A Nyírségből a Mecsekaljára – Felföldi László pécsi megyéspüspök volt a Fraknói Akadémia vendége

Hazai – 2026. július 1., szerda | 9:01

Személyes hangú pódiumbeszélgetés részesei voltak június 25-én az MTA Pécsi Területi Bizottságának székházába látogatók, ahol egy 15–16. századi magyar főpapokat és egyházmegyéket ismertető, hiánypótló kötet bemutatójára hívták meg a pécsi főpásztort. Felföldi László püspököt hivatásról, papi és főpásztori szolgálatról kérdezte Fedeles Tamás, a PTE rektorhelyettese, az MTA doktora.

Felföldi László elmondta, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Geszteréden nevelkedett, ahol korán megtapasztalta az összetartó emberi közösség erejét. Hivatástudata a piaristák kecskeméti gimnáziumában érett meg; az ottani kiváló tanárok nagy tudása, emberséges fegyelmezése és következetessége meghatározó útravalót jelentett számára.

Lelkipásztori szolgálatát folytonosan a hit átadásának mikéntje mozgatja – hangzott el a pódiumbeszélgetésben – Korán felismerte, hogy az istenhit nem pusztán elméleti tudás, hanem megélt tapasztalat.

Az 1986-os pappá szentelését követő évtizedekben iskolakápolnáktól székesegyházig, valamint a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye legnagyobb plébániáján is szolgált. De a lelkipásztorkodás mellett az egyházi szervezési feladatok is részévé váltak dolgos mindennapjainak: előbb püspöki titkárként, majd püspöki irodaigazgatóként, később helynökként összesen 24 éven át dolgozott a debreceni püspöki hivatalban.

Amikor Ferenc pápa püspökké nevezte ki, a hír és a feladat súlya kezdetben megrendítette, ám hamar megbizonyosodott arról, hogy addigi életútja erre a feladatra készítette fel, és Isten hívására nem mondhat nemet.

Hálával gondol vissza arra, hogy püspöki kinevezését követően Tolna és Baranya vármegyében is szeretettel fogadták. Munkáját a helyi viszonyok alapos feltérképezésével kezdte, mert meggyőződése szerint csak a valóság megismerése után lehet felelős döntéseket hozni. Ahogy fogalmazott,

előbb a földet kell megismerni, csak utána szabad eldönteni, hogy mit lehet vele kezdeni.

Ebből a szemléletből született meg az immár öt éve töretlenül sikeres férfitalálkozók gondolata. Az egyházmegye kilenc települését érintő rendezvénysorozatnak köszönhetően találta meg azt a mintegy hatvan férfit, akiket idén tavasszal lektorrá, majd a közeljövőben az akolitusi szolgálatra avatnak fel.

Felföldi László főpásztori hitvallása szerint az egyházmegye nem Pécsett, hanem Tolnában és Baranyában van. Emiatt a hét napjainak felét az Egyházmegyei Hivatal falain kívül, a hívek között tölti. Küldetésének tekinti a plébániai közösségek felrázását és megerősítését.

Példaképként az ősegyházra tekint, amelynek tagjai Biblia és templomok nélkül is megélték keresztény hitüket. Mint

vallja: nem az ősöket kell néznünk, hanem azt, amit az ősök láttak, hiszen most ez a mi küldetésünk.

Hiszi, hogy a pap legfontosabb erőforrása maga a valóság, melyet a hívekkel kialakított valódi, személyes kapcsolatok táplálnak.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria