A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) hitéleti képzést folytató Hittudományi Kara (HTK) – eltérően az államilag szervezett központi felvételi eljárástól – saját felvételi eljárásban veszi fel a jelentkezőket képzéseire.
A felvettek végleges létszáma még nem mondható meg, mert van olyan képzés, amelyen a jelentkezési határidő augusztus 20-a. Az azonban most is látható, hogy
a katolikus teológus osztatlan szakra, a katolikus közösségszervező alapszakra, a katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszakra és a hittanár-nevelőtanár képzésre egyaránt összességében kiegyensúlyozott érdeklődés tapasztalható,
valamint a kar a hit- és erkölcs szakirányú továbbképzésre is a tavalyi felvett létszámhoz hasonló eredményt vár. A pótfelvételi révén is be lehet még kerülni ezekre a képzésekre.
A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) az általános felvételi eljárásban idén összesen 1254 hallgatót vehet fel, amely mintegy 5 százalékos növekedést jelent a tavalyi létszámhoz képest. A növekedés főként az osztatlan tanárképzésben mutatkozik meg, amely képzést a BTK kiemelt küldetésének tekinti. Jól szerepelt a pszichológia alapszak és az anglisztika is, ahol viszonylag magas ponthatár mellett is elsősorban az e szakokon oktató intézetek kapacitása jelentett csak olyan korlátot, amely miatt még több hallgató felvételére nem nyílt lehetőség.
A budapesti meghirdetéssel jelentősen növekedett a szabad bölcsészetre felvettek száma, és több év kihagyás után nappali tagozaton is elindulhat a germanisztika alapszak.
Esztergomban mind az óvodapedagógia, mind a tanítóképzés várja a felvett és pótfelvételiző hallgatókat nappali és levelező tagozaton egyaránt. Kivételes sikert hozott az első ízben idén meghirdetett dráma- és színházismeret-tanár szak, amely 46 hallgatóval indulhat el szeptemberben. A mesterképzéseken a pszichológia mesterszak iránt mutatkozik továbbra is kiemelkedő érdeklődés. A kar a többi mesterképzés tekintetében továbbra is arra törekszik, hogy az ideális bemeneti létszámot és így a többciklusú képzés kiegyensúlyozott folytatását minden szakon biztosítsa.
A Jog- és Államtudományi Karon (JÁK) a minőségi követelmények szem előtt tartásával, a rendes felvételi eljárást követően 773 új hallgató kezdheti meg tanulmányait. A jogász nappali képzésen idén a tavalyi 440-hez képest 18 ponttal (idei: 458), a levelező képzésen pedig 31 ponttal (idei: 471) volt magasabb a felvételi ponthatár az államilag támogatott helyeken.
Önköltséges képzésre 370 ponttal lehetett bekerülni a nappali tagozatos jogász szakra, ami e finanszírozási formában és munkarenden a legmagasabb az országban.
Ezzel az osztatlan jogászképzésre 690 főt vett fel idén a JÁK, amelyen belül 327 fő a nappali, 363 fő pedig a levelező képzési formára felvett hallgató. Az országosan is legmagasabb önköltséges, jogász szakos nappali tagozatos ponthatár azt tükrözi, hogy nagyon jó pontszámokkal választották a JÁK-ot azok, akik az önköltséges helyeket is megjelölték. Az igazságügyi igazgatási alapszakon továbbra is a többi képzési helyhez hasonlóan magas a bejutáshoz szükséges ponthatár, ami az állami ösztöndíjas nappali képzésben 350 pontot jelent.
Az Információs Technológiai és Bionikai Karra (ITK) jelentkezők száma idén is igen magas volt, ami azt mutatja, hogy egyre többen szeretnék tanulmányaikat a PPKE ITK-n folytatni. Ez a tendencia a mérnökinformatikus BSc képzés tekintetében több mint ötszörös túljelentkezést eredményezett. A szak kiemelkedőnek tekinthető 407,16-os pontátlagot ért el. Ugyanez az érték a molekuláris bionika BSc szak tekintetében elérte a különösen is magas 441,2 pontot, ahol a felvételhez szükséges küszöbérték 400 pont volt. A felvett hallgatók létszámának meghatározásakor fontos szempont volt továbbá az új, kisebb csoportlétszámok kialakítása is a távolságtartásos oktatás megvalósíthatósága érdekében. A korábbi évekhez hasonlóan magas ponthatárok mellett 178 új hallgató kezdheti meg BSc vagy MSc szintű tanulmányait az ITK-n.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem az idei általános felvételi eljárás eredményeként lényegében ugyanannyi hallgatót tud felvenni alap-, osztatlan és mesterképzéseire, mint tavaly (2205 főt).
Tekintetbe véve, hogy országosan mind a felsőoktatásba jelentkezők száma, mind pedig a felvettek száma csökkent a tavalyihoz képest (mintegy 18, illetve 14 százalékkal),
a katolikus egyetem változatlan felvételi eredményei azt mutatják, hogy tovább tudta erősíteni a hazai felsőoktatásban eddig elért pozícióját,
s így a 2020/21-es tanévben is még hathatósabban szentelheti magát sajátos küldetésének. Az egyetem kapuján való belépéshez a pótfelvételi eljárás is utat kínál minden érdeklődőnek, aki az igazság keresésének és továbbadásának örömét a katolikus egyetemi közösségben szeretné megélni.
Fotó: PPKE
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria