A pakisztáni legfelsőbb bíróság felfüggesztette Ászja Bibi halálos ítéletét

Kitekintő – 2015. július 22., szerda | 17:50

A pakisztáni legfelsőbb bíróság július 22-én felfüggesztette az istenkáromlással vádolt Ászja Bibire kirótt halálos ítéletet – tájékoztat a Fides hírügynökség.

A lahori bírák elfogadhatónak találták Ászja Bibi védőügyvédje, Joseph Nadeem indoklását. Az ügyvéd elmondta, ez alkalommal nyugodt körülmények között, muzulmán szélsőségesek jelenléte nélkül zajlott a tárgyalás. Fontosnak nevezte a mai lépést, amivel nagyon elégedettek; most imádkozni kell, hogy az Úr lágyítsa meg az érintettek, többek között a bírák szívét, és szülessen igazságos ítélet, Ászja Bibi nyerje vissza szabadságát – fogalmazott Joseph Nadeem a hírügynökségnek.

A hamisan megvádolt ötgyermekes családanyát 2009-ben tartóztatták le, és 2010-ben első fokon halálra ítélték. Védője fellebbezést nyújtott be, de a legfelsőbb bíróság azóta is halogatja a tárgyalást. A pakisztáni hatóságokra a nyugati közvélemény az asszony javára, míg az iszlám szélsőségesek a halálos ítélet mielőbbi végrehajtása érdekében gyakorolnak nyomást, így a bíróság próbálja halogatni a jogerős ítélet meghozatalát.

Ászja Bibi letartóztatása nagy vitát kavart a káromlási törvény és annak alkalmazása körül mind Pakisztánban, mind pedig a világ többi részén, és éles feszültségeket teremtett a pakisztáni hatóságok és az iszlamisták között. 2011-ben a vallási kisebbségügyi minisztert, a katolikus Shahbaz Bhattit, aki támogatta Ászja Bibi ügyét, és a káromlási törvény felülvizsgálatát kérte, iszlamista fegyveresek a nyílt utcán meggyilkolták.

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria