A pápa a francia katolikus médiamunkatársaknak: Osszátok meg az események keresztény olvasatát

Ferenc pápa – 2024. január 16., kedd | 18:56

Ferenc pápa január 12-én a Vatikánban fogadta a Katolikus Egyházat szolgáló franciaországi kommunikációs munkatársakat, akik négynapos továbbképzésen és lelkigyakorlaton vettek részt Rómában. A Szentatya arra buzdította őket, hogy ne féljenek kreatívan és nyitott szívvel közvetíteni az evangéliumot.

A Francia Püspöki Konferencia Kommunikációs Tanácsa (CEF) rendszeresen szervez különböző helyszíneken közös képzéseket (Université des communicants en Église – UCE) olyan katolikus médiamunkatársaknak, akik egyházmegyéknél, szerzetesrendeknél, katolikus egyházi szervezeteknél, egyesületeknél dolgoznak, hogy megosszák egymással, hogyan tehetik hatékonyabbá tevékenységüket.

Az ezúttal Rómában tartott továbbképzésnek az volt a célja, hogy felkészítse a francia egyházi kommunikációs munkatársakat a remény témájának szentelt 2025-ös szentévre. Római tartózkodásuk során a résztvevők találkoztak több vatikáni képviselővel, köztük Rino Fisichella érsekkel, az Evangelizáció Dikasztériumának proprefektusával, a szentév szervezésének felelősével; valamint Nathalie Becquart nővérrel, a püspöki szinódus altitkárával.

Ferenc pápa január 12-én az Apostoli palota Kelemen termében fogadta a francia katolikus kommunikációs munkatársakat. Az audiencia elején a Szentatya – hörghurutjára hivatkozva – átadta beszédét a csoportnak.

Beszédében a pápa kiemelte a katolikus egyházi médiamunkatársak küldetésének jelentőségét „egy nagyon összekapcsolt és hírekkel bombázott világban”. A Szentatya fontosnak nevezte azt is, hogy néhány nap szabadságot vettek ki a munkájukból, hogy „megoszthassák tapasztalataikat, imádkozzanak és meghallgassák a többieket”. Ez segít, hogy elgondolkozzanak arról, miként lehet jobban kezelni azon új összetett kihívásokat, amelyekkel az egyházi kommunikációnak ma szembe kell néznie. „Ezek a pillanatok arra szolgálnak, hogy újra felfedezzük annak a gyökerét, amit közvetítünk; az igazságot, amelyről tanúságot kell tennünk; a közösséget, amely egyesít bennünket Jézus Krisztusban – fogalmazott Ferenc pápa. – Ezek segítenek abban, hogy (...) ne zárjuk be magunkat magányunkba, félelmeinkbe vagy ambícióinkba.

A jó kommunikáció kihívása ma sokkal összetettebb, mint valaha, és fennáll a veszélye annak, hogy világi mentalitással kezeljük: az irányítás, a hatalom, a siker megszállottságával; azzal a gondolattal, hogy a problémák elsősorban anyagi, technikai, szervezeti, gazdasági jellegűek”

– figyelmeztetett a Szentatya. Arra kérte a katolikus médiamunkatársakat, hogy

szívvel kommunikáljanak, „felforgatva a világ perspektíváját és kategóriáit”.

Lisieux-i Szent Terézre hivatkozott, akinek a születése 150. évfordulója és boldoggá avatásának 100. évfordulója alkalmából tartott szentév nemrég zárult le Franciaországban. Szent Terézt az „evangéliumi radikalizmus” példájaként említette, amelyre – miként Ferenc pápa fogalmazott – nagy szükség van az egészséges kommunikációhoz korunkban, amely „hatásvadász szavakkal, a hatalomról és a nagyságról szóló álmokkal szennyezett”.

A katolikus médiamunkatársak számára a kommunikáció nem propaganda, s nem marketing – hangsúlyozta a pápa. – Sokkal inkább

jelenlét a világban, hogy gondoskodjunk másokról, és megosszuk az események keresztény olvasatát.

Azt is jelenti, hogy nem engedünk az agresszió és a becsmérlés kultúrájának – emelte ki a Szentatya.

Ezt követően három kulcsszót jelölt meg a katolikus kommunikációs munkához: keresztény tanúságtétel, bátorság az evangélium közvetítéséhez, a látókör és a szemlélet kiszélesítése.

A tanúságtétel hitelessé teszi a katolikus kommunikációt – szögezte le, arra buzdítva a katolikus médiamunkatársakat, hogy ne habozzanak megosztani mindazt a jót, amit egyházmegyéikben, a szerzetesrendekben, egyházi szervezetekben végeznek, és legyenek kreatívak és barátságosak, mutassák meg az Egyház szerető arcát. „A társadalomnak szüksége van arra, hogy meghallja az Egyház, a mindenkit szerető Anya szavát.”

A pápa arra kérte a katolikus kommunikáció képviselőit, hogy ne féljenek megosztani az evangélium örömét, még akkor sem, ha a befogadók közömbösnek, szkeptikusnak, akár nyíltan ellenségesnek mutatkoznak az Egyházzal szemben.

Korunk embere szomjazza Istent, keresi a találkozást vele, és őt keresi rajtatok keresztül is”

– mutatott rá a Szentatya.

Végül arra buzdította a katolikus médiamunkatársakat, hogy kiszélesítve látókörüket „tekintsenek az egész világra a maga szépségében és összetettségében”. Összpontosítsanak arra, ami összeköt, nem pedig arra, ami szétválaszt. Ezt kell közvetíteni „a szeretetből fakadó kreativitással”.

Minden világosabbá válik, a kommunikációnk is, ha olyan szívből indulunk ki, amely szeretettel néz”

– hangsúlyozta Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria