A jezsuita pap a jobboldali katonai diktatúra idején részt vett a társadalmi küzdelmekben, és 19 napig éhségsztrájkot folytatott, amelynek során éjjel-nappal a bányászcsaládok mellett élt. A halálbrigádok gyilkolták meg 1980-ban.
„Testvérünk olyan érdekek áldozata lett, amelyek nem akarták, hogy küzdjön a szabadságért. Espinal atya az evangéliumot hirdette, ami zavart egyeseket, és ezért megölték” – mondta el róla Ferenc pápa. Ezt követően egyperces csendet és rövid imát kért a jelenlevőktől. Majd folytatta: „Espinal atya hirdette az evangéliumot, amely elhozza a szabadságot, és szabaddá tesz minket. Jézus elhozta Isten minden gyermekének a szabadságot, és hirdette az evangéliumot. Isten adjon Espinal atyának örök nyugodalmat és világosságot. Nyugodjék békében.”
Basilio Bonaldi prelátus, „fidei donum” (missziós szolgálatot végző – a szerk.) pap, a La Paz-i szeminárium oktatója nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a meggyilkolt jezsuitáról. Elmondta, hogy Luis Espinal a spanyolországi Barcelona közelében született 1932-ben. Irodalmat tanított Bolíviában és a jezsuita Radio Fidesnél dolgozott mint filmkritikus és moziszakértő. 1979-ben az Aquí hetilap főszerkesztőjévé nevezték ki. Az újság az emberek valós problémáival foglalkozott, nagy bátorsággal kritizálta az éppen hatalmon levő kormányokat, és elítélte az emberi jogok lábbal tiprását. Rendíthetetlenül hangsúlyozta minden ember méltóságát, és megértést mutatott azok iránt, akiknek nem hallani a hangját a társadalomban. Espinal kezébe kerültek bizonyítékok a drogkereskedelemről, erősen bírálta García Meza tábornokot. Ez vezetett végül vértanúságához, két nappal Romero érsek meggyilkolása előtt ölték meg.
1980. május 21-én este moziba ment, hogy megnézzen egy, a kirekesztettekről szóló filmet. A moziból kilépve egy dzsipből kiszálló csoport elfogta, és a közvágóhídra vitték, ahol négy órán keresztül kínozták, majd 17 lövéssel megölték. Holttestét arra a helyre vitték, ahol ma egy kis emlékmű áll egy nagy kereszttel, itt állt meg Ferenc pápa is. Espinal temetésén a lakosság hatalmas számban vett részt, 70-80 ezer ember volt jelen, amire Bolíviában addig még nem volt példa.
Ferenc pápa látogatása az emlékhelyen felhívja a figyelmet az egész egyházban nemcsak a bolíviai, hanem általában a latin-amerikai vértanúkra, akik nagyon sokan voltak, különösen a diktatúrák idején. Életüket áldozták az evangéliumhoz való hűségükért, nem azért, mert politizáltak. Bolíviában szeretnék, ha Espinal atya alakját még jobban felfedeznék, és valóban megtanulnák az emberek az igazság kimondását, hogy ne legyenek olyanok, akik óvatosságból nem beszélnek vagy visszalépnek.
Espinal alakja ma is nagyon aktuális. Nemcsak az egyházban, de az egész bolíviai társadalomban köztiszteletnek örvend. Elismerik azok, akik az emberi jogokért küzdenek, akik meglátják benne a művészetek tisztelőjét, akik igyekeznek egy igazságosabb társadalmat építeni. Nemcsak a keresztények, katolikusok számára vált fontossá, hanem az egész bolíviai társadalom számára is – zárta interjúját Basilio Bonaldi prelátus, a La Paz-i szeminárium oktatója.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria