A Pázmány BTK őszi lelkigyakorlata Bakonybélben

Az esemény központi gondolata a 42. zsoltár soraiból indult ki: „Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem! Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?” – e szavak tökéletesen kifejezték a résztvevők belső vágyát, hogy újra kapcsolódjanak a Teremtőhöz és feltöltsék szívüket Isten szeretetével és kegyelmével.

Alessandro Caprioli egyetemi lelkész, a Borromeo Szent Károly Missziós Papi Testvériség papja elmélkedései az imádság és az Istennel való személyes kapcsolat fontosságát hangsúlyozták. Lisieux-i Szent Teréz szavait idézve kiemelte:

Az imádság a szív dobbanása, egyszerű, ég felé küldött tekintet, a hála és a szeretet kiáltása mind a megpróbáltatás, mind az öröm idején.”

Az egyetemi lelkész felhívta a figyelmet arra is, hogy keresztényként az imádságban Krisztuson keresztül, a Lélek által kapcsolódunk az Atyához. Ez a kommunió kiterjed az egész Egyházban, az ő Testében; dimenziói pedig Krisztus szeretetének dimenziói (vö. Ef 3,18–21).

A lelkigyakorlat résztvevői bekapcsolódhattak a bakonybéli bencés szerzetesek napi imaóráiba is, és a monostor kertjében folytathatták a szemlélődést. A természet közelsége és a monostor nyugalma tökéletes hátteret biztosított ahhoz, hogy elmélyülhessenek a belső csendben és az Istennel való találkozásban.

A program második napján a PPKE BTK dékánja, Birher Nándor is ellátogatott a lelkigyakorlatra, és egy kötetlen beszélgetés során a résztvevők megvitatták az egyetemi hitélet aktuális kérdéseit.

A lelkigyakorlatot közös szentmise zárta a monostor templomában.

Szöveg: Tőczik Benedek

Forrás és fotó: PPKE BTK

Magyar Kurír