A fenntartó képviseletében jelen volt Türk László, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) oktatásszervezési igazgatója, valamint a nyíregyházi köznevelési intézmény részéről Tormássiné Kapitány Ágotha intézményvezető.
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának döntése alapján a Debreceni Egyetem középiskolai felvételi rangsorában előkelő helyet elfoglaló intézmények egyikeként a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő nyíregyházi Szent Imre Katolikus köznevelési intézményt 1 500 000 forint támogatásban részesítette.
A Debreceni Egyetem beiskolázási bázisintézményeként az a kiváló középiskola részesülhet anyagi támogatásban, amely a felvettek létszáma, a nyelvvizsgával rendelkezők száma, valamint a felvettek átlagpontszáma alapján készített rangsorok mindegyikében jobb helyezést ért el az előző évinél, és a rangsorok összesítésében a legjelentősebb előrelépést mutatta a megelőző évben készített összesített rangsorban elfoglalt helyéhez képest, vagy mindkét vizsgált évben vezette a rangsort.
A támogatás mértékét meghatározta a rangsorban kisebb sorszámú helyen szereplő középiskolákban érettségi vizsgát tett tanulók száma.
„A mai alkalom része egy olyan átfogó stratégiának, amely az egyetem és a középiskolák között évtizedek óta működik. A mostani alkalom egy új kezdeményezés, amely reményeink szerint minden fél számára gyümölcsöző lesz – emelte ki Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese. – A kapcsolat kölcsönös egymásrautaltságon alapul: az iskolák biztosítják az egyetem számára a hallgatói utánpótlást, az egyetem pedig az oktatási intézmények aktív közreműködésével tanárképzést végez.”
Támogatási szerződést írt alá a Debreceni Egyetemmel a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona; a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola; a Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium; a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium és a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium.
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Haon.hu
Fotó: Kálmán Zsolt
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria