A PPKE jogi kara heti imádsággal készült a pápalátogatásra

Hazai – 2023. április 25., kedd | 19:17

Amikor bizonyossá vált, hogy Ferenc pápa április végén ellátogat Magyarországra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán oktatók, hallgatók és munkatársak kezdeményezésére heti imaalkalmakat hirdettek meg a kar és az egyetem polgárainak. Az első alkalom március 14-én volt.

Minden kedden egy 15 perces, énekléssel és imádsággal egybekötött elmélkedést tartottak a kari kápolnában, mely nyitott ajtókkal várta az érdeklődőket. Elhangzott az imádság Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve, a Miatyánk, valamint minden alkalommal egy fiatal példakép vagy szent életén keresztül tartottak elmélkedést. Ezek az írások a kar honlapján elolvashatók.

Az ima elején és végén az oktatókból, hallgatókból és munkatársakból összeállt csapattal közösen énekeltek a résztvevők. Az ima annyira sikeres volt, hogy a kar a jövőben is tervez hasonló imaalkalmakat a már korábban hagyománnyá vált egyéb lelki programok mellett.

Forrás: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

Fotó: PPKE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria