A pápa látogatása elősegítheti Korea, Japán és Kína megbékélését

Kitekintő – 2014. március 26., szerda | 9:44

Ferenc pápa 2014. augusztus 14. és 18. közé tervezett dél-koreai látogatása nagyban hozzájárulhat „a Korea, Japán és Kína közötti megbékéléshez” – nyilatkozta a koreai püspöki konferencia elnöke, Peter Kang U-il az AsiaNews hírügynökségnek. A La Croix hírének fordítását közöljük.

A pápa ugyanis „különösen fontos pillanatban érkezik: nemcsak a katolikusok, hanem az egész koreai társadalom nagyon várja őt, hogy enyhítsen a béke iránti vágyukon – folytatta Kang U-il püspök. – Az emberek nagyon szeretik Ferenc pápát. Meggyőződésem, hogy ez a látogatás áldás lesz nemcsak egyházunk, hanem az egész nép számára.”

Sokan azt várják a pápától, hogy „valódi békét hozzon a térségbe” – tette hozzá a püspök, majd így folytatta: „országunk kettészakadt, és több mint 60 éve élünk folyamatos feszültségben. Mindannyian tudjuk, hogy északon politikai és diplomáciai téren teljes a blokád. Úgy látjuk, csak valami különleges esemény lehet képes feloldani a krízist: Ferenc pápa látogatása elhozhatja a megbékélést a két Korea között.”

A püspök természetesen Dél-Koreán belül is pozitív változásokat remél Ferenc pápa érkezésétől: „Most, egy évvel Pak Kunhje asszony elnökségének kezdete után a demokrácia itt-ott kezd csorbákat szenvedni. Abban bízunk, hogy a pápa érkezése új légkört teremt, melyben alkalom nyílik a párbeszéd megkezdésére ebben a témában.”

Kang U-il püspök a pápa jelenlétének hatására az evangelizáció fellendülésében is bízik: „Semmi kétségem, hogy ez a látogatás új lendületet fog adni az örömhír terjesztésének Koreában. II. János Pál két látgatása is (1984 és 1989) nagy hatással volt a koreai egyház életére és az evangelizációra: sokan tértek meg a pápa szavai nyomán, és sokan kezdtek el közeledni a vallás felé.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria