Tanévnyitó értekezletet tartottak a Nyíregyházi Egyházmegye intézményvezetőinek

Hazai – 2024. augusztus 28., szerda | 12:02

Augusztus 26-án tartották a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények vezetőinek tanévnyitó értekezletét a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában.

A tizenhét köznevelési intézmény igazgatóját és helyetteseiket Szabó Tamás pasztorális helynök köszöntötte a főpásztor, Szocska A. Ábel püspök nevében.

„Boldog új évet kívánok!” – kezdte beszédét Szabó Tamás, aki rámutatott: a boldogság nem érzelmi állapot, hanem a tudatos életvezetés következménye. Tudatosítjuk: a boldogságunk abból fakad, hogy szeretve vagyunk, hogy szeret bennünket az Isten. Ennek felismerése az imádság ajándéka. Így a boldogság több, mint a sorstól várt kegy, sokkal inkább feladat, s ha ezzel a tudatossággal próbáljuk szeretni a ránk bízottakat, akkor a „boldog új évet!” nem egy kívánság, hanem egy programterv – fogalmazott az egyházmegye pasztorális helynöke.

A Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodájának vezetője, Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna köszöntötte a megjelenteket, majd Leskovics-Boros Gréta gazdasági főmunkatárs beszélt a pedagógusok béremelési programjáról, annak 2025-ben várható részleteiről. Mondandójának középpontjában az idei költségvetés nyomon követése és a 2025-ös év költségvetésének előtervezése volt.

Ezután Oroszvári-Molnár Anikó, az oktatási iroda főmunkatársa értékelte a 2023/24-es tanévet. Előadásában részletezte a pedagógusok, tanulók létszámát intézményekre lebontva. Összegezte az intézményekbe járó sajátos nevelési igényű (SNI), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN), hátrányos helyzetű (HH), halmozottan hátrányos helyzetű (HHH), rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre (RGYK) jogosult és a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számát, valamint a 2022/23-as tanévben lezajlott kompetenciamérés eredményeit. (Az ezt követő tanév kompetenciamérésének eredményei csupán 2025 tavaszán lesznek elérhetőek az Oktatási Hivatal honlapján.)

Előadásában téma volt a tehetséggondozás és a felzárkóztatás fontossága. Az azonos osztályba járó tanulók képességei között jelentős eltérések vannak. Egyre több kiemelkedő képességgel rendelkező, tehetséges gyerek mellett egyre több a lemaradó is, akik felzárkóztatásra szorulnak.

A délelőtt során bemutatták a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda vezetői által készített kisfilmet, melynek segítségével a nyár eleji, Tokajban és Tarcalon szervezett vezetői kirándulás élményeit élhették át újra a jelenlévők.

A szünet után Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna irodavezető ismertette a Katolikus Pedagógiai Intézet (KAPI) tanévnyitó értekezletén elhangzott aktuális információkat. Beszélt többek között a pedagógusok kötelező továbbképzéséről, a tanulók iskolai telefonhasználatáról, a tiltott tárgyakról. Ezt követően a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének bevezetésével kapcsolatos teendőkről tájékoztatta a vezetőket: egyebek mellett volt szó a célok meghatározásáról, a személyre szabott szakmai szempontokról, a vezetők értékelési szempontjairól, az ütemezésről.

Az eseményen minden intézmény vezetősége kezébe vehette a 2024/25-ös tanévet meghatározó közös jelmondatot, mottót – A reményben legyetek derűsek (Róm 12,12) – hordozó táblát.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye; Szikora Ede Szabolcs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria