A reményről szól az idei romániai katolikus ifjúsági találkozó

Külhoni – 2024. augusztus 29., csütörtök | 9:02

Várhatóan több mint ezer fiatal részvételével rendezik meg a 15. Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót (OKIT 2024) Romániában, a Brassó megyei Cheile Grădiștei városban szeptember 4. és 7. között. Az idei találkozót a Gyulafehérvári és Fogarasi Görögkatolikus Főegyházmegye szervezi, témája: „Akik az Úrban reménykednek, fáradhatatlanul járnak” (vö. Iz 40,31).

Ferenc pápa az OKIT 2024-re hívó üzenetében bátorítja a romániai katolikus fiatalokat, hogy vegyenek részt a találkozón. Arra kéri őket, hogy legyenek „a remény hordozói és a hidak építői”, és minden rendelkezésükre álló eszközt használjanak fel arra, hogy „jóságot és szeretetet hintsenek el a világban”.

A találkozó négy napja lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy találkozzanak, megismerjék egymást, és olyan tevékenységekben vegyenek részt, amelyek hozzájárulnak lelki és emberi fejlődésükhöz. Lehetőségük lesz arra is, hogy kulturális és művészeti eseményeken keresztül fejezzék ki tapasztalataikat, valamint találkozhatnak mindkét rítusú katolikus püspökkel, romániai és külföldi személyiségekkel.

A fotó a 2018-as találkozón készült.

A találkozó hivatalos megnyitója szeptember 4-én, szerdán 18 órakor kezdődik a Cheile Grădișteiben felállított központi színpadon.

A találkozó minden napja reggeli imával kezdődik, amelyet szentmise és katekézis követ, melynek végén a jelen lévő püspökök válaszolnak a fiatalok kérdéseire. Délután a szervezők által javasolt 15 alternatív tevékenységre kerül sor, amelyekben a rendezvény spirituális dimenziója kulturális, oktatási, zenei és sportprogramokkal párosul. A napok esti imával és koncerttel zárulnak.

Az OKIT 2024-en a romániai katolikus püspökökkel együtt meghívott vendégként jelen lesz Don Riccardo Pincerato, az Olasz Püspöki Konferencia Ifjúságpasztorációs Hivatalának igazgatója; Daniel David professzor, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora; Tibi és Alin Ușeriu, a Via Transilvanica turistaút létrehozói, valamint más meglepetésvendégek.

Az esemény több égi védnök oltalma alatt zajlik majd, akárcsak az ifjúsági világnap. Az OKIT 15. évadára a Ferenc pápa által 2019. június 2-án Balázsfalván boldoggá avatott hét román görögkatolikus mártír püspököt – Valeriu-Traian Frențiu, Vasile Aftenie, Ioan Bălan, Tit-Liviu-Chinezu, Ioan Suciu, Alexandru Rusu, Iuliu Hossu –, valamint a négy boldoggá avatott római katolikus mártírt – Boldog Bogdánffy Szilárd, Boldog Scheffler János, Boldog Vladimir Ghika és Boldog Anton Durcovici – választották védnöknek, továbbá Szent II. János Pál pápát mint a katolikus egyház ifjúsági találkozóinak kezdeményezőjét.

A találkozó kiemelt eseményeit az Angelus TV és a Radio Blaj TV Online közvetíti.

Forrás: OKIT 2024 sajtóirodája/temesvári egyházmegye

Fotó: romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria