A Pápai Ház szónoka nagypénteken: Az Úr teljesen ráhagyatkozik az Atya hűséges szeretetére

A kereszt bölcsessége

Jézus szenvedését és halálát csak a „kereszt bölcsességével” lehet értelmezni, amely nem számolgat, hanem szeret.

Olyan intelligencia ez, amely nem mesterséges, hanem mélyen kapcsolati, mert teljesen nyitott Isten és mások felé.

Egy olyan világban, ahol úgy tűnik, hogy algoritmusok sugallják nekünk, hogy mit kívánjunk, mit gondoljunk, sőt még azt is, hogy kik legyünk, a kereszt visszaadja számunkra a hiteles választás szabadságát, amely nem a hatékonyságon, hanem az önmagát adó szereteten alapul.

Ezért kezdődik a liturgia nagy csend és átszenvedett ünnepélyesség légkörében, mikor a papság a földre borul és a hívek gyülekezete együtt imádkozik, hogy megértse az Urát, aki „földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált” (Zsid 5,7). De hogyan? – kérdezte a szónok.

Teljes önátadás

Az Atya nem vette el a Fiától a kereszt kínjait, hanem megengedte neki, hogy éppen a kereszt oltárán váljon a világ Megváltójává. Isten nem akadályozta meg, hogy Krisztus szenvedjen, de képessé tette a szívét arra, hogy átadja magát a szeretet legnagyobb követelményeinek, még az ellenséggel szemben is. A „teljes önátadás” az a képesség, mely bizalommal fogadja, ami történik.

Krisztus ugyanis nem egyszerűen csak elszenvedte az eseményeket, hanem olyan szabadsággal fogadta el, hogy azokat az üdvösség útjává alakította át, amely nyitva áll mindenki előtt.

Pasolini atya ezután a passió három lényeges pillanatára tekintett, melyben az Úr Jézus a szavain keresztül megmutatja nekünk, hogyan lehet teljes bizalommal élni Istenben anélkül, hogy az ember megszűnne saját történetének főszereplője lenni.

„Én vagyok”

„Én vagyok” – mondja a keresésére jött őröknek, aki földre zuhannak e szó erejére. Csak a második kérdésre vallja meg és adja oda magát, de éppen ezáltal teszi ezt szabadon, ahogyan mondja: „Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda” (Jn 10,18). Ez a hozzáállás aligha változtatja meg az események menetét, hiszen Jézust nem sokkal később letartóztatják, de

ha Istenbe vetett hittel és bizalommal kérjük, lehetővé teszi számunkra, hogy belsőleg szabadok és szilárdak maradjunk.

Csak így válik könnyebbé az élet terhe és a szenvedés, miközben valóságos marad, de nem marad meddő, hanem életet teremt.

„Szomjazom”

Második szava a „Szomjazom”. Jézus úgy hal meg, hogy előtte kinyilvánítja minden lényegi szükségét. Azt kéri, amit egyedül mi magunk nem tudunk megadni. Krisztus teste, mindentől, ruhától és tisztességtől megfosztva, a legemberibb szükségletet nyilvánítja ki: azt, hogy szeressék, befogadják, meghallgassák. Ám

éppen ebben a pillanatban találkozik végre az ember szomjúsága és Isten szeretete.

„Beteljesedett”

És végül a harmadik, Roberto Pasolini által vizsgált szavával – „beteljesedett” – megvallja az ő és a mi emberségünk beteljesedését is, amikor mindentől megfosztva mégis úgy dönt, hogy teljes egészében nekünk adja életét és Lelkét. Ez nem passzív önátadás, hanem a legfőbb szabadság aktusa, annak a gyengeségnek az elfogadása, melyben a szeretet teljessé válik.

Nem a függetlenség, nem a nagyszerű teljesítmények adnak értelmet az életnek, hanem az a képesség, mely a korlátokat az ajándékozás lehetőségévé alakítja át.

Ebben a gesztusban Jézus megmutatja nekünk, hogy nem az erő váltja meg a világot, hanem az a gyengeség, amely magának semmit nem tart meg – zárta nagypénteki homíliáját Roberto Pasolini kapucinus pap, a Pápai Ház szónoka.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír