A remény felnyúlik az égbe, megkapaszkodik Istenben – Megrendezték a nagymarosi ifjúsági találkozót

A találkozó választott jelmondata a szentév mottójával cseng össze, hiszen a reményre korunkban égető szükségünk van. A találkozón megvilágították, milyen reményre vagyunk meghívva. Szent Ferenc kisnővérei, akiknek többek között Arlón is van missziójuk, a nap folyamán ráhangolódással, elődással, tanúságtételekkel segítették ezt felismerni.

A nagymarosi plébánia hatalmas udvarára országszerte, sőt Felvidékről, Erdélyből is érkeztek fiatalok és idősebbek. A mostani nagymarosi találkozón a résztvevők meglepetéssel is készülhettek XIV. Leó pápának: egy könyvbe írhatták kedves szavaikat, üzeneteiket, áldásaikat.

A találkozó első felében a Csendre hangolva zenekar végzett szolgálatot. Szűz Mária, keresztények segítsége ünnepén a reggeli imádságot Szent Ferenc kisnővérei vezették. „Ferenc pápa Máriát a remény anyjának nevezi. Ő olyan asszony, aki figyel, és úgy fogadja el a létezést, ahogy az adja magát a legsötétebb pillanatokig, amikor Fiát a fára szegezik. Mária a remény anyja az ingatag tanítványok közösségében.”

Dobszay Benedek OFM köszöntötte az egybegyűlteket, majd lendületes, örömteli tánccal ünnepeltek a plébániakertben, és köszöntötték a hetvenöt éves Kemenes Gábor atyát.

Czopf Éva Klára nővér tíz pontban foglalta össze előadásában, mik a remény okai.

Az első, hogy hivatásunk a színelátás, azaz hogy már itt a földön Isten szemével tekintsünk a dolgokra. Az életszemléletünktől függ az életminőségünk. Ha remélünk, akkor a jót várjuk. A remény fényét nem olthatják ki a sikertelenségek, a történelem kudarcai, mert ezek a szeretet sérthetetlen hatalmába vannak elrejtve.

Klára nővér hangsúlyozta:

a remény az akarat válasza az értelem által meglátott jóra, és bizalom, hogy ezt el is érjük. A remény felnyúlik az égbe, hogy ott szilárdan megkapaszkodjon Istenben, kitágítja a szívünket, ár ellen úszik.

Nincs reménytelen élethelyzet. A remény nem naivitás, hanem pozitív gondolkodás, melyet akkor tudunk hitelesen gyakorolni, ha nem magunkból, hanem Istenből és az ő ígéreteiből indulunk ki.

Át kell gondolnunk, mi a jó és a rossz – figyelmeztetett. – Általában csak azt tartjuk jónak, ami kellemes, és ha nem teljesülnek az elvárásaink, azt könnyen rossznak bélyegezzük. Egyedül Isten jó, miatta viszont mindenkinek minden jó. Az Atya jónak teremtette a világot, a Fiú jóvá váltotta meg, és a Szentlélek jóvá szenteli a történelmet, így üdvösségtörténet lesz belőle. Mivel Isten képmásai vagyunk, a mi lényegünk is hozzá hasonlóan a jelenlét: a valóságból nem kikapcsolódnunk kell, hanem belekapcsolódnunk.

Az önismeret nem elsősorban a hibáink felismerése, hanem azé, hogy Isten jónak alkotott, a képére és hasonlatosságára. Ezt a méltóságunkat nem veszíthetjük el, nincs hátrányos helyzetű személy az üdvösség szempontjából. Isten a látható énünket szereti és ismeri, mindenki nélkülözhetetlen számára.

Minél inkább elhisszük, hogy jónak és szentnek vagyunk teremve, annál inkább azt sugározzuk az emberek felé: ha szeretett királyi gyermeknek éljük meg magunkat, örülni fognak nekünk.

Erős kísértésünk, hogy másokhoz akarunk hasonlítani azért, hogy befogadjanak, akár önmagunk feladása árán is. Inkább vegyük észre a kincseinket, hogy belőlük élhessünk! – biztatott Klára nővér. – A Szentlélek felfedezteti velünk, hogy minden adottságunk ajándék.

Istentől kapott vágyaink is jók. Végtelen vágyainkat nem elégítheti ki semmi itt a földön. Természetes, hogy sokszor csalódunk, mert véges körülmények között élünk. Az illúziók lerombolódnak, de a remény nem csal meg. Azért kaptunk nagy vágyakat, hogy ne érjük be kevesebbel – fogalmazott.

A szabad akaratunk is jó, éljünk hát szabadon, örömmel, szeretettel. Ezek ugyanakkor nem érzések, hanem egymást feltételező döntések, melyek azon alapulnak, hogy Jézus elvehetetlen örömre hív, szabaddá tett, és gondot visel ránk. Hozzátette: a rossz választása nem szabadság, hiszen aki bűnt cselekszik, az szolga. A szabad akarat abban áll, hogy képesek vagyunk önként választani a jót.

 

Az érzéseink is jók. A tenger hullámzó felszíne az érzéseink síkja, a tenger mélysége a szívünk, ahol gondolkodunk és döntünk. A kellemetlen vagy kellemes érzéseink jelek, melyek mindig valamire utalnak.

A rossz érzések jelezhetik például a valódi bajt, gondolataink eltévelyedését, így a tartós rossz érzések esetében mindig meg kell vizsgálnunk, nem kötöz-e meg valami. Ha a hullámok miatt a felszínen szomorúak vagyunk, attól még a szívünk mélyén örülhetünk, és nem attól leszünk őszinték, ha az érzéseinket azonnal kimutatjuk – magyarázta.

A rossz a jó hiánya. Isten bennünk van a teremtés, a keresztség, a kegyelmi élet által. Életünknek fizikai, pszichés és spirituális dimenziója is van. Nem építhetünk csak a tapasztalatainkra, hiszen sokszor lehetünk érzéki csalódásban. Többnyire Isten jelenlétét sem érezzük, de attól még Ő itt van.

Ha túlértékeljük tapasztalatainkat, beszűkülünk, a lényeg vész el. Ha a szívbeli reményre építünk, kitágulunk Isten nagy összefüggéseire.

Klára nővér hozzátette: a bűn olyan, mint egy lufi, mely az igazi énünk köré fújódik. Fulladozunk tőle, elzár miket a Szentlélektől, eltakarja mások és a magunk igazi énjét. Csak erről a lufiról, önző akaratunkról kell lemondanunk.

A jó hiánya reménytelen szenvedést szül. De Isten áthúzta a gonosz számításait, minden rosszból jót hoz ki. A halált, a szenvedést nem Isten alkotta, de már megváltotta, ezért az a javunkra válik. Isten szüntelenül a jót nézi, és tisztogatja a szemünket. Képesek vagyunk elköteleződni a jó mellett, a Szentírás is döntésre és nem érzésre szólít fel. Életünk forgatókönyvét át tudjuk írni, még az önmagunkkal szemben támasztott rossz ítéleteket is felül tudjuk írni azzal, ha azt mondjuk magunknak: a Szentlélek templomai vagyunk, Krisztus képmása, társörökös.

A tanítás után közös szentségimádás volt a plébániakertben.

Brückner Ákos Előd OCist felolvasta a 98 éves Kerényi Lajos e találkozóra írt levelét, melyben megosztotta gondolatait a reményről, a harmadik isteni erényről. Mint írta: abban az Istenben remélünk, aki soha nem adja fel, és akinek létben tartó, áldó tekintetét kell felismernünk a mindennapokban. Szembesülünk azzal, milyen jövő vár ránk, és bár ez félelemmel tölt el bennünket, Isten mégis fog győzni. Végül biztatta a jelenlévőket, legyenek a remény gyermekei.

A számtalan, fiatalokat megszólító stand között ez alkalommal voltak újak is: a Fiúból férfi elnevezésű és a Mary’s meals, egy olyan kezdeményezés, amely napi egy tál ételt biztosít a világ legszegényebb részén élő gyermekeknek.

Fakultációkkal, műhelyekkel folytatódott a délelőtti program. Lehetett beszélgetni a főelőadóval és nővértársaival a plébániakertben; Csépányi Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa a mindennapi imádság tanulásába vezetett be a református templomban. A KétIgen képviselőivel, Kigyóssy Örssel és Andreával a párkeresésről, a boldog párkapcsolatról és a házasságról folyt interaktív együtt gondolkodás a Szent Márton Közösségi Házban. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hallgatóinak fakultációja a keresztény remény témáját mélyítette el a Szent Márton Közösségi Ház udvarán.

A nagymarosi általános iskola egyik épületében Keresztény fiatalok az interneten címmel a Katolikus Szeretetszolgálat Uspace programját ismerhették meg a résztvevők, azt az online közösségi teret, melyben választ kaphatnak kérdéseikre. A templomban közbenjáró imádságot lehetett kérni, az altemplomban pedig egy különleges program várta a fiatalokat: Mészáros Ráhel TORG ferences kisnővér tanított liturgikus táncot. A kora délutáni órákban szentgyónásra, lelki beszélgetésre volt lehetőség a templomkertben.

Délután a zenei szolgálatot a Gável testvérek és gyerekeik végezték: e zenei formáció a beszédes Emberfia nevet kapta.

A szentmise előtt tanúságot tett Szibig Marianna Ágnes TORG nővér, aki már fiatalként is részt vett nagymarosi ifjúsági találkozón. „Azzal a Jézussal élhetek, akit szeret az Atya, és aki a fogantatásom előtt már szeretett engem. Földi halálom életem legboldogabb pillanata lesz, mert az ölel magához, aki így szeretett engem” – fogalmazott, és elmondta, hogy ezt egy feleségtől tanulta, aki mindig biztatta halálos ágyán fekvő férjét, ne féljen a haláltól, mert akkor valaki olyan öleli magához, aki még őnála is jobban szereti.

„Amikor Isten meghívott a szerzetesi életre, azt kértem tőle, engedje, hogy a Szent Ferenc Kisnővérei közösségbe léphessek. A Szentírás szaván keresztül megerősített ebben” – mondta Ágnes nővér, akit az hajtott a szerzetesség felé, hogy Jézussal akart lenni. Reménye: hogy élete minden pillanatában meg tud maradni ebben, hiszen tapasztalta,

amikor nehézség adódik, akkor Jézus megosztja velünk a szomorúságát, magányát is.

Cigányemberek között, a Máltai tanodában dolgozva rájött arra, Jézus azt akarja, hogy még jobban szeressen, és erre a fejlődésre minden helyzet alkalmas. „Megtanulok lényeget látni, nem a felszínt, mert az Úr is a szívet nézi” – hangsúlyozta, és megosztotta a börtönpasztoráció során szerzett élményét, amikor a fogvatartottban meg tudta látni Isten képmását. „Istenben nincsenek elveszett emberek, elveszett helyzetek, mindig van lehetőségünk megtérni. Az Oltáriszentség szemlélése megtanít látni. Tegyétek ki magatokat Jézus tekintetének, mert akkor egyre inkább megtanuljátok magatokat és egymást Isten szemével nézni.”

Az énekpróba alatt megtelt a plébániakert, majd a harangszóra és a Szentlélek-hívó énekre hosszú sorban vonult be az asszisztencia, Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök, Martos Levente Balázs püspök és a jelen lévő számos pap.

Fülöp Ákos köszöntötte a főcelebránst, majd az évfordulósokat, először is azokat, akik nem tudtak ma itt lenni: Somogyi Sándor vasmisés atyát; Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspököt, a találkozó egyik alapítóját, aki pünkösdhétfőn ünnepli gyémántmiséjét; és Fábry Kornélt, aki idén ezüstmisés. Megemlékezett arról, hogy 2000-ben szentelték Beer Miklóst püspökké; Dobszay Benedek OFM, a nagymarosi ifjúsági találkozó egyik főszervezője pedig idén ötvenéves.

Martos Levente Balázs szentbeszédében elmondta: Amióta Isten elgondolt minket, elkezdett a szívünkhöz szólni – ezt teszi a ma elhangzott szentírási részekben és a találkozásokban is.

Az Apostolok cselekedeteiben elhangzott: egyesek feldúltak másokat. Az embert meg lehet zavarni, fel lehet dúlni. Ez utóbbi szó a görög eredetiben azt jelenti: valakinek kipakolni az értékeit, valakit megfosztani a féltett kincseitől. Az első keresztények tehát a szívüket egy gazdagon megajándékozott kamrához hasonlították, amibe ugyanakkor képes valaki betörni, és megfosztani azt az értékeitől. Vannak dolgok, melyek csak a szívünk felszínét karcolják meg, más tapasztalatok a legmélyebben kifosztanak minket. A keresztény reménység azt állítja,

a szívünk legmélye odaadható Istennek, az emberségünk legmélye Istenre nyíló ablak. Ő mindig kész elfoglalni az ő megszentelt hajlékát, az övéi vagyunk. A tenger felszínét felkorbácsolja a vihar, de a mélységét nem érinti.

Akarunk-e úgy reménykedni Istenben, hogy a szívünk legmélye mindig hozzá kapcsolódjon, bármi történik odakint? – tette fel a kérdést.

Jézus búcsúbeszédéből ma ezt hallottuk: tartsátok meg a parancsaimat, aki szeret engem, megtartja parancsaimat. A görögben ez így hangzik: ragaszkodjatok a parancsaimhoz, kapaszkodjatok a parancsaimba, az én igéimbe. Jézus szavaiba bele lehet kapaszkodni, de azt is megtarthatom, amit beletettek a tenyerembe. „A remény ajándék, nem magadnak találtad ki. Valaki megajándékoz vele. Vigyázni kell, hogy amit a kezünkbe kaptunk, el ne vigye a szél, de ne is szorítsuk túl, mert akkor kipörög a kezünkből” – figyelmeztetett a püspök.

A Jelenések könyvéből olvasott szentleckével kapcsolatosan Martos Levente Balázs elmondta: Isten városa, a mennyei Jeruzsálem leereszkedik a mennyből, ragyogó tisztán, mint a kristálytiszta bordó, vérpiros jáspis. Isten személyes jelenléte átragyogja a mennyei Jeruzsálemet, Isten szíve átragyogja a várost.

Az igazi reményeink mindig személyesek: valakik lehetünk, és nem valamik. Az igazi reményünk, hogy Valaki ott vár az út végén, hazavár, minden sírásunkra vigasztalás jön, és nem lesz olyan, aki elveszik.

Remélem, van, ami ma felkavart, van mire vigyázni, és remélem, egyszer mindannyian ott leszünk, amikor a mennyei Jeruzsálem dicsősége végleg kinyilvánul – zárta beszédét Martos Levente Balázs.

A szentmise végén bevonult a Gyermekmaros közel háromszáz résztvevője csoportvezetőik kíséretében, akik korosztálynak megfelelő foglalkozásokat vezettek nekik.

Brückner Ákos Előd ezután összefoglalta a nap üzenetét, kiemelve a sóhajimát, melyet délelőtt tanított Czopf Klára nővér. Dobszay Benedek meghívta a fiatalokat, jöjjenek önkéntesnek, vegyék át a stafétát, és megköszönte többek között a technikai stábnak az áldozatos munkájukat, valamint Bálint Mátyásnak és feleségének, Bálint-Szedmák Virágnak, hogy a Gyerekmarost vezették.

Tánccal, dicsőítéssel fejeződött be a találkozásokra is bőségesen alkalmat adó, a szív mélységeiben a reményt felébresztő lelkinap.

Fotó: Pesti Dóra, Tibély Gergely

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír