A pápai főpenitenciárius mutatott be szentmisét Angyalos Boldogasszony búcsúján Assisiben

Homíliájában Istennek Krisztusban megnyilvánult végtelen és minden időkre ható irgalmasságáról elmélkedett: az Isten Fia élete szabad felajánlásával szerezte meg számunkra a bűnbocsánat lehetőségét, melyet a keresztség alapvető szentségében és a gyónásban nyerünk el.

Piacenza bíboros – bevezető gondolatként – Assisi Szent Ferenc szavait idézte, melyeket 1216 júliusában intézett az akkor a közeli Perugia városában székelő III. Honorius pápához: „Szentatyám, szeretném – ha önnek is tetszik –, hogy mindazok, akik ebben a templomban elvégzik szentgyónásukat, megbánják bűneiket, és miután a pap feloldozta őket, megszabaduljanak bűneiktől és büntetésüktől, a mennyben és a földön, keresztségük napjától kezdve e templomba lépésük órájáig.”

Szent Ferenc kérésében, amelyet a pápa elfogadott és jóváhagyott, megmutatkozik Isten irgalmassága. Ez az irgalmasság Isten egész lényegét érinti. Isten nemcsak irgalmas, hanem ő maga az irgalom, ahogy János apostol első levele a szeretet kapcsán tanúsítja: „Deus caritas est” – az Isten szeretet (vö. 1Jn 4,16).

A szeretet nagyon „megrövidülne”, ha nem válna irgalommá

– mondta Piacenza bíboros. – Istenben az irgalmasság nemcsak egy külső sajátosság, hanem egybeesik benső lényegével, mert Isten lényegi mivolta a szeretet tiszta aktusa, vagyis az irgalom.

Ennek az irgalomnak a főútját maga Jézus mutatta be, aki önmagát „útnak” nevezte. Ő nemcsak beszélt az Isten szeretetéről mint irgalomról, hanem ő maga irgalommá lett, amikor szabadon és szeretetből meghalt értünk a kereszten. Szent Pál ezt így fogalmazza meg: „Isten azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8).

Aquinói Szent Tamás pedig kifejti, hogy Isten irgalmasságának nincs időbeli vagy térbeli lehatároltsága: „Krisztus szenvedésének örök a hatékonysága, nem kisebb erejű az most, mint a kereszt órájában. Most, amikor bemutatjuk ezt a szentmiseáldozatot, Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának hatékonysága nem kisebb, mint amikor meghalt a kereszten, és Szent János tanúsága szerint oldalából az üdvösség forrásai, vér és víz fakadt, melyek az újjáteremtés fürdője révén a világ ellenállhatatlan átlényegítését adják.”

De hogyan is történik meg mindez? – tette fel a kérdést a pápai főpenitenciárius. A hit és a szentségek révén: Istenben, a szeretetben és az irgalomban való hit által az Egyház szüntelen szentségi életén keresztül. A keresztség, az üdvösség szükséges és egyetemes szentsége után az Eucharisztia és a kiengesztelődés szentségeiben, melyeket az Egyház szentségi épülete két oszlopának lehet tekinteni. Piacenza bíboros azt kérte a szentmisén jelen lévőktől, hogy merüljenek bele a Krisztus oldalából áradó üdvösség folyamába, mert így megmerülve Krisztus irgalmasságában legyőzhetjük saját magányunkat:

Ha Isten szeret engem és megbocsát nekem, nem maradok többé egyedül a bűnnel, hanem Ő győz velem, győz bennem, és én is győzök Vele együtt. A győzelem egyedül Krisztusé, de Ő részesít minket abban, számunkra és velünk együtt győz, mert nekünk adja a győzelmét.”

Második fő témaként az irgalmasság tapasztalatáról beszélt a bíboros. A mai világ egyik nagy nehézsége éppen abban áll, hogy elvesztette az irgalmasság emlékezetét, és folytonos önigazolásban él, amikor megkísérli mindenben igazolni saját viselkedését, még akkor is, ha az nem egyezik Isten akaratával. Egyének és csoportok, a nagy ideológia központjai mindenáron arra törekednek, hogy együtt éljenek a bűnnel és hogy ennek igazolást szerezzenek. Ennek legfőbb jele, hogy szerintük ők maguktól üdvözülnek, ahelyett, hogy Krisztus irgalmára és megbocsátására hagyatkoznának. Ezek a manipuláló ideológiai központok és ennek eredményeként manipulált, félrevezetett csoportok, vagyis az ilyen kultúra végrehajtói nem veszik észre, hogy törekvésük, mely normatívvá teszi a bűnt, valójában leleplezi a szándékukat, és feltárja az emberben rejlő igaznak és jónak az összeférhetetlenségét a bűnnel. Az ember nem a rosszra, hanem a jóra teremtetett, nem a hazugságra, hanem az igazságra, hiszen az ember a Teremtő képe és hasonlatossága, egy örökkévalóságra.

Piacenza bíboros kifejtette, hogyan működik Isten megbocsátása:

Isten ugyanis nemcsak a világ teremtésekor és nemcsak a foganásunk pillanatában teremtett bennünket, hanem újjáteremt bennünket, mindahányszor a pap szolgálata által feloldoz minket bűneinktől.

A gyóntatószékben mondott szavak – „Én feloldozlak téged bűneidtől” – valójában megismétlik a Teremtő szavait: „Teremtsük újjá az embert képünkre és hasonlatosságunkra!” Érezzük meg e szavak nagyszerűségét, és soha ne féljünk a kiengesztelődés szentségéhez járulni. A kiengesztelődésnél nagyobb szentség csak a kenyér és a bor átváltoztatása a szentmise során. Isten irgalmassága azonban feladat is számunkra, hiszen nekünk is gyakorolnunk kell a megbocsátást, ahogy az Úr imádságában, a Miatyánkban mondjuk: „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Szükségünk van a megbocsátásra, hogy megszabadítsuk a szívünket. Ez a megszabadítás mindig Krisztus oldalsebéből fakad, Isten egész lényéből, aki maga az irgalmasság – fejtette ki a Római Szentegyház főpenitenciáriusa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír