A Rerum novarumtól a Magnifica humanitasig – A szociális tanítás útja és a Szociális Missziótársulat

A közvélemény gyakran megfeledkezik a Szociális Missziótársulatról, arról a szerzetesközösségről, amely Magyarországon elsőként vállalta fel szervezett formában a katolikus szociális apostolkodás szolgálatát. Ennek egyik oka, hogy a kommunista diktatúra idején a rendet feloszlatták, és a legtöbb más szerzetesközösséggel ellentétben nem tudott bújtatott formában tovább működni. Az újrainduláskor a nővéreknek szinte a semmiből kellett újrakezdeniük szolgálatukat nagyon kis létszámmal, szerény lehetőségekkel, de töretlen hittel.

Mégis, amikor az Egyház új pápát választott, a Szociális Missziótársulat nővérei különös figyelemmel hallgatták a híreket. Az új pápa a XIV. Leó nevet vette fel. Ez a név önmagában is üzenet volt: XIII. Leó pápa volt ugyanis az, aki 1891-ben a Rerum novarum kezdetű enciklikával megalapozta az Egyház modern szociális tanítását. A Szociális Missziótársulat karizmája pedig éppen ebből a lelkiségből és ebből a társadalmi érzékenységből született meg.

Amikor XIV. Leó pápa első enciklikájában, a Magnifica humanitas kezdetű dokumentumban az emberi méltóság, a társadalmi igazságosság, a családok támogatása és a korunkat érintő szociális kihívások kérdéseit helyezte előtérbe, sokan úgy éreztük, ismét reflektorfénybe kerül az a küldetés, amelyre több mint egy évszázaddal ezelőtt a Szentlélek elhívta közösségünket. Úgy éreztük, hogy

a történelem bizonyos értelemben körbeért: azok a kérdések, amelyekre XIII. Leó pápa választ keresett, ma új formában ugyan, de ismét jelen vannak világunkban.

A Szociális Missziótársulat létrejötte szorosan kapcsolódik azokhoz a társadalmi kérdésekhez, amelyeket XIII. Leó pápa a Rerum novarum enciklikában megfogalmazott. Hogy ezt megértsük, vissza kell tekintenünk arra a történelmi korszakra, amelyben az enciklika megszületett.

A 19. század végén Európa hatalmas társadalmi átalakuláson ment keresztül. Az ipari forradalom következtében emberek tömegei költöztek a városokba, ahol gyárakban kerestek munkát. A munkások jelentős része azonban embertelen körülmények között élt és dolgozott. A napi munkaidő gyakran 14–16 órát tett ki, a bérek alig biztosították a megélhetést, a gyermekmunka általános volt, a munkavállalókat pedig semmiféle szociális védelem nem illette meg. A társadalom egyik része soha nem látott gazdagságot halmozott fel, míg a másik nyomorban élt. A munkások elégedetlensége egyre nőtt, és sokan a szocializmus vagy a marxizmus által kínált megoldásokban látták a kiutat. Az Egyház nem maradhatott közömbös ezekkel a folyamatokkal szemben.

Ebben a helyzetben született meg XIII. Leó pápa Rerum novarum enciklikája. A pápa egyszerre utasította el a korlátlan kapitalizmus embertelenségét és a szocializmus osztályharcos szemléletét. Tanításának középpontjában az emberi személy méltósága állt. Kijelentette, hogy

a munkás nem pusztán termelési eszköz, hanem Isten képmása, akit megillet az igazságos bér, a családi élethez való jog, a pihenés és a vallás gyakorlásának szabadsága.

Az enciklika óriási hatást gyakorolt a katolikus világra. Sok helyen új szociális kezdeményezések, egyesületek, munkásszervezetek és karitatív mozgalmak indultak el. Magyarországon ennek a szellemi és lelki megújulásnak egyik legjelentősebb gyümölcse lett a Szociális Missziótársulat.

A társulat alapítója, Farkas Edith felismerte, hogy az Egyház szociális tanítása nem maradhat könyvek lapjain. A keresztény szeretetet intézményes és szervezett formában kell eljuttatni azokhoz, akik segítségre szorulnak. Ezért 1908-ban létrehozta Magyarország első olyan női szerzetesközösségét, amelynek kifejezett küldetése a társadalmi problémák keresztény szellemű kezelése és a rászorulók szolgálata volt.

A Szociális Missziótársulat hamarosan országos jelentőségű mozgalommá vált. A nővérek nem csupán karitatív munkát végeztek, hanem a társadalom legkülönbözőbb területein vállaltak szolgálatot. Részt vettek a családvédelemben, támogatták a munkáscsaládokat, segítették a nőket és gyermekeket, foglalkoztak a szegények gondozásával, és jelentős szerepet vállaltak az akkori szociális intézményrendszer kialakításában.

A Szociális Missziótársulat nevéhez fűződik a kórházmisszió, a fogházmisszió, a patronázs- és pártfogó szolgálatok szervezése, valamint számos olyan kezdeményezés, amely ma a szociális munka természetes részének számít.

A nővérek felkeresték a betegeket, támogatták a magukra maradt családokat, segítették a börtönből szabadulókat, gondoskodtak az árvákról és az elesettekről. Munkájuk sok esetben megelőzte az állami szociális ellátórendszerek kialakulását.

A társulat történetének egyik legjelentősebb alakja Slachta Margit volt. Napjainkban sokan elsősorban a Szociális Testvérek Társaságának alapítójaként ismerik, ám történelmi hűséggel kell kimondanunk, hogy hivatása és közéleti szolgálata a Szociális Missziótársulatban bontakozott ki.

Slachta Margit Farkas Edit legközelebbi munkatársa, szinte jobbkeze volt a Szociális Missziótársulat szervezésében és építésében. Missziós nővérként részt vett a nővérek képzésében, a társadalmi apostolkodás szervezésében, a családvédelmi és szociális munka kiépítésében. Egészen 1923-ig, a Szociális Testvérek Társaságának megalakulásáig a Szociális Missziótársulat tagjaként szolgált.

Ő lett Magyarország első női országgyűlési képviselője. Mint szociális missziós nővér Farkas Edith alapító főnöknő engedélyével vállalhatott közéleti szerepet. Szerzetesnőként lépett be a Parlament falai közé, ahol bátran képviselte a keresztény társadalmi tanítás értékeit, a nők méltóságát, a családok védelmét és a szociális igazságosság ügyét. Munkássága jól mutatja, hogy

a Szociális Missziótársulat nemcsak karitatív szolgálatot végzett, hanem aktívan részt vett a társadalom keresztény szellemű alakításában is.

1923-ban a Szociális Testvérek Társasága kivált a Szociális Missziótársulatból, és önálló közösségként folytatta működését. Ez azonban nem változtat azon a történelmi tényen, hogy a magyar katolikus szociális apostolkodás első nagy műhelye a Szociális Missziótársulat volt.

Sajnálatos módon napjainkra kevéssé ismerik Farkas Edit nevét és a Szociális Missziótársulat történelmi szerepét. Pedig

amikor ma a szociális munka, a családvédelem, az idősgondozás, a gyermekvédelem vagy a társadalmi szolidaritás kérdéseiről beszélünk, érdemes emlékeznünk arra, hogy ezeknek a területeknek számos keresztény gyökere a társulat szolgálatában található.

A mai világ ugyan más kihívásokkal küzd, mint XIII. Leó korában, de az emberi méltóságot fenyegető veszélyek nem szűntek meg. Napjaink kérdései között ott találjuk a családok válságát, az idősek magányát, a társadalmi elszigetelődést, a digitális világ kihívásait, a technológiai fejlődés emberre gyakorolt hatását és az egyre növekvő társadalmi különbségeket. Éppen ezért különösen időszerű XIV. Leó pápa Magnifica humanitas kezdetű enciklikája. A Szentatya ismét az emberi személy méltóságát állítja a középpontba, hangsúlyozva, hogy minden gazdasági, technológiai és társadalmi fejlődésnek az embert kell szolgálnia. A dokumentum arra figyelmeztet, hogy a fejlődés önmagában nem cél, hanem eszköz, amelynek az ember javát kell szolgálnia.

A Rerum novarum és a Magnifica humanitas között több mint egy évszázad telt el, de a küldetés ugyanaz maradt: az evangélium fényével válaszolni korunk társadalmi kihívásaira. A Szociális Missziótársulat története ennek a küldetésnek magyarországi megvalósulása. Farkas Edith és nővérei felismerték, hogy a hit hitelessége nem csupán az imádságban mutatkozik meg, hanem abban is, hogyan fordulunk a szegények, a betegek, az idősek, a magányosak és a társadalom peremére szorult emberek felé.

Ma, amikor XIV. Leó pápa ismét a szociális kérdések fontosságára hívja fel a figyelmet, a Szociális Missziótársulat reménnyel tekint a jövőbe. A közösség kicsiny létszáma ellenére ugyanazt a küldetést hordozza, amelyet több mint száz évvel ezelőtt Farkas Edith kapott:

jelen lenni ott, ahol az emberi méltóság védelmére, a családok támogatására, a szegények szolgálatára és Krisztus szeretetének hiteles továbbadására van szükség. Ez a küldetés ma sem kevésbé aktuális, mint 1908-ban volt.

Talán éppen ezért mondhatjuk, hogy a Szociális Missziótársulat története nem csupán a múlt része, hanem élő válasz korunk társadalmi kihívásaira is.

Forrás és fotó: Szociális Missziótársulat; a Szociális Missziótársulat Facebook-oldala (archív)

Magyar Kurír