A remény rügyei – Zsirai László: Létvonal

Míves kiállításban simul kezünkbe Zsirai László legújabb verseskötete, melyben – a szerzőtől már szokott módon – egy vallomásokból és életképekből kibontott, keresztény létösszegzés költeményei sorakoznak.

Szerelem és istenszerelem kortalan energetikája fűti át a sorokat; a formanyelvi változatosság az élet sokszínű gazdagságát képezi le. (Jambikus mértéktartást és szonettnyelvet éppúgy találunk itt, mint népdalos-mondókás rigmusokat.)

Az önvizsgáló személyesség („Létem több a titkaimnál” – Létem több), a hétköznapok csodái iránti fogékonyság („A nappalok néha ünnepelnek” – Kitárt karokkal…), a hitbéli elköteleződés megtartó ereje („Lelki térképe a Biblia” – Térkép) mind egy irányba mutat: a versek mint megannyi „napfény keltette látomás” (Látomás) láttatnak élőt és holtat, eget és földet, más szóval a teremtésben a Teremtőt.

A természeti képek bájosan eleven jelenléte folytatólagosan önmaga folytatására ösztönzi a beszélőt; az évszakok fordultában s visszatértében egyszerre mutatkozik meg a mulandóság és az öröklét.

E versvilágban éppúgy Istent igazoló sorstámasz a költészet szakrális eredete és célzata („Napfényből faragj szép szonettet” – Líra-szanatórium), mint a másik ember szentségének elemi tapasztalata: „Ne álldogálj a semmi szélén, / fordulj csak valami felé; / ne járdogálj a csend vidékén, / indulj el valaki elé” (Nyugodtabb legyen) – „az ember egymástól lesz boldogabb” (Napkezdet).

A Zsirai-líra tanúsága szerint végső soron az időnek kiszolgáltatott létezés sem egyéb, mint nyitottságra és várakozásra berendezkedni – az időtlenség kapujában: „…hisz minden évben véget ér a tél. // A remény rügye belül üdvözít” (Készület) – „Tervünket / érlelnünk / szorgalommal // segítse / Istenünk / irgalommal!” (Új naptár…).

Zsirai László: Létvonal, Palatia Nyomda és Kiadó, Győr, 2025.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.