A pápa a Család Pápai Tanácsa klímafórumához: Mindenki felelős a teremtett világért

Kitekintő – 2015. november 21., szombat | 15:05

Ferenc pápa üzenetével nyílt meg „Az információ a természet megóvásáról” elnevezésű XII. nemzetközi fórum második napja november 20-án Rietiben.

Az olaszországi településen a Család Pápai Tanácsa és a Greenaccord nonprofit szervezet által megrendezett tanácskozáson a Klíma – utolsó felszólítás témát járták körül.

A Szentatya azt kéri üzenetében, hogy a tudósok és az újságírók járuljanak hozzá ahhoz, hogy emberi és ökológiai szinten fenntartható életstílusok terjedjenek el. Továbbá dolgozzanak azon, hogy a gazdasági rendszer előmozdítsa minden ember átfogó kiteljesedését és a teremtett világ hiteles fejlődését.

Az ökológiai téma áll a legfontosabb szent szövegek középpontjában is – hangsúlyozta a fórumon Alberto Funaro, a római zsidó közösség képviselője. Emlékeztetett, hogy a zsidó vallás számára a természet tisztelete mint az Istentől az embernek adott ajándék, jog és kötelesség is egyben. A valós kihívás az, hogy a vallások között spirituális szövetség jöjjön létre. Saját teológiájukban ösztönözzék a környezet tiszteletét.

Az iszlám vallás, melyet a Föld lakosságának egynegyed követ, hozzájárulhat a környezetvédelmi eszmecseréhez – mondta Jasser Auda, a Maqasid Intézet igazgatója. – A Korán egyharmada a természettel foglalkozik és az iszlám vallás mindig is adott etikai útmutatást a természet elpusztítása elleni viselkedésmódok elkerülésére. Minden alkalommal, amikor az ember szétválasztotta a politikát az etikától, szem elől vesztette a hosszú távú döntéseket a közjó érdekében. Ez történik a terrorizmus elleni háborúban is, amelyet nem lehet pusztán a biztonságra alapozott megközelítéssel megvívni.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria