A nyitottság a jó kapcsolat alapja – Látogatóban a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-plébánián

Riportunk a harmadik része annak a sorozatnak, melyben azokat a plébániákat mutatjuk be, amelyek partnereink az Új Ember hetilap és Adoremus liturgikus kiadvány terjesztésében.

„Keszthelyre 2010-ben neveztek ki plébánosnak. Visszatértem a városba, ahol az egész papi életem kezdődött, itt voltam ugyanis káplán – meséli Tál Zoltán. – Ismerős arcok fogadtak, mégis újszerű volt minden, hiszen tizenegy év telt el közben, és egészen más feladatok vártak rám, mint annak idején. Irányítanom kellett a plébánia életét, így a keszthelyiek nem az egykori mosolygós káplánt kapták vissza. Sokan emlékeztek rám, és szeretettel fogadtak, örültek nekem. De rögtön érzékeltem a kihívásokat és a felelősséget. Minden kezdet nehéz, mondják, és úgy érzem, nekem ez az volt.” Így kezdődött a szolgálata, s a plébániai feladatok mellett a katolikus iskola is várt rá.

Keszthelyen két plébánia működik. Tál Zoltán a belvárosban szolgál; egykori káplánja, Mezei András a karmelita bazilikában plébános. A Magyarok Nagyasszonya-templom Keszthely főterén áll, nincs messze tőle a plébánia.

A belvárost főként egyedülállók és idősebb házaspárok lakják, a kisgyermekes családok inkább a külsőbb területeken élnek.

Az előző plébános az utolsó években betegséggel küzdött, nehezen látta el a szolgálatát, s így elmaradoztak a hívek a misékről. „Érkezésem után lassan épülni kezdett a közösség, és megtalálták a helyüket a hívek az egyházközségben. Mára sokan magukénak érzik a templomot. Észreveszik, ha poros a pad, ha ki kell mosni az oltárterítőt, vagy éppen izzót kell cserélni valahol. Kérik is, hogy hirdessem a feladatokat, melyekben részt tudnak venni. Nagyon hálás vagyok ezért” – írja le a viszonyokat Tál Zoltán.

A plébániához tartozik és a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában működik az az általános iskola, amely 2005-ben a plébános, a szülők és az öregdiákok összefogásával jöhetett létre. Itt Zoltán atya a lelki igazgató. Az 1882-ben alapított Ranolder Intézet ódon falai között kapott helyet a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola, amely folyamatosan bővül, fejlődik. Tavaly ősszel jelentették be, hogy multifunkcionális sportcsarnok és uszoda épül a gyerekek számára, valamint katolikus óvodát is alapítanak, amely ugyancsak új épületet kap.

Plébánosi szolgálata kezdeteire visszaemlékezve Tál Zoltán hangsúlyozza: az induláskor az volt a legfontosabb, hogy megtalálja a megfelelő munkatársakat. Szerencsés helyzetben volt, mert építhetett a káplánként megélt múltjára, számos területen megvolt a folytonosság. „Ugyanaz maradt a cserkészcsapat parancsnoka, s bár a gyerekek időközben felnőttek, sok ismerős arc fogadott.”  Első lépésként a családokat szerette volna összefogni. Ebben nagy segítséget jelentett, hogy az egyik család hatására maga is bekapcsolódott a Házas Hétvége mozgalomba, és létrehoztak egy családcsoportot. Egyre többen vettek részt a mozgalom úgynevezett első hétvégéjén, és az idők során a többség csatlakozott a közösséghez. „Nagy értéket jelent a családközösség. Havonta tartunk családmisét az 1991-ben épült Szent Család-templomban. Ez az épület egy nagy terv részeként jött létre. Eredetileg egy közösségi ház dísztermének szánták, mellette épült volna egy nagy templom, de pénzhiány miatt végül csak a közösségi terem készült el. Plébános elődöm úgy gondolta, legyen ez templom, a szentmisék helye a nyugati városrész lakói számára. Az épület modern, fűthető, számtalan közösségi program otthona is. A Facebookon meghirdetett havi találkozókra már kora délután összegyűlünk, ilyenkor kártya, társasjáték, beszélgetés a program. A családos csoport fogadja az érkezőket.

Sokszor eljönnek olyanok is, akik nem rendszeres temploma járók, de azt mondják, lelki erőt ad nekik, hogy havonta együtt vagyunk.

Épülni tudnak ezekből a találkozásokból, szívesen elbeszélgetnek a hitoktatókkal, és ott maradnak a szentmisén is.”

A Házas Hétvége mozgalom tagjai összetartó közösséget alkotnak. „Ha az ország valamely más tájáról nyaral itt egy-egy család, bejönnek hozzám és köszöntenek. Egyszer az egyik keszthelyi család háza leégett, mindenüket elveszítették. Adománygyűjtést hirdettem, és még az itt nyaraló házas hétvégések is támogatták őket. Erős a közösségben az összetartozás tudata, sok családdal kerültem kapcsolatba általa én is.”

Zoltán atya nagyon szeret a családokkal foglalkozni. „Azonos értékeket hordozunk, csak másképpen.

A templom a megszentelés, az igehirdetés helye, a család pedig a megszentelődésé, az élet továbbadásáé, a szeretet közös megéléséé.

Nagyon sokat jelentenek nekem a családok. Szeretetet, közösséget adnak, sok-sok családlátogatás élményét.” A plébános és a káplán is részesei a családok életének. Folytatják a házszentelés hagyományát, örömmel fogadják el a vasárnapi ebédmeghívásokat. A „legyünk együtt, együnk együtt” jó gyakorlat Keszthelyen. Zoltán atya gyerekvigyázást is vállal, ha úgy adódik. „Először kicsit tartottam tőle, hogyan kötöm majd le a kétéves kisgyerek figyelmét. Énekeltem neki, játszottam vele, bejártuk az egész plébániát, a sok szobát, és tetszett neki, jól hatott rá a sok újdonság.” A plébános azt sem bánja, ha a családlátogatás estébe nyúlik, ha ott lehet a fürdetésél, az altatásnál, ha rá bízzák az esti meseolvasást. A családokhoz kapcsolódás meghatározó alkalmai közé tartozik a szentségi felkészítés, a beteglátogatás, a közös imádság. „A lelkipásztori élet sokszínű, és összefonódik a hívek mindennapjaival. Részt veszek a családok életében, és ez nagyon örömteli.”

Szolgálatának fontos területét jelenti az iskola is. „Szívesen vagyok a gyerekek között, öröm számomra a hitoktatás, a rendszeres iskolai misék, az ünnepek” – sorolja a feladatait. Az iskola sok szálon kapcsolódik az egyházközség életéhez. Zoltán atya maga is tanít hittant a végzős osztályban, és fontosnak tartja a hitoktatók összefogását is.

A gyerekek templomba járását közösségi programokkal igyekszik vonzóvá tenni.

Úgy fogalmaz, „nem vagyunk olyan sokrétű plébánia”, mégis sok mindent fel tud sorolni az életükből. Rendszeresen találkoznak a ministránsok, akik ugyan nincsenek sokan, de annál lelkesebbek. Szívesen fogadják a közös kirándulásokat, összegyűlnek egy-egy délutáni szalonnasütésre is. Negyvenen-ötvenen vannak a cserkészek, akik minden héten találkoznak, s felnőve sokan vezetőként folytatják. Épp most indul a plébániai felkészülés az elsőáldozásra és a bérmálásra, ez is egyike az ifjúságot megszólító programoknak.

Minden héten összejönnek a rózsafüzér-társulat tagjai. Vannak szentségimádási alkalmaik is, és ők azok, akik a hétköznapi szentmisék rendszeres látogatói. Több mint tízéves a templom énekkara, minden ünnepen énekelnek, tevékenyen bekapcsolódnak a liturgiába. A plébános fontosnak tartja, hogy tartsák egymással a kapcsolatot a különböző iskolákban tanító hitoktatók, ezért gyakran összehívja őket a plébániára. Különleges színt jelent az egyházközség életében a KÉSZ helyi csoportja, amely rendezvényekkel, előadásokkal gazdagítja a közösséget, és bekapcsolja a várost egy országos hálózatba.

A plébános a tervekről és a feladatokról szólva az elsők között említi az ifjúság megszólítását Ezen a téren a legnagyobb a hiány, sokkal jobban be kellene vonni ezt a korosztályt a plébánia életébe – mondja.

A családos misékre nagy az igény, ezért fontolgatják, hogy a havi egy alkalom helyett kéthetente tartanak majd kifejezetten a családoknak szóló liturgiát.  

Zoltán atya szeret Keszthelyen szolgálni. „Jó Zalában lenni, a hívek szeretik a papjaikat, közvetlenek, és elvárják, hogy a lelkipásztoruk közöttük éljen.” Plébánosként ő ezt szívesen meg is teszi. A találkozás legfőbb alkalma a vasárnapi szentmise, amelyre igyekszik előbb odaérni, hogy legyen mód a találkozásokra. Hétköznaponként a káplánnal a városi kifőzdében ebédelnek, a környező hivatalokban, irodákban dolgozókkal együtt. „Sok embert ismerek. Mindig hívnak ebédkor, hogy üljek le közéjük.”

Tál Zoltán vallja: A kölcsönös nyitottság a jó kapcsolat alapja. A híveknek fontos, hogy a pap időt szánjon a találkozásokra, osztozzon a sorsukban. „Hálás vagyok a nyitottságukért, és a mi nyitottságunkra is nagy szükség van. Nem élhetnek az emberek abban a hitben, hogy a pap mindig rohan. Merjék megállítani. Én mindig örömmel veszem, ha megszólítanak.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

A riport nyomtatott változata az Új Ember 2022. február 27-i számában jelent meg.