A remény, az öröm, a szeretet tanúja volt – A levelek – Kalkuttai Teréz anya élete

A film címe arra a dokumentumgyűjteményre utal, amely Teréz anya bizalmas följegyzéseit, lelkiatyjának és gyóntatójának, Celeste Van Exam atyának, illetve egyházi elöljáróinak – így Fernando Périer érseknek – írt leveleit tartalmazza, amelyek boldoggáavatási eljárása során kerültek elő.

A film kezdetén pillanatonként váltakoznak az idősíkok: bevillan 1931, amikor a huszonegy éves, albán születésű Agnes Gonxha Bojaxhiu leteszi örökfogadalmát a Loretói Miasszonyunk Iskolanővérek rendjében. Innen egy hatalmas ugrás az időben, 1998-ra: egy évvel vagyunk Teréz anya földi halála után: egy indiai nő kórházi ágyán fekve boldogan meséli, hogy Teréz anya medálját szorította a rákos daganatos hasához, s egyszer csak fénysugár ömlött ki a képből, és a következő orvosi vizsgálat megállapította, hogy a daganat eltűnt. A csodás gyógyulásról a tévé is beszámol, és ezt nézi Van Exam atya is, Teréz anya egykori gyóntatója, lelkiatyja. Fölkeresi Teréz anya hozzá írt leveleivel a Szeretet Misszionáriusa alapítója és haláláig vezetője boldoggáavatási ügyének posztulátorát, Benjamin Praagh atyát (kitalált szereplő, a valóságban Brian Kolodiejchuk MC atya volt a posztulátor).

A film cselekménye valójában ekkor kezdődik. 1946-ot írunk, Indiának a Brit Birodalomtól való függetlensége a küszöbön áll, csakúgy, mint a szubkontinensnyi állam szétválása a hindu többségű Indiára és a muszlim dominanciájú Pakisztánra. Napirenden az erőszakos cselekmények, otthonaikból elűzött emberek ezrei kerülnek utcára, Kalkuttában is. Agnes nővér itt tanít a Loretói Miasszonyunk Szent Máriáról elnevezett gimnáziumában jómódból származó diáklányokat, akik rajongva szeretik, pedig szigorú velük, igaz, szeretetteljesen az. A kolostor falai között biztonságban érezhetik magukat tanárok és növendékek egyaránt, de néhány diáklány aggódik a jövő miatt. Agnes nővér azonban szelíden nyugalomra inti őket: Istenbe vetett bizalmát átsugározza rájuk.

Agnes nővér is nyugtalan, de más okból kifolyólag. Az ablakból nézi az utcát, a romos házakat, a rongyos ruházatú embereket. Szemébe ötlik egy négytagú család, akik az utcán hevernek. A konyhába megy, megrak egy kosarat élelemmel; az alkalmazottak közül többen nézik, nem értik. Teréz anya kimegy az utcára, noha tudja, hogy ez tilos. Szétosztja az élelmet az éhező család tagjai között. Amikor visszafelé indul, azonnal körbeveszik őt az otthontalan éhezők, ám nekik már nem tud ételt adni. Egy jólelkű hindu szabadítja ki, figyelmezteti, ne jöjjön ki máskor, mert veszélyes hely az utca, különösen a keresztényeknek.

Teréz anya szeret apáca lenni, szereti a tanítást, a növendékeit, de úgy érzi, valamit tennie kell a legszegényebbekért, mert bizonyos abban: Isten ugyanúgy szereti az utcán tengődő legnyomorultabbakat, mint a kolostor falain belül élő, kiváltságos lányokat. Lelkigyakorlatra indul, Dardzsiling felé, és akkor ott, a vonaton, 1946. szeptember 10-én megkapja az életre szóló üzenetet. Egy hangot hall: „Arra indított ez a hívás, hogy hagyjam el még Loretót is, ahol nagyon boldog voltam, és menjek ki az utcára, hogy a szegények legszegényebbjeit szolgáljam… Tudtam, hogy ez az Ő akarata, és hogy követnem kell Őt. Nem volt kétségem, hogy ennek az Ő művének kell lennie.” Agnes nővérnek a legparányibb kétsége sincs afelől, hogy Isten szólt hozzá, ez az Ő akarata, ezért követnie kell a hangot. Ettől kezdve, élete második szakaszában, több mint ötven éven keresztül, a Szeretet Misszionáriusainak megalapítását követően Teréz anyaként szolgálta nővértársaival együtt a társadalom legelesettebbjeit.

Teréz anya ellenpontja a filmben a rendfőnök anya, aki megrögzötten hivatkozik a szabályokra: a kolostoron belül élő apácák nem mehetnek a falakon kívülre. Nem érti meg Teréz anya indokait, hogy nem bírja elviselni azt, hogy emberek éheznek az utcán. Mindenkin úgysem tud segíteni, érvel. De legalább néhányukon igen, hangzik a válasz, és erről eszünkbe juthatnak Teréz anya jól ismert szavai: „Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. A nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” Teréz anya és a rendfőnök anya feloldhatatlan ellentétében valójában a lefektetett szabályokhoz mindenkor szigorúan ragaszkodó vallás, illetve a valódi, krisztusi lélekből fakadó hit ütközik össze.

Teréz anya minden tettét az Istenbe vetett feltétlen bizalom vezérli. Az a biztos tudat, hogy az Úr akaratát teljesíti, segíti át a nehézségeken, így amikor először lát a kórházban habzó szájú, fekélyes testű beteget, a rosszulléttel küszködik. Magába roskadva sétál a roskadozó szalmakunyhók, a tehetetlenül fekvő betegek között. „Ez a munka sokkal nehezebb, mint gondoltam”– írja lelkiatyjának. Bár tudta, hogy mi vár rá, mégis megdöbben a szegénység mértékén, a szenvedésen. „A hatalmas szeretet volt az mindössze, amit vitt közéjük, a szívében és a lelkében” – emlékszik vissza Exam atya a nővér szavaira.

Az előítéletekkel is meg kell küzdenie Teréz anyának. Szélsőséges hindukkal, akik ellenségesen fogadják, azzal vádolják, hogy gonosz varázslással akarja áttéríteni a gyermekeiket az ő Istenének a hitére. Teréz anya határozott, de szelíd természete, cselekvő szeretete az, aminek kitartó gyakorlása legyőzi az előítéleteket, és oldalára állítja az ellenségeskedőket, sőt, kivívja szeretetüket, tiszteletüket.

William Riead filmje kidomborítja, hogy amikor látszólag minden rendeződik Teréz anya és a szerzetesrend körül, akkor kezdődnek el a legnehezebb gyötrelmek is. Attól fogva, hogy a hívást meghallotta, Teréz anyának szilárd meggyőződése volt, hogy küldetése a hit világosságát elvinni a sötétben élőknek. Paradoxnak látszik ugyan, de tény, hogy a „sötétség” lett saját életének legnagyobb megpróbáltatása, és küldetésének alapvető része. Teréz anya számára az jelentette a legnagyobb szenvedést, hogy miközben ápolta a betegeket, elvitte a haldoklókhoz Krisztus szeretetét, enni adott az éhezőknek, egyedül érezte magát, „nem szeretettnek, feleslegesnek”, úgy érezte, Isten elhagyta. „Nagy magányt tapasztalok meg. Miután annyi éven át Loretóban voltam, és mindig apácák és diákok vettek körül, nem számítottam arra, hogy ennyire egyedül fogom érezni magam új életemben. Nem tudom, meddig fog szenvedni a szívem. Imádkozz értem, hogy ne húzzam magam vissza a szabad akaratomból származó áldozattól és meggyőződéstől” – írja egyik, Van Exam atyához intézett levelében. Lelkiatyja ezekkel a szavakkal nyújtja át Teréz anya leveleit a posztulátornak: „A sötétség, amivel együtt élt, lényeges eleme volt annak, aki ő volt, és a levelei dokumentálják azt, amin keresztülment. Nincs erősebb bizonyság az ő szentségére, hogy érdemes a szentségre. És ha ezeket a leveleket egy napon nyilvánosságra kell hozni, sok ember előnyére szolgál majd, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül.”

Miközben a posztulátor olvassa a leveleket, látjuk Teréz anyát, ahogyan a nyomornegyedet járja, arca szomorúságot, lelki gyötrődést tükröz, de ha valaki üdvözli, kedvesen mosolyog, elrejti fájdalmát azok elől, akik nála sokkal jobban szenvednek, de bíznak benne, mint Isten különleges küldöttjében. Kezébe vesz egy beteg kisgyermeket, lehajol egy fekvő szenvedőhöz, ételt oszt az éhezőnek.

Benjamin Praagh atya szerint Teréz anya levelei „feltárják élete és munkája intenzitásának spirituális örvényeit az eltelt öt évtized alatt. A rend növekedésével ő nem vett tudomást saját teljesítményéről, mindent megtett, hogy Istenre terelje a figyelmet, az Ő dicsőségére, ragaszkodva, hogy mindez az Ő munkája, nem az övé.”

Leveleiből egyértelmű, hogy Kalkuttai Szent Teréz anya osztozott a kereszten függő Krisztus szenvedésében, átélte a kálvária misztériumát – Jézus kálváriáját és a szegények kálváriáját. E benső tapasztalat átélése hivatásának lényeges részévé vált, küldetésének legnagyobb kihívásává, Isten és a szegények iránti szeretetének legteljesebb kifejezésévé. Nemcsak gondoskodott a társadalom kitaszítottjairól és elesettjeiről, hanem átvette anyagi és lelki szenvedésüket, azt a létállapotot, hogy „senkinek sem kellenek, senki sem szereti őket, senki sem gondoskodik róluk, hogy nincsen senkijük”.

Bár ez a borzalmas és állandó lelki agónia elkeseredetté tehette volna Teréz anyát, mégis fantasztikus öröm és szeretet sugárzott belőle. Valóban a remény tanúja volt, mert életét a tiszta hitre építette. Ahogyan egyik életrajzírója, Malcolm Muggeridge írta róla, „valami ragyogás áradt belőle, amely Istennel való kapcsolatából fakadt”.

A levelek – Kalkuttai Teréz anya élete
(amerikai filmdráma, 2014)
Írta és rendezte: William Riead
Főbb szereplők:
Teréz anya: Juliet Stevenson
Celeste van Exam atya: Max von Sydow
Benjamin Praagh atya (Posztulátor): Rutger Hauer

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Keresztény Film- és Könyvnapok

Magyar Kurír