A pusztai magányról

Keresztelő János erős szavakat mond ki a pusztában.

A kietlen kősivatagban, a csend mezején a készület lényeges lépéseit fogalmazza meg: bűnbánatra és megtérésre szólít fel. Határozott válaszokat és látható gyümölcsöket kíván követőitől.

Bátor döntésekre buzdít, olyan lelki folyamatok elindítására ösztönöz, melyek által a hitünk, az istenkapcsolatunk megszilárdul.

A mai vasárnap szentírási szakaszainak üzenete: az Úr jön, közeledik. Erre utal, és ezt erősíti János pusztai kiáltása is: „Készítsétek elő az Úr útját”. Ma ismét egy út áll előttünk mint az emberi lét egyik jelképe. Az ember útjának, életének van célja: szeretetben kiteljesedni, magunk és mások szolgálatára, végső célja pedig az üdvösség, megérkezni Istenhez. Az adventi előkészület során mindkettőre figyelünk és mindkettőt megtapasztaljuk: milyen úton lenni és milyen megérkezni. Mikor valakit meg akarok látogatni, akkor először is megbeszélem vele, eltervezem, elindulok, úton vagyok, megérkezem, bekopogok. Istenhez nem kell előre bejelentkezni, de azért jó, ha nem csak beesünk az ünnepbe, hanem megérkezünk, megéljük a szent időben rejlő fokozatosságot. Ezért, aki a szívében is készül, az megtapasztalja, hogy az advent megtanít megérkezni.

Ezt a célt és a megérkezést hivatott elősegíteni Keresztelő János személye, akinek szavai a pusztában hangzanak el. Élete, sorsa és tanítása is prófétai, aki Isten oldaláról kívánja értelmezni az élet és a világ eseményeit. Az Úr követeként igehirdetésében bűnbánatra hív, a megtérést szorgalmazza. A megtérés útja viszont nem tudja elkerülni a pusztaságot, azt a helyet vagy időt, ahol minden szegényes, ahol az ember kiszolgáltatott és magára hagyatott.  Nem szabad visszariadnunk a pusztai magánytól.

A Szentírásból tudjuk, hogy Izrael Ura a puszta Istene. Ő jelen van a pusztában, ott készíti fel népét a vándorlásra, a hazatérésre és az újjászületésre. Ma bennünket is kihív a megszokott életterünkből azért, hogy csak rá figyeljünk, őt hallgassuk és vele találkozzunk.

Advent a visszatérés, a visszafordulás, vagyis a személyes megtérés időszaka. A megtérésben az első lépés a bűnbánaté, ám ehhez alázatra van szükségem, amely képessé tesz arra, hogy ne a magam, hanem az Atya akaratát keressem. Szembenéztem-e már – ebben az adventben – önmagammal, hibáimmal, bűneimmel? Figyelek-e a kapott kegyelmekre? E készületi idő során, lassan el kell szakadnom berögzült rossz szokásaimtól, bíznom kell Isten mindent megelőző, ajándékozó és megújító szeretetében.

Ez a bizalom kísérhet át a pusztán is, ahol hinnem kell, hogy nem vagyok egyedül, mert aki a keresztségben gyermekévé fogadott, jön, közeledik, jelenléte lépésről lépésre megtapasztalhatóvá válik.

Szerző: Serfőző Levente

Magyar Kurír