A püspöki szinódus október 9-i sajtótájékoztatójának összefoglalója

Október 9-én a VI. Pál teremben a szinódus résztvevői között legnagyobb tapsot kiváltó tanúságtétel egy édesanyától hangzott el, aki mélyen aggódott amiatt, hogy a kisgyermekek keresztény beavatásáról nem esik elég szó. A nők továbbra is főszereplői a munkának, és azt is kérték, hogy jobban vonják be őket a háborúkkal kapcsolatos diplomáciai szerepekbe.

Erről és sok minden másról is  beszámolt a Vatikáni Sajtóirodában tartott sajtótájékoztatón Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, az információs bizottság elnöke október 9-én. Sheila Piresszel, ugyanezen bizottság titkárával együtt  az október 8-án délután és 9-én délelőtt 343 fő részvételével tartott ötödik és hatodik általános kongregáció munkájáról, miközben Ferenc pápa a Szent Péter téren volt az általános audiencián.

A felszólalások – mutattak rá – „mind az egyházi megkülönböztetés témájára összpontosítottak, annak tárgyára, jellegzetességeire, a felelősség különböző szintjeire, a felszentelt személyek szerepére.” Ezzel a témával kapcsolatban a szabad felszólalások száma - pontosította Pires – tegnap délután 35, ma délelőtt pedig 21 volt. A laikusok szerepe, a püspökökkel és papokkal való együttműködésük, a döntéshozatali folyamatokba való bevonásuk volt az egyik olyan téma, amely a különböző nyilvános felszólalásokban a legtöbbször felmerült. „Hangsúlyozták a papok és a laikusok közötti együttműködés ösztönzésének fontosságát - tisztázta Pires -, valamint a laikusok - férfiak és nők - nagyobb mértékű részvételének szükségességét a vezetői szerepekben.” Kihangsúlyozták, hogy „a laikusok jelenléte nélkülözhetetlen, együttműködésük az Egyház javát szolgálja.” Egy hozzászólásban azt a javaslatot terjesztették elő, hogy a pap- és püspökjelöltek alkalmasságáról konzultáljanak az Isten népével: „A püspök dönt, de egy szinodális Egyházban az Isten népének kell felelősséget éreznie a választásért, továbbá ismernie kell az emberi és lelki profil követelményeit is, amelyekkel a jelölteknek rendelkezniük kell.”

Egy másik javaslat – folytatta az információs bizottság titkára – azzal kapcsolatban hangzott el, hogy „a laikusok plébániai lelkipásztorkodásban betöltött szerepét fontos lenne mélyebben átgondolni.” Sok papnak ugyanis nincs hivatása arra, hogy plébános legyen, ehelyett laikusok, aki hiteles házas- és családi életet élnek támogató felelősséget is tudnak vállalni a közösség javára. A nőkkel kapcsolatban – tájékoztatott Pires – azt javasolták, hogy „kerüljék el a nemi diszkrimináció minden formáját és ismerjék el jobban hozzájárulásukat a döntéshozatali folyamatokban is”. Ezzel kapcsolatban a „meghallgatásra gondoljunk úgy mint kifejezetten női szolgálatra, amely kiegészíti a plébános, a diakónus, a katekéta szolgálatát.” „A nők képesek a meghallásra, másképp hallgatnak – hangzott el a teremben –, és ezt szolgálatként végezhetik, teljesen másképp, mint a gyónást.” Az a javaslat is elhangzott, hogy „a megosztott és háborúskodó világban a nőket jobban be kellene vonni a diplomácia területén.”

A szinódus résztvevői jelezték, hogy „a digitális evangelizáción keresztül kell kapcsolatot teremteni az új generációkkal.” Ruffini példaként hozta fel, hogy Afrikában sok fiatal van, akik „járnak templomba, tehetségesek, energikusak és hívők”, és akiknek ezért „az egyházi megkülönböztetés részévé kell válniuk.” A szinódus résztvevői javasolják, hogy ifjúságpasztorációs feladatokat bízzunk fiatalokra, röviden: „valódi fiatalokra, nem pedig fiatalon viselkedő felnőttekre” – hangzott el – „hogy párbeszédet kezdeményezhessenek a new age vagy a nihilista ideológiák csapdájába esett kortársaikkal.” A hozzászólások egyike megismételte azt a drámai állapotot - mondta Ruffini –, amely sok gyermeket érint a világban: családi okokból fiatalon házasságra kényszerített gyermekek; prostitúcióra kényszerített lányok; emberkereskedelem áldozatává vált kiskorúak.” Szó esett „olyan szeminaristákról is, akik nem keresztény családokból származnak, vagy akiket a becsület miatt kényszerítenek a papságra, valamint olyanok emberekről is, akiknek homoszexualitásukkal kell megbirkózniuk.”

A Kommunikációs Dikasztérium prefektusa felidézte a pápa gondolatait: a szinódusnak nem az a célja, hogy dokumentumokat készítsen, sokkal inkább az, hogy tettekre ösztönözzön. Ezért megismételték, hogy nem lesz elég csak a keresztény és egyházközségi álláspontokat meghallgatni, hanem a kívülről jövő bátor hangokat is meg kell hallani, aminek érdekében olyan biztonságos teret teremtsünk, hogy elő tudjanak állni.” Majd felidézte annak az édesanyának a tanúságtételét, aki azt kérdezte: „Vajon mit mond a közgyűlés a szülők, nagyszülők, keresztszülők szinodalitásban és a gyermekekről szóló meghallgatásban betöltött szerepéről? Úgy kell nevelnünk a gyermekeket, hogy amikor felnőnek, Krisztus felé haladjanak. A záródokumentumnak ezért hangsúlyoznia kell a szülők társfelelősségét.”

Ezután utalás történt a visszaélések áldozatai Egyházon belüli kísérésének szükségességére. Kiemelték, hogy az Egyháznak közelebb kell kerülnie a kiszolgáltatottakhoz, és hogy a hatalomnak szolgálatnak kell lennie és soha nem klerikalizmusnak”. Hasonlóképpen, a prefektus beszámolója szerint, „kérés hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a papság képzésében is állítsuk újra nagyobb középpontba a szegényeket. A szegények közelebb állnak Isten szívéhez, hatalommal rendelkeznek – hangzott el –, és mi a szolgálat és a misszió tárgyaként tekintünk rájuk, de soha nem alanyaiként.” A teremben, folytatta Ruffini, „beszéltünk a papokról, különösen a papok magányáról a feladatok túlterheltsége miatt is.” Hangsúlyozták, hogy a papok bizonyos távolságtartása a szinódustól abból is fakad, hogy sokan túlterheltek, több közösségért felelnek, nagy adminisztrációs teher van rajtuk. A szinódusnak sikerülhet, hogy újraélessze hivatásukat. Ezért javasolták, hogy minden egyházközségben gazdasági tanácsadással, esetleg több egyházközséget is bevonó struktúrával segítsék a plébánosok szolgálatát.

Erőteljes felhívás hangzott el az egyházak közötti és az Egyházon belüli párbeszédre. Ruffini pedig arról számolt be, hogy Giuseppe Yang kínai püspök idícsérte a Szentszék és Kína közötti 2018-as megállapodás által hozott előnyöket. Végül egy felszólaló azt javasolta, hogy a közgyűlés a záródokumentum megfogalmazásakor is jobban összpontosítson a valóságra. Egy futball-metaforát használva, Ruffini zárásként elmondta, hogy úgy tűnik, hogy az Egyház a mérkőzés helyett az edzésre összpontosít.

Ruffini beszámolt arról, hogy a szinódusi ülés során Mario Grech bíboros felolvasta Víctor Manuel Fernández bíborosnak, a Hittani Dikasztérium prefektusának nyilatkozatát. Ebben részletezi, hogy az 5. számú tanulmányi csoport témája – „Néhány teológiai és kánonjogi kérdés a sajátos szolgálati formákról (RdS 8 és 9)” –, különösen a nőknek az Egyház életében és vezetésében való részvételéről szóló témát már a szinódus kérése előtt az említett dikasztériumra bízták. Ezért a munkának a Dikasztérium saját szabályzatában meghatározott eljárásrendet kell követnie, tekintettel egy konkrét dokumentum közzétételére. Az ezzel kapcsolatos munka püspökök és bíborosok meghallgatása után most a konzultációs fázisban van, melyben nők is részt vesznek. A szinódus minden tagjának lehetősége van a következő hónapokban vélemények és különféle forrásanyagok küldésére. Október 18-án két teológus áll rendelkezésre, hogy írásban vagy szóban javaslatokat fogadjon a témával kapcsolatban.

Az állandó diakónusok szerepe az Egyházban, részvételük a szinóduson, a keresztény beavatás és a közösségek elhagyása a fiatalok részéről, valamint a szinodális lelkiség, amely az emberi kapcsolatok „megtisztulásához” vezet az Egyházban és a társadalomban, de a mozambiki egyház segítségkérése is téma volt, amelyet a Vatikáni Sajtóiroda három vendége, Afrika, Amerika és Európa képviselői érintettek. Az újságírók leggyakrabban Geert De Cubber teológust, volt újságírót, a genti (Belgium) egyházmegye állandó diakónusát és a katekézisért, valamint az ifjúság- és családpasztorációért felelős püspöki megbízottat kérdezték. Ő a szinódus egyetlen olyan résztvevője, aki állandó diakónus, házas, gyermekei vannak és a latin rítusú Egyház tagja, bár a keleti katolikus egyházakból is jelen van egy fő a szír egyházból és egy melkita, akit hamarosan pappá szentelnek.

De Cubber megismételte, amit a szinódus termében mondott: „A diakónus »hídépítő« a családban (és én – vallotta be – a feleségemmel és három gyermekemmel »előszinódust« csináltam, hogy itt lehessek), más családoknál, közösségen belül és kívül is. Ez igazán fontos lehet egy olyan szekularizált társadalomban, mint a belga, amelyet a pápa szeptember végén Luxemburg után meglátogatott. A diakónus feladata – tette hozzá –, hogy oda megy, ahová az Egyház nem megy, azokhoz, akiknek nincs hangjuk, akiket maga az Egyház és a társadalom marginalizál, és visszahozza őket az Egyházba.” Egy olyan Egyházban, amelyben a gyakorló keresztények gyakran fáradtak és idősek, és ahol „ha nem járunk a szinodalitás útján, akkor az Egyház nem lesz képes túlélni”, a belga diakónus megpróbálta a fiatalok körében is a szinódusi lelkiséget behozni, egyesítve ebben a törekvésben az összes flamand nyelvű egyházmegye ifjúsági szolgálatát. „Közben megváltoztattuk a nevünket, mostantól 'Kammino' vagyunk, a 'k' betűvel jelezve a mi nyelvünkön, hogy katolikusok vagyunk.” Egy újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy a diakónusok részvételét jobban is képviselhetné a szinódus, és hogy tudja, hogy az USA-ban, „ahol nagyon erős ez a szolgálat”, a diakónusok „nem nagyon örülnek annak, hogy itt ilyen kevesen vagyunk.” Ezért azt javasolta, hogy a jövőben szervezzenek a diakónusok számára post-szinódusi találkozót, ahogyan azt korábban a plébánosok esetében is tették. „Diakónusnak lenni – zárta gondolatait De Cubber – számomra egyáltalán nem a papságra való felkészülés, nincs meg bennem ez a hivatás. A miénk kizárólag a szolgálat szolgálata.”

A kérdésre válaszolva a chilei Puerto Montt érseke, Luis Fernando Ramos Pérez hangsúlyozta, hogy országában a II. Vatikáni Zsinat után sok állandó diakónust szenteltek fel, ma „többen vannak, mint a papok és szerzetesek”, és hozzájárulásuk „rendkívüli és nagyra értékelt, a plébánosokkal együtt vezetik a plébániákat.” Ők azonban nem „miniatűr papok”. A maga részéről Inácio Saure, Nampula érseke, a Mozambiki Püspöki Konferencia elnöke és a Consolata Misszionáriusok tagja kifejtette, hogy az ő egyházában jelenleg nincsenek diakónusok, „mert nagyon elfoglaltak vagyunk a papok képzésével”, és ha a jövőben lesz rá lehetőség, biztosan fel is szentelik őket. Amikor a plébániára egy ideiglenes diakónus érkezik, azonnal megkérdezik tőlünk: »Miért nem misézik?«”

Az afrikai érsek egy kérdésre válaszolva ismertette országa drámai helyzetét, amelyet a 2017-ben kezdődött (most felfüggesztett) háború ötezer halálos áldozattal és egymillió kitelepített emberrel sújtott. Bár sok segítség érkezett a múltban, „az emberek ma nagyon szenvednek és magukra vannak hagyva”. Több anyagi segítségnyújtásra lenne szükség „a sokkal rendelkező és a szegénységben élő egyházak között.” Beszédében Saure kitért a keresztény beavatás mint a Krisztussal való személyes találkozás fontosságának témájára, rámutatva, hogy „még nálunk is a fiatalok beavatásuk után eltávolodnak az Egyháztól.” Kifejtette, hogy az elmúlt hat évben, amikor ifjúságpasztorációval foglalkozott megpróbálta azt „fiatalokért és fiatalokkal” végezni. A szinódus idején, október 20-án lesz a Consolata Misszionáriusok alapítójának, Boldog Allamanónak a szentté avatása, akinek a mondása – „először szentek, aztán misszionáriusok” – ösztönzést hozhat. „Én azt mondanám, először szentek, aztán keresztények.”

Ramos Pérez érsek beszédében az Egyház struktúráit átalakító szinódusi lelkiségről beszélt. Beszámolójában kiemelte, hogy a szinódus egy olyan személyes lelkiségről beszél, amely egyéni és közösségi lelkipásztori megtérés felé segít. Szeretnénk végre eljutni az emberi kapcsolatok megtisztulásához az Egyházban és a társadalommal, mert egyes kapcsolatok növekedést adnak, mások pedig rombolhatnak. Az út a szeretet megélése Krisztus példáján keresztül. Befejezésül pedig kiemelte, hogy akiknek felelősségük van az Egyházban, azoknak a szinodalitás kritériumai szerint, konzultálva kell gyakorolniuk a döntéseket. „Ehhez megkülönböztetésre van szükség, amelybe nem csak felszentelt papokat, hanem laikusokat is be kell bevonni.”

Fordította: Kalmár Petra

Forrás és fotó: Duna-parti Iskola; Vatican News

Magyar Kurír