A pécsi székesegyház szobrai: Vándorló apostolok – 2. rész

A cikk első részében Bartalits Mihály 1854-re elkészült 12 apostolszobrának mai áthelyezése apropóján a székesegyház 18. század végi állapotáról, a Pollack Mihály tervezte átépítés szükségességéről, valamint az apostolszobrokról és készítőjükről emlékeztünk meg. A folytatásban az apostolszobrok mai állapotának okairól, az apostolok meghatározásának nehézségeiről és megítélésükről olvashatnak.

A Bartalits Mihály készítette első apostolszobrok 30 éven át díszítették a székesegyház déli homlokzatát. Itt örökítette meg őket 1863-ban Ludwig Rohbock metszete is, illetve az 1880-as évek elején Zelesny Károly fényképei. A Friedrich von Schmidt vezette neoromán átalakítás során, 1884-ben emelték le az apostolszobrokat a homlokzatról, és vitték át a pécsi szeminárium (ma: Szent Mór-iskola) udvarának támfalára.

A szeminárium udvarán és most a Gosztonyi-kőtárban is megtartották a szobrok egykori sorrendjét, az egyes szobrok meghatározása azonban változott az elmúlt száz évben. Ennek egyik oka az anyagok tartósságában keresendő. A Bartalits Mihállyal megkötött szerződés első pontja szerint jó és tartós kőből kellett a szobrokat elkészítenie. E kitétel nem teljesült, a székesegyházi uradalomhoz tartozó budafai kőbánya homokköve ugyanis gyengébb minőségű. A kő viszonylag gyors pusztulásához az is hozzájárult, hogy a szerződés értelmében az elkészült szobrokat olajfestékkel kenték le. Ez a felületzáró réteg megakadályozta a szobor belsejébe jutó víz elpárolgását, így az ottmaradt folyadék hideg időben megfagyott, belülről roncsolva a szobor szerkezetét.

Bartalits az apostolok életének és vértanúságának jelképes tárgyait (az ún. attribútumokat) vagy azok részeit bádogból készítette el és illesztette a szobrokhoz. Az egykor aranyozott bádog tárgyakból ma már alig láthatunk néhányat. Ezek pusztultak el leghamarabb, ezért időről-időre újakkal pótolták őket. Sonkoly Károly 1984-ben írt tanulmányában összehasonlította az apostolszobrokról készült ábrázolásokat (rajz, metszet, képeslap, fotó), és arra a megállapításra jutott, hogy a 20. század elején egy esetben más tárggyal egészítették ki az egyik szobrot. Ha összevetjük Ludwig Rohbock metszetén a legkeletebbre álló apostolt a szeminárium udvarán álló ugyanazon apostol fotójával, azt láthatjuk, hogy kezében eredetileg nem kettős keresztet tartott, hanem alabárdot. Sonkoly Károly feltételezi, hogy az 1916-ban megjelent, A pécsi székesegyház leírása az 1882. évi átépítés előtti állapotában című munkája megírásakor Szőnyi Ottó nem vette figyelembe a korábbi ábrázolásokat, csupán a szeminárium udvarán lévő apostolok attribútumai alapján, tévesen azonosította őket.

Még egy elgondolkodtató érdekesség: a Pécsi Egyházmegyei Levéltár megőrzött egy fotót az 1930-as évekből, amelyen egy kínai kisfiú áll az egyik apostolszobor előtt. A szobor talapzatán jól olvasható Szent Tamás neve. Nem tudjuk, hogy mikor kerültek az apostolok nevei a talapzatokra ― azóta ezek a feliratok elpusztultak ―, de ugyanezen szobor Szőnyi említett munkájában Fülöp apostolként szerepel.

A képi ábrázolások mellett Sonkoly felhívja a figyelmet egy, az apostolok meghatározását segítő fontos dokumentumra. Az 1854. október 26-i káptalani gyűlésen Vörös Mihály őrkanonok egy írásba foglalt lista alapján mutatja be a szobrok sorát. A sort kelet felől kezdi, vagyis a szobrok felhelyezése a déli homlokzatra így történhetett: Fülöp, Simon, Bertalan, András, János, Pál, Péter, Id. Jakab, Tamás, Ifj. Jakab és Júdás Tádé. Ha ma a Gosztonyi-kőtár előtt a székesegyház nyugati bejáratától sétálunk a Magtár Látogatóközpont felé, ugyanebben a sorrendben láthatjuk az apostolokat.

A szobrok megítélése koronként változott. Bartalits Mihály még javában faragta a szobrokat, amikor 1853-ban a Pesten megjelenő Religio című egyházi és irodalmi folyóirat már tudósított a pécsi székesegyház készülő apostolszobrairól. Az első kritikák pozitív hangvétele megmaradt egészen az 1882-es átépítésig. Ekkor nemcsak a szobrok a székesegyház homlokzatához viszonyított nagy méretét kezdték el bírálni, hanem az egész Pollack-féle átépítést elítélték.

Hangsúlyozom, hogy a ma látható neoromán átépítésre elsődlegesen nem ezen esztétikai vélekedés miatt került sor, hanem mert Pollack Mihály nem tudott, és a maga korában még nem is nyújthatott megfelelő megoldást a székesegyház statikai problémáira.

Az 1910-es években Szőnyi Ottó már Pollack és Bartalits korát figyelembe véve, óvatosabban fogalmaz mind az átalakítást, mind a szobrokat illetően. Zádor Anna, Pollack Mihály monográfusa szerint a nagyméretű szobrok ellensúlyozták a székesegyház sisak nélküli, alacsony tornyai és a hangsúlyos párkányok erősen vízszintes hatását. Végül Sonkoly Károly hívta fel a figyelmet arra, hogy hazánk egyházi építkezésein többnyire külföldi szobrászok dolgoztak. Pécs kivételnek számít ebből a szempontból, a káptalan a helyi Bartalits Mihályt kérte fel a székesegyházat díszítő szobrok faragására, akinek művészi teljesítménye országos szinten nem, regionális szinten viszont pozitívan értékelhető.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Képek: Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Magyar Kurír