A reményről tartottak konferenciát a KATTÁRS keretében Veszprémben

A rendezvényen jelen volt Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke; valamint Szocska Ábel görögkatolikus nyíregyházi megyéspüspök.

Udvardy György veszprémi érsek a megjelenteket köszöntve elmondta, a keresztény ember mindig keresi a remény jeleit, a nehézségek ellenére is.

A remény mindig az üdvösség felé mutat, ugyanakkor meghatározza a világbeli cselekvés irányait is.

A remény olyan kincs, melynek a feltámadás hitéből kell forrásoznia. A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) mottója – „Erősek a reményben” – nem statikus ténymegállapítás, az erő ugyanis nem egy már birtokolt állapot. A remény dinamizmus, arra utal, hogy a nehézségeknél erősebbek vagyunk. Ez a reménység növekedni is tud, mérhetővé is válik a kapcsolatainkban, a jövőről kialakított gondolataink révén.

„Szent Péter levelében olvassuk, hogy Krisztus tanítványainak mindig készen kell állniuk arra, hogy számot adjanak reménységük okáról. A mai időben nem csupán a remény okáról, de már reménységünk tárgyáról is őszintén számot kell adnunk, vagyis nyíltan ki kell mondanunk, hogy miben reménykedünk.

A keresztény ember reménysége pedig a feltámadásban és az örök életben van.

– kezdte előadását Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. (Az előadás teljes szövege az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapján olvasható.)

A bibliai hit és a remény szavak különböző helyeken fölcserélhetőnek látszanak. XVI. Benedek ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy „sok ember manapság talán éppen azért utasítja el a hitet, mert az örök életet nem tartja kívánatosnak”.

Az örök élet nem a földi életünk meghosszabbítása a végtelenségig. Mi nem végtelen földi életre vágyunk még akkor sem, ha a világ leggazdagabb emberei ma nagy pénzeket költenek kutatásokra, abban a csalóka reményben, hogy az ember földi halálát teljesen megelőzhetővé tegyék. Mi a mostani életünknél sokkal boldogabb öröklétre várunk, amit Krisztus azoknak készített, akik őt szeretik.

Amire tehát igazán vágyunk, ami a reményünk igazi tárgya, az az örök üdvösség, az örök boldogság a földi életen túl, Istennel való kimondhatatlan szeretetkapcsolatban. Ez a reményünk azonban nem individuális.

– emelte ki a bíboros.

Az üdvösségről a Szentírás képekben beszél, mert olyan valóság az, ami szétfeszíti, felülmúlja földi tapasztalataink, földi fogalmaink kereteit. Jézus megígéri követőinek az örök boldogságot, de arról is szól, hogy el kell hagynunk megszokott környezetünket.

„A mai emberre is érvényes, hogy reménykednünk kell egy végső, teljes, közösségi jellegű örök boldogságban Isten szeretetében és társaságában, de új módon kell tekintenünk az emberi közösségre is, mert Isten már itt a földön a bizalomra, reménységre és szeretetre épülő kapcsolatokban százannyit ad nekünk, mint amennyit örömben és alkotásban a puszta emberi önzés alapján elérhetünk” – mutatott rá Erdő Péter bíboros, aki az Egyház társadalmi tanítására is utalt. Ezek szerint a nemzetek jogai „nem mások, mint emberi jogok, sajátosan a közösségi élet szintjére alkalmazva”. A nemzet rendelkezik a létezés, a saját nyelv és kultúra jogával, azzal a joggal, hogy a maga életét saját hagyományai szerint tervezze meg, továbbá jövője megtervezésének jogával. De a gazdasági tevékenységnek és az anyagi gyarapodásnak az ember és a társadalom szolgálatában kell állnia;

ha valaki a hit, a remény és a szeretet által Krisztus tanítványává szegődik, képessé lesz a gazdaságot és a gyarapodást is a szentség és a megszentelődés helyévé tenni.

„Mindezekből számunka helyi szinten is komoly feladatok következnek. Meg kell mutatnunk Isten kegyelmének segítségével, hogy már itt, plébániai közösségeinkben, iskoláinkban, intézményeinkben is valami több valósul meg, egy olyan életstílus, amelyet átvilágít a remény és Isten akaratának keresése. Ez az igazi oka annak, hogy újra és újra megrendezzük a Katolikus Társadalmi Napokat hazánkban is” – zárta előadását Erdő Péter bíboros.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő előadásában az üldözött keresztények helyzetéről beszélt. Mint elmondta, néhány évvel ezelőtt az Iszlám Állam megjelenése miatt százezrek menekültek el onnan, ahol éltek, ahol hitüket gyakorolták. Ugyanakkor annak is tanúi lehettünk, hogy amint biztonságosabb helyre értek, első dolguk volt, hogy templomot építsenek. Ez is mutatja, hogy a hit, a keresztény remény milyen fontos.

A vallásüldözésre folyamatosan fel kell hívni a figyelmet, mert az európai intézmények közönyösek, sőt kifejezetten ellenségesek e problémával szemben. Pedig ez az üldözés migrációhoz vezet, ez pedig már érinti az európai ember mindennapjait is. Érdekes, hogy a tárgyi emlékek, kulturális kincsek szándékos tönkretétele több politikust is felháborított, míg az emberek elüldözésével, nyomorúságos helyzetével nem foglalkoztak.

Hölvényi György, aki az Európai Parlamentben egy vallásszabadsággal foglalkozó munkacsoportot vezet, feltette a kérdést: Mi váltja tettekre a reményt?

Az oktatás és az egészségügy azok a területek, ahol a konkrét segítség megjelenhet.

Magyarország a maga eszközeivel segít: létrehozott egy keresztényüldözéssel foglalkozó helyettes államtitkárságot, emellett a Hungary Helps Programot is működteti. Utóbbi megfoghatóvá teszi a reményt, hiszen odamennek a helyszínre, és abban segítenek, amiben az ott élők szükséget szenvednek.

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gondoskodáspolitika a remény megjelenítője, hiszen egy életet változtat meg, fordít jó irányba. A gondoskodás a közösségi kapcsolatokat erősíti. – emelte ki az előadó, és rámutatott: Az anyagi feltételek fontosak, de nem oldanak meg mindent. Az alacsony képzettségűek, megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésével kapcsolatban például úgy sikerült jelentős előrelépést tenni, hogy voltak olyan közösségek, melyek befogadták, foglalkoztatták ezeket az embertársainkat.

Az állam nem képes egymaga a reménytelen helyzetben reményt adni. Minél többen veszünk részt ebben a feladatban, annál erősebb lesz a gondoskodáspolitika. Ebben a munkában az első helyen áll a család, de az önkormányzatoknak is fontos szerepük van. Az egyházak szolgálata kiemelt jelentőségű a rászorulók megsegítésében. A gondoskodáspolitika is nagymértékben támaszkodik az Egyház társadalmi tanítására. Például a szubszidiaritás elvének megvalósításában, melynek fényében addig kell az egyént segíteni, ameddig csak lehet, hogy képes legyen saját maga túllépni nehéz helyzetén. Ha ez már nem lehetséges, akkor kell a nagyobb közösség segítségére lenni.

„Úgy tűnik, az emberiség életében felmerült globális problémákra nem találunk reális megoldásokat. Napjainkban legtöbbször az alternatív valósággal foglalkozunk, mert a valóság túl bonyolult. Ha így gondolkodunk, akkor csak látszatmegoldásokra juthatunk” – kezdte Ábrándok bűvöletében – őszintén a fenntarthatóságról című előadását Gelencsér András levegőkémikus, a Pannon Egyetem rektora.

A fenntarthatóság kérdésére adott válasz nagymértékben függ attól, hogy mit tudunk mondani a klímaváltozásról. Sokan azt gondolják, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése megoldaná a helyzetet, ez azonban így leegyszerűsítés – ez csak a változás 40 százalékáért felelős –, hiszen számtalan más üvegházhatást növelő gázt bocsátunk ki a légkörbe. Ki kell jelentenünk, hogy fenntartható fejlődés nincs.

A kapitalizmus ugyanis nem vesz tudomást arról, hogy a Föld erőforrásai korlátozottak.

Napjainkban a dekarbonizáció van a globális politika fókuszában, eszerint az a feladat, hogy a fosszilis energiahordozókat cseréljük le „megújulókra”. Ám emögött is gazdasági érdekek vannak, hiszen ez az átállás is nagy haszonnal kecsegtet. Látszólag a Nap energiája korlátlan, ám ezzel az a probléma, hogy át kell azt alakítanunk, ehhez pedig anyagra, technológiára és infrastruktúrára van szükség. Ám anyag utoljára négy és fél milliárd évvel ezelőtt jutott a Földre, vagyis ismét eljutunk a véges forrás kérdéséhez. A nukleáris, vízi vagy fosszilis energia hatékony, ám ha ezeket lecseréljünk „megújulóra”, akkor nem lesz elegendő energiánk jelenlegi életformánk fenntartásához. Ráadásul a „megújuló” energia infrastruktúrájának létrehozásához is fosszilis energiára van szükség.

A globális energiafelhasználás 50 százalékának nincs érdemi „dekarbonizált” alternatívája – hangsúlyozta Gelencsér András. Az előadó szerint a dekarbonizációs célokat csak megfogalmazták, ám ezen a téren semmilyen előrelépés nem történt.

A mai állapot szerint a fosszilis szén-dioxid-kibocsátás 2022-ben minden rekordot megdöntött, de idén nyáron a kőolaj-felhasználás is rekordszintet ért el.

Napjainkban a hidrogénalapú vagy a fúziós energia a csodavárás kategóriájába tartozik. Az előadó szerint „üdvös kijózanodásra” lenne szükség ahhoz, hogy ebből a helyzetből ki tudjunk lábalni. Gelencsér András kérdésre válaszolva elmondta, Ferenc pápa megnyilatkozásai rendkívül fontosak, mert egyrészt ráirányítják a figyelmet a probléma valóságára, másrészt közös cselekvésre szólítanak fel. A megoldás tekintetében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyéni érdekek helyett a közösségek erősítése felé kellene elmozdulnunk.

El Beheiri Nadja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Római Jogi Tanszékének vezetője előadásában a remény társadalmi életben betöltött szerepéről beszélt. Rámutatott: „A remény a jövőbeli jó, mely nehéz, de elérni lehetséges” – fogalmazza meg Aquinói Szent Tamás. Az ember hétköznapi életében a remény egyfajta hajtóerő, természetfeletti szempontból pedig teológiai erény.

Az Egyház társadalmi tanításának kulcskifejezései a méltóság, a szolidaritás, a szubszidiaritás és a közjó. Az ókori gondolkodás szerint a dignitas teljesítmény eredménye, míg a kereszténység szerint a méltóság mögött az a tanítás áll, hogy Isten minden embert a saját képmására teremtett.

A szolidaritás akkor valósul meg, ha a másik emberre személyes teljesítményétől függetlenül embertársként tekintünk. Ide tartozik a szociális háló működtetése is.

A szubszidiaritás azt is jelenti, hogy úgy nyújtunk segítséget valakinek, hogy eközben megőrizzük autonómiáját is. A közjó a társadalom minden egyes tagjának a javát célozza meg. Ahogyan azt XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikájában megfogalmazta, a kereskedelmi kapcsolatokban az ingyenesség elve és az ajándékozás mint a testvériség kifejeződésének logikája is megtalálhatja a maga helyét a gazdasági tevékenység keretében.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír