A rejtett kincsek felhasználására buzdította Kolumbia püspökeit a pápa

Ferenc pápa – 2017. szeptember 8., péntek | 18:01

Ferenc pápa szeptember 7-én délelőtt a bogotái bíborosi palotában találkozott a kolumbiai püspökökkel. A 48 millió lakosú ország 94 százaléka katolikus, akiknek lelki ellátásáról 78 egyházmegyében 130 püspök gondoskodik.

A Szentatya annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Kolumbia számos rejtett kinccsel rendelkezik, melyek emberi gazdagságából, hitének történetéből, népének törhetetlen bátorságából fakadnak, és ezekről nemcsak beszél, hanem el is hinti magvait. „Kolumbia népében ott él a vágy, hogy a feltámadt Krisztus részese legyen, aki által nem létezik örök fal, nincs legyőzhetetlen félelem, sem pedig gyógyíthatatlan seb” – fogalmazott Ferenc pápa.

Majd kolumbiai útjának mottójára utalva arra is rámutatott, hogy valójában Isten tette meg az első lépést, amikor Ábrahámhoz és Mózeshez lépett, és e lépés visszafordíthatatlanná vált Jézus megtestesülésével.

Jézustól lehet elnyerni annak a szabadságnak az adományát, amellyel mindig én teszem meg az első lépést, anélkül, hogy elhibáznánk az utat. Ne veszítsétek el soha ezt a szabadságot – biztatott a pápa –, törekedjetek a Jézussal való egységre az imádságban, figyelmeteket az örökkévalókra fordítva!

Ferenc pápa arra is figyelmeztette a püspököket, hogy őrizzék meg a lelkipásztori érzékenységet Kolumbia sajátosságai, a tartományi különlegességek, a történelmi emlékezet és az egyházi tapasztalat gazdagsága iránt. „Olyan egyházat építsetek – buzdított a Szentatya –, mely többek között abban segíti az országot, hogy ne kevesek kezében maradjanak meg különleges hagyományai!”

Elsőként nektek, kolumbiai püspököknek kell érintenetek az ország és népe történetének a sebeit! – figyelmeztette a püspököket Ferenc pápa. – Nem vagytok politikusok, hanem pásztorok, ezért szabadsággal hirdessétek a kiengesztelődés és az irgalom igéjét. Kolumbia népe tőletek várja, hogy Isten igazságának felszólításával forduljatok felé. Ő ugyanis váltig ismétli: „Hol a te testvéred?” És erre a kérdése nem lehet lehorgasztott fővel válaszolni. 

A pápa arra is kérte a püspököket, hogy tekintetüket a konkrét emberre irányítsák, majd felsorolta a legfontosabb kihívásokat, mint a család védelme az erőszak és az alkohol csapásával szemben, a házastársi kötelék törékenysége, az apák távolléte a családoktól, s ennek következtében a létbizonytalanság és az árvaság. „Tekintsetek sok fiatal lelki ürességére, akik a kábítószer kiúttalan rabságába estek! – utalt a Szentatya Kolumbia egyik legsúlyosabb problémájára. – Ne féljetek attól, hogy felemeljétek a hangotokat a kábítószer-kereskedelem ellen!”

Beszéde végén Ferenc pápa az ország felét kitevő amazóniai erdőségek sorsát a püspökök elé tárva feltette a kérdést: Egy olyan társadalom, amelyet mindig lefokoztak a materializmus és a pragmatizmus jegyében, vajon képes-e megőrizni azt, amit ingyen kapott ajándékba? „Ti vagytok Amazónia karja, és ezt a kart nem lehet amputálni!” – figyelmeztetett a pápa, majd a Chiquinquirái Szűzanya oltalmába ajánlotta a püspököket és a rájuk bízott híveket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír