A realista Szent Bernát – A Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata (9.)

A ciszterci identitás az ideális és a reális, a költői és a pragmatikus közötti határfelületen alakult ki. A rend történetének főszereplőit az ebből fakadó feszültségek próbára tették és megtisztították.

A Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának szónoka február 23-án, hétfőn szólt az idealista Clairvaux-i Szent Bernátról, arról, hogy szeretett fejben kidolgozni egy cselekvési tervet, majd azt kissé könyörtelenül végrehajtani. A természetéből fakadt, hogy „magas lovon ül”. Ez a hevesség, a jellemvonás, hogy nem ismer megalkuvást, soha nem tűnt el belőle, de az idő múlásával enyhült. Erik Varden püspök csütörtök délután erről a folyamatról – amely az idealistát realistává tette – szólt.

Kiáltás a kegyelemért

A pszichoanalitikus Jacques Lacan szerint a valóság az, amivel szembesülünk. Bernard sok szembesülést élt meg. De nem csupán abban az értelemben lett realista, hogy elfogadta a dolgokat olyannak, amilyenek. Elsősorban inkább abban, hogy megtanulta, az emberi dolgok legmélyebb valósága kiáltás a kegyelemért.

Minél inkább meghallotta ezt a kiáltást az emberi szívekben, a keserű könnyekben, a világi konfliktusokban, a tisztesség és az igazság elleni őrült küzdelmekben – valamint az erdő fáinak suttogásában is –, annál inkább tudatában volt Isten erre adott nagylelkű válaszának. Hallotta azt Jézus szent nevében, amely kimondhatatlanul kedves lett számára. Jézusban Isten kinyilatkoztatja üdvözítő szándékát, és azt illatos, gyógyító, tisztító olajként önti az emberiségre.

„Minden szellemi táplálék – mondta Bernát szerzeteseinek – száraz, ha nem mártják ebbe az olajba; íztelen, ha nem ízesítik ezzel a sóval.

Írjatok, amit akartok, nem fogom élvezni, ha nem Jézusról szól. Beszéljetek vagy vitázzatok, amiről akartok, nem fogom kedvem lelni benne, ha kihagyjátok belőle Jézus nevét. Jézus számomra méz a szájban, zene a fülben, dal a szívben.”

Irgalom és igazság

Bernát tudta, milyen csodákat tud véghezvinni Jézusban Isten irgalma. Ez adta áhítatának érzelmi mélységét. De Bernát Jézust, az Igazság megtestesülését ugyanennyire hermeneutikai alapelvnek is tekintette. A helyzeteket, személyeket és kapcsolatokat Jézus fényében értelmezte. Ez a szemléletmód csodálókat szerzett neki a Katolikus Egyházon kívül is – Luther Mártontól a metodista mozgalom megalapítójáig, John Wesleyig.

Realizmus – egy megújult világ paradigmája

Csak akkor tárja fel természetünk a tökéletes formáját, ha természetfeletti megvilágosodás éri. Csak akkor nyilvánul meg az öröm, amelyre a földi élet hivatott.

Csak akkor ragyog fel a bennünk és körülöttünk rejtett dicsőség, megtanítva nekünk, hogy mivé válhatunk, egy megújult világ paradigmáját kínálva.

Ez az a realizmus, amelyre Bernát eljutott. Ez tette lehetővé számára, hogy ne csak nemes szándékú újító, páratlan szónok, egyházi vezető legyen. A Krisztus szeretetének valóságáról és annak mindent megváltoztató erejéről való tudás tette őt egyháztanítóvá és szentté. És ezért szeretjük és tiszteljük őt.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír