önzetlen szeretet, ez lengi be az egész templomteret, lelki biztonságot és stabilitást adva a híveknek is.

Köszönöm mindegyiküknek, hogy befogadtak, tanítottak, és én is a csapat részévé és általuk az ikonok és a tiszta hit világának még nagyobb csodálójává válhattam!”

Forrás és fotó: Maniera Bizantina Facebook-oldala; Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír