A remény csírái – Erőszak áldozatául esett nőket segít egy kongói misszió

A hatalmas országban az utóbbi két évtizedben legkevesebb 500 ezer nőt erőszakoltak meg. E cselekmény olyan „hadifegyver”, mely a lakosság megtörését célozza. A különféle fegyveres csoportok tagjai – hutu felkelők, mai-mai harcosok, ruandai lázadók és hivatásos kongói katonák – büntetlenül alkalmazzák.

A helyi adminisztratív rendszer korruptsága miatt az áldozatoknak csupán egy százaléka tesz feljelentést.

Ráadásul fizetni kell a panasz beadásakor, amihez még sokszor útiköltség is társul. A sértettek többségének nincs erre anyagi lehetősége.

Ugeux atya a toulouse-i katolikus egyetem egyik intézetének volt a vezetője; jelenleg a Fehér Atyák (Pères Blancs) által fenntartott papi szeminárium professzora a Kivu-tó délnyugati partján elhelyezkedő Bukavuban. A Ruandával határos városban filozófiát és teológiát tanít, amellett a szerzetesek képzésében vesz részt. Ezenkívül pedig a szexuális erőszak áldozatainak befogadását és társadalomba való visszailleszkedését segítő Remény csírái elnevezésű szervezetben tevékenykedik; munkakapcsolatot ápol a Nobel-békedíjas Denis Mukwege doktorral is.

Az afrikai Nagy-tavak környéke több mint húsz éve vált erőszak és vérfürdő színterévé. A csoportban elkövetett garázdálkodásnak a nők és a fiatal lányok az elsődleges célpontjai.

Nem minden esetben van szó szexuális indíttatású tettekről: az erőszak mögött a társadalmi háló és az emberi kapcsolatok szétzúzásának szándéka áll, hasonlóképp, mint Boszniában vagy Szíriában.

A keleti országrész egyes régióiban a települések egyfolytában ki vannak téve a különféle egyenruhát hordó fegyveresek, tehát az egymással szemben álló csoportok zaklatásainak. „Az asszonyok csoportban elkövetett erőszak áldozatai, s az esetek többségében mindez férjük és gyerekeik előtt történik. Előfordul a kínzás, a házastárs megölése, a szexuális rabszolgának szánt fiatal lányok elrablása, a javak eltulajdonítása, s a házak lerombolása.” Ugeux atya szerint

a destrukturált közösségekben és kultúrákban az agresszió magatartási modellé vált. Az értékek, normák és törvények egyre kevésbé válnak belsővé, s a tiltások áthágása tapasztalható.

A vérfertőzésé is. Az erkölcsi szabályoknak való megfelelés ellenőrzése hiányzik, a deviáns jelenségek szankcionalizálása nem létezik, emiatt a büntetlenség érzete lett általános.

A szexuális erőszak motivációi között szerepel a lakosság megalázása és uralom alá vonása. Ezt a társadalom alapsejtje, a család támadása által érik el. „A helyi társadalom és kultúra meghódítását és destabilizálását célzó tett, melyet egy másik csoport vagy etnikum követ el; genocídiumnak is nevezhető” – mondja. Némely esetben egy-egy hadúr a terror révén terjeszti ki hatalmát, s teszi rabszolgává az ásványkincsekben (arany, gyémánt, koltán) gazdag terület lakosságát. A szexuális erőszakot szisztematikusan is szervezhetik, mégpedig a népesség elűzése, a föld elhagyása céljából.

Azok a nők és lányok, akik átélik a gyötrelmeket, többségükben őrzik titkukat, holott orvosi utókezelésre lenne szükségük. Az erőszak megállapításához 48 órán belüli orvosi vizsgálat szükséges, szintúgy a fertőzés észleléséhez.

A túlélők kettős terhet hordoznak: a tett emlékét és a megbélyegzést.

Ezért sem mernek beszélni, félnek a társadalmi kivetettségtől, vagy attól, hogy férjük elküldi őket. Önbecsülésük válságba kerül, a bűntudat érzését cipelik, méltóságuk elvesztését élik meg, főként akkor, amikor a történtek a nyilvánosság előtt is ismertek. A szégyenérzetet az identitás károsodása – mint anya, feleség, vagy a társadalom megbecsült tagja – is kíséri. Mindehhez társul alkalmanként az AIDS, vagy pszichológiai szempontból a poszttraumás stressz. A szexuális rabszolgának elrabolt kiskorúak esetében szenvedést okoz a szüzesség elvesztése, a család messzesége, a tárgyiasítás, a totális bizonytalanság, nem beszélve a terhességről, vagy az erőszakból született gyermek elfogadásának problémájáról. Néhányuknak sikerül megszökniük fogvatartóik táboraiból. Ha elkapják, megkínozzák, s néha élve temetik el a menekülőket. Mindezt elrettentésül a többiek szeme előtt teszik. Ami a férfiakat és fiúkat illeti: amennyiben szexuális erőszak áldozatai, nekik ezt jóval nehezebb beismerni, és valamely intézménytől segítséget kérni.

Ugeux atya úgy véli, hogy az Egyház társadalmi és morális tanítása nélkülözhetetlen az erőszak megelőzéséhez, a közösség újjáépítéséhez, az érintett személyek rehabilitációjához. Azon felül, hogy jellemző a fiatalok általános céltalansága – sok fiatal munkaalkalom vagy a család jövőjének hiánya miatt csatlakozik a fegyveres bandákhoz –, a misszionárius leleplezi a multinacionális cégek felelősségét is:

Csupán a profit maximalizálása érdekli őket, s szemet hunynak a társadalmi és környezeti hatások felett.

Az erőszakos tetteket olyan fegyveres csoportok követik el, melyeket külföldről pénzelnek, ezért „arra kellene kényszeríteni a multinacionális cégeket, hogy bevallják, mennyit fizettek le illetményként, valamint ki kell deríteni az exportált ásványkincsek eredetét. […] A megfélemlítést azért alkalmazzák, hogy ellenőrizhessék azokat a területeket, ahol az államhatalom cselekvésképtelen” – hangsúlyozta a szerzetes. A Kongói Demokratikus Köztársaságban „túl sok olyan cég van jelen, melyek azonnali haszon érdekében célozzák meg azokat az országokat, amelyekben a jogállam gyakorlatilag nem létezik.”

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír