A papi hivatásról – Gájer László videoblogja

„Amikor tizenhét éves koromban eldöntöttem, hogy a papi hivatást választom, akkor ez a gondolat is ott motoszkált bennem: ezen a világon minden hiábavalóság. Valahogy akkor semmi más nem érdekelt, csak az Isten ügye. Az fogalmazódott meg bennem: azért szeretnék pap lenni, mert engem csak az Isten országa érdekel” – mondja Gájer László. Laci atya ma is érzi ezt, szinte napról napra. Úgy véli, az egyetlen dolog, aminek van súlya, az, amit az Isten országáért teszünk, egy pap esetében elsősorban a szentmise bemutatása.

Amikor valaki a papságot vagy a szerzetességet választja, nem praktikus döntést hoz: több mindent tudok tenni az emberekért, ha az egész életemet rájuk szánom, nem alapítok családot – hanem sokkal mélyebb választást. Ekkor a lelki életnek a tere sokkal nagyobbra tágul, mint más ember életében, cserében viszont az érzelmi és testi élet bizonyos értelemben beszűkül: „le kell hűtenünk, le kell csendesítenünk, amennyire lehet”.

Az élet odaszánása révén olyan belső tér nyílik meg, amit nem lehet leírni, átadni, csak az tudja megélni, aki egyedül él, és csak az Istenre figyel. Ezért a papságnak kulcsmotívuma, hogy szánok-e időt a belső csendre, az imádságra.

Mindez csodálatosan hangzik, megélni napról napra azonban roppant nehéz. „Manapság, amikor sok pap élete válságba kerül, barátaink, ismerőseink rendülnek meg a hivatásukban, újra bele kell kapcsolódnunk ebbe az evangéliumi motivációba” – hangsúlyozza a lelkipásztor.

Laci atya rámutat: amikor valaki az egész életét Isten országának szenteli, arról tesz tanúságot, hogy az létezik. Azért provokatív az Isten országának szentelt élet, mert azt demonstrálja, hogy van egy ország, amelyért érdemes minden másról lemondani.

Fotó és videó: Merényi Zita

Magyar Kurír