A reményről a háborúban – Egy teológus, biblikus és filozófus a domonkos nyári egyetemen Vasváron

Július 30. és augusztus 2. között hatodik alkalommal rendeznek nyári egyetemet 18–35 év közötti fiatal férfiak számára a domonkosok. Az ország különböző részeiből érkezett érdeklődők négy napot töltenek Magyarország legrégebbi domonkos kolostorában ezen a – Kőrösiné Merkl Hilda irodalomtörténész, szervező szavaival élve – filozófiai agytornán.

Lucsok Péter Miklós OP, Székely János és Pigler Mónika Mira OP kerekasztal-beszélgetésben osztották meg gondolataikat Kőrösiné Merkl Hilda, a domonkos közösség világi tagja kérdései által vezetve.

A béke emberségből, igazságosságból fakad

Székely János a béke bibliai értelmét mutatta be: az igazi béke az élet teljességét jelenti. Nem azt, hogy épp nincs háború, a családban épp nincs veszekedés. A béke azt jelenti, hogy

az ember szíve tele van jósággal, megbocsátással, irgalommal.

A világban akkor van béke, ha a hatalmasokat az emberség, igazságosság vezeti. Amíg az ember vagyonban, hatalomban, élvezetben keresi a boldogságot, nincs igazi béke a Földön. Az emberi szívet az tudja betölteni, ha kinyílik az ég felé, beengedi Isten teljességét, békéjét.

A béke: harmónia Istennel

Mira nővér Szent Tamás békefogalmát fejtette ki: A béke a természetfeletti szeretet gyümölcse. 

Akkor van béke, ha az ember Istennel harmóniában van, és betölti a szeretet.

Tamás azt is mondja: a Földön ez töredékes, küzdeni kell érte. Az emberi lélek vágyait Isten felé kell orientálnia, így tudja a környezetét is vonzani az Isten felé. Emberi erővel nem lehet békét teremteni itt a Földön, Isten erejével azonban igen. Amikor az emberek Istenhez csatlakoznak, közösségeikben akkor lehetséges a béke.

Felelősek vagyunk mindannyian a békéért

Lucsok Miklós OP püspök olyan országból jön, ahol nagyon nehéz az élet, háborús állapot van. A béke kérdése személyes út, harc és minden nap megkérdőjelezi az életem állapotát. Ezért fel kell tenni a kérdést: Mi a fontos? Hogy lehetek a béke embere?

A püspök szerint az egyik nehézség ebben az, hogy az emberek várják a békét, és azt mondják, ha befejeződik a háború, akkor fogunk majd élni. „Majd” – ez hibás stratégia.

A békesség akkor van, ha az ember egyesül Istennel.

Nincs más út. A püspök szerint az a béke, amit ő keres, megélhető a háború közepette is. Ez egy olyan integrációs út, melyen az ember egyesül Istennel, kibékül saját magával, a múltjával, így válik a béke keresése mindnyájunk számára személyes úttá. Rá kell nézni saját felelősségünkre. Az, hogy távol vagyunk a háborútól, nem mondhatjuk, hogy az nem tőlünk függ. Egy test vagyunk az egész világban; küldetésünk, hogy felelősnek érezzük magunkat a békéért a Földön. A keresztényeknek Jézus azt mondja: „Az én békémet adom nektek”, és hogy adják tovább ezt a békét – nekünk ezt komolyan kellene venni.

A béke embere vagyok? Ezt a kérdést fel kell tenni saját magamnak. Nem várhatom el másoktól, hanem meg kell teremtenem, meg kell találnom.

A beszélgetés folytatásában Szent Ágoston nyomán összekapcsolták a béke és a rend fogalmát.

Székely János arról beszélt, hogy bele van ültetve a világba egy gyönyörű, objektív, isteni rend. A zsidó rabbik elgondolkodtatnak arról, hogy a teremtéstörténetben Isten tíz igével alkotta a világot. Ezt összekötötték a Tízparancsolattal, rámutatva, hogy az erkölcs nem egy esetleges, szubjektív találmány, nem történelmi melléktermék, ami hol ilyen, hol olyan.

Az erkölcs lényegét tekintve objektív, Isten beleírta a törvényt a világba, az ember dolga lassan kiolvasni ezt a világból. Akkor valósul meg a béke, ha ebbe a rendbe belesimulunk.

Megbékélünk a természettel, nem nyersanyagnak gondoljuk, amivel azt tehetünk, amit akarunk. Elfogadjuk a biológiai rendet, hogy a nő nő, a férfi férfi, és hogyan foganjon a gyermek. Társadalmi értelemben az igazságosság törvényét követjük, elfogadjuk minden ember jogát a teljes élethez. Székely János szerint, amíg nincs igazság a világban, addig nem lesz béke. 

Lucsok Miklós püspök szerint két „ordo”, rend van. Az egyik ordo az ördögi: az ember maga próbálja berendezni a saját és mások életét, Isten nélkül. A másik az isteni rend, amelyben az ember alárendeli magát Istennek, aki megteremtette ezt az ordót. Elmélkedő, szemlélődő imaéletben lehet megérezni, ráérezni erre a valóságra. Nem egyszerű ez a felismerés; nagy, belső harcban születik meg.

Az embernek a Jézus által mutatott utat kell követni: „Boldogok a lélekben szegények” – az embernek lélekben szegénynek kell lennie, alá kell rendelnie egész életét, mindenét Istennek. Így tud belépni a rendbe. Nem utópiában kell élnie, hanem elfogadni mindazt, ami van, ezt a válságban lévő világot, és alárendelni életét ennek az isteni rendnek. 

Mira nővér szerint a rossz a világban van. Az isteni rendbe visszahelyezkedő ember megtapasztalja Istent. Nem könnyű az alárendelődés: ez egy küzdelmes folyamat, megbocsátás mindazzal szemben, amit magunkban hordozunk, és ami körülöttünk van. Sokféle akadály, ami „elhomályosítja, betakarja a horizontot”. Mindez egy kiengesztelődési folyamat Krisztusban Istennel, aki megengedi a rosszat a világban.

Jézus kiengesztel bennünket az Istennel, és segít kiengesztelődni a másik emberrel is, aki felé el kell engedni az adósságot, hiszen mi magunk többel tartozunk. Ez a kiengesztelődés is a béke, az ordo útja.

A harmadik út pedig a saját magunkkal vívott harc, hogy béke legyen, hogy elfogadjam azt, aki vagyok. Ezt igazán csak az Isten tudja megmondani. Igazi identitásomat az Istennel való kapcsolatában élhetem meg. Aki ehhez a kapcsolathoz vissza tud térni, megtalálja a „rend nyugalmát”.

Helyt állni itt és most

Lucsok Miklós OP két oldalról néz a reményre. Megkülönböztet egy rövid távú és egy hosszú távú reményt. Számára a remény a bizalomhoz kötődik. Mivel bízok valakiben, ezért remélem, hogy helyt tudok állni minden nehézségben, szenvedésben.

„Nagyon nehéz állapotban van az országunk, a szenvedésnek ebben a koncentrációjában nagyon fontos a remény adta erő. Sokan érzik helyzetünket reménytelennek. Várják a hírt, hogy vége a háborúnak. Úgy érzik, ettől a hírtől függ minden.  Várják azt a valakit, aki véget vet a háborúnak. Ez a reményem? Kiben bízom? A négy és fél év alatt nagyon sok frusztráción mentünk át, sokan elgyengültek, nem is reménykednek.”

A püspök szerint rövid távú reményt gyakorolni kell, ez az, ami segít megtanulni élni az itt és mostban. Ez azt jelenti,

remélek és bízok abban, hogy ma megkapok minden kegyelmet, találkozom olyan emberekkel, akik segítenek átmenni ezen a napon.

A hosszú távú remény alapja a mai napba vetett bizalom, ami képessé tesz arra, hogy abban is bízzak: ha lesz holnap, akkor úgyszintén találok elég erőt.

Az életem nagyon fontos része, hogy a missziómat teljesítem. Nem az a misszióm, hogy sokáig éljek egy békés világban, és az evangélium sem ígéri azt, hogy béke lesz. A korábbi századokban háborúból háborúba kerültek az emberek, aztán jött a 20. század, ennek békéjében hogyan használtuk ki az időnket?

Lucsok Miklós úgy véli:

a szenvedésnek megvan a tisztító ereje. Ez egy lehetőség „kihasználni” azt, hogy megtisztuljunk minden hazugságtól, fölöslegtől, és jól rendezzük be az életünket. 

Fogunk még vetni és aratni 

Székely János püspök a remény értelmezésében a görög nyelvhez fordult: Elpis – a szó a pogány mentalitást mutatja. Az embernek az a reménye, amire vágyik. Magában bízik és magában hisz. Ez a szubjektív remény igazi támasztékot nem tud adni.

A Biblia remény fogalma egészen más. A héber szó – bátach – azt jelenti: rádől. Valakire építek, valakiben bízom. Őrá dőlök az életem terhével, ő tart meg. Ez a reményfogalom egy sziklára épít, Istenre. Az ember nem magában bízik, hogy majd fölépít egy tökéletes sorsot, hanem Istenben.

Jeremiás példáján azt mutatta be, amikor ostrom alatt állt a város, és az emberek abban bíztak, hogy a babiloniak majd elmennek, megszabadulnak. Jeremiás úgy látta, nincs földi esély. És bekövetkezett: a várost elfoglalták, rengeteg embert megöltek. Jeremiás nem omlott össze. Tudta, nincs mindennek vége. Elment, ki a városból, földet vett. Bízott: fognak még itt aratni és vetni, hallatszik itt még a menyasszony és a vőlegény hangja.

A keresztény ember nem optimista, hanem realista. Látja a valóságot, de reménykedik. Nem az emberben bízik, nem önmagában, hanem a Teremtőben

– mondta Székely János.

Csak az Isten tart meg

Mira nővér Leó pápa béke világnapi üzenetére emlékeztetett: Jézus fegyvertelensége lefegyverezi az embert. A béke – ahogy a hit, a remény és a szeretet – Isten ajándéka. Úgy tudjuk közvetíteni mások felé, ha mi is a „fegyvertelen lefegyverező szelídséget és szeretetet” követjük. Ahogy haladunk előre a korban, Isten mindnyájunktól elveszi az illúziókat, a kapaszkodónak hitt fogantyúkat, amik a szenvedések idején nem tartanak meg. Csak az Isten tart meg.

Hit az újrakezdésben

A reményből fakad a harmadik téma, az újrakezdés.

Székely János püspök visszagondolva azokra az élményekre, amikor papnövendékként segíteni járt Kárpátaljára, látva az emberek hitét, még jobban átérezte a háború okozta pusztítást – bombázások, halálesetek, menekülés, reménytelenség, szegénység – a sok szenvedést és veszteséget. Mégis, nagyon sok gyümölcs fakadt: rengeteg imádság, rengeteg megtérés. Bízunk abban, hogy az Úristen, aki megengedi a rossznak ezt a rettenetes tombolását, hogy a rosszból is tud kincset, jót előhozni.

Mit kell ma tennem?

Lucsok Miklós püspök az újrakezdésről gondolkodva arra kérdezett rá, mit az, amit én tehetek, mi az én felelősségem, amit meg kell tennem. Mély fájdalom, bűntudat lehet az emberben, hogy nem tud semmit tenni, hogy várakozik, majd ha vége lesz…

Megosztotta a résztvevőkkel az „egy napos megélés” lelkiségét. Mindennap adatik valami, amit meg tudok tenni, és mindennap azt kell elvégeznem, ami arra a napra adatik. Elmondta: számára minden nap újrakezdés.

„Minden este úgy fekszem le, hogy vége. Reggel gyakran hitetlenül ébredek. Felkelek, és elkezdem újra az életemet. Rituálékkal. Keresztvetés, térdre állok, kifejezem, hogy alárendelem magam Istennek. Egy pohár forró vizet iszom, hogy a szerveztem más szinten kezdjen funkcionálni. Tornázok, a testnek is fel kell éledni az újrakezdéshez. Megkérdezem az Urat: Mit kell ma tennem?

Ebben a modus vivendiben nagy erőt találtam. Ha visszanézek az elmúlt évekre, mennyi minden sikerült – találkozók, döntések – amik a jövőben meg fognak segíteni minket. Sok változás történt bennem. Nem gondolkodom azon, mit fogunk tenni, ha vége lesz a háborúnak. Ez erőt és szabadságot ad. Nem érdekel, mikor lesz vége, mert lehetséges, hogy nem lesz vége, vagy én nem érem meg a végét, és maga a gondolat megnehezíti a mai napon az életemet.”

Mira nővér személyes történetet osztott meg. Súlyosan beteg édesanyját látogatta a kórházban, nem lehetett tudni, mikor jön el a vég. „Nem terveztem előre, az elfogadó tehetetlenség lehetőségeket adott Istennek, hogy alakítson engem és édesanyámat, aki az Istenre haragvó állapotból napi áldozó lett. Megtapasztaltan Isten erejét, ahogy vitt engem az erőmet meghaladó napokban.”

Székely János is megerősítette saját tapasztalata alapján: Isten a szenvedésből jót hoz ki. Lucsok Miklós OP hozzátette: Isten tanít minket, hogy nagyon értékeljük az életet. Odaadottak és figyelmesek vagyunk egymáshoz. Őszinték és érzékenyek. A háború, a szenvedés, az, hogy fájdalomban élünk az egész országban, növekedésre késztet, megtisztít. Látva a szomorúságot az arcokban, lekerültek a maszkok. Nagy értéke van a szavaknak. A fájdalom lemezteleníti az embert. Értéket hoz a mindennapi életbe.

A kerekasztal-beszélgetést követően szentmisében ünnepelt a közösség. Székely János püspök köszöntőjében kifejezte mély együttérzését, osztozását a háború sújtotta néppel. „Imáinkban kérjük Istent, legyen a szenvedő emberek támasza.”

Lucsok Miklós püspök homíliájában arról beszélt, mit jelent Jézus tanítványának lenni. A tanítványság azt kéri az embertől, hogy mondjon le mindarról, amije van. A népsokaság hallgatja Jézust, mert érdekesnek találja, mert érdeke fűződik hozzá. Ahogy mi is gyakran megyünk a templomba azért, mert használni akarjuk Istent, az Egyház közösségét. Ez a kapcsolat ideig óráig tart, de ha valami fontosabbá válik, megszűnik.

A tanítvány viszont életmódként ismeri fel a Jézussal való találkozást, ez életre szólő kapcsolat lesz számára, ami jóban-rosszban kitart. Mire tanítja őt Jézus? „Gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit”.

Jézus erőteljes döntést kér, őt kell az első helyre tenni. Ha ez megvan, az ember élete rendeződik, helyére kerül. Jézus tudja, hogy ez nehéz, ezért így szól: ha maradsz, menjünk együtt azon az úton, amin én járok. Nem érdekből, hanem szeretetből.

A domonkos közösség a szentmise után esti agapéra hívott mindenkit a kolostorkertbe. Domonkosok, a nyári egyetem fiataljai, vasváriak és Sopronból érkezett domonkos világi testvérek voltak együtt. A jelenlévők megízlelhették a domonkos mézbort és a „Dominikaner” süteményt, a rend gasztronómiai különlegességét.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír