A prostitúció romániai szabályozására irányuló esetleges jogi keretről szóló nyilvános vita kapcsán a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia határozottan és egyértelműen ellenzi az említett törvényhozási kezdeményezést. Megítélésünk szerint
ez az elképzelés a kiszolgáltatott személyek valódi védelme helyett annak veszélyét hordozza, hogy a törvényesség látszata alatt intézményesíti a kizsákmányolást, különösen a nők, a fiatalok és a serdülők esetében.
A prostitúció önmagában is kizsákmányoló jellegű, mivel olyan valóság áruba bocsátását jelenti, amely természeténél fogva nem tehető adásvétel tárgyává.
A közelmúlt tragikus eseményei, amelyek során több nő erőszak áldozatává vált, élesen ráirányították a román társadalom figyelmét az ilyen jellegű bűncselekmények határozott és azonnali visszaszorításának szükségességére. Az általunk hivatkozott jogalkotási javaslat ezzel szemben egy olyan társadalmi közeget erősítene, amelyben a nők tartósan ki vannak téve a testi és lelki erőszak kockázatának, immár jogi keretek közé helyezve.
A törvényhozási javaslat elfogadása mellett az az érv is megfogalmazódott, hogy a prostitúció legalizálása révén az állam adózási keretet és szociális védelmet biztosíthatna.
E megközelítés azonban azt eredményezné, hogy az állam nemcsak kudarcot vallana a prostitúció visszaszorításában, hanem közvetve haszonélvezőjévé válna a kiszolgáltatott személyek kizsákmányolásának.
Meggyőződésünk, hogy Románia jelenlegi nehéz gazdasági helyzetének enyhítésére léteznek olyan megoldások is, amelyek nem a nők megalázására és kihasználására épülnek.
Felkérjük Románia parlamentjét, a kormányt, a közintézményeket és a civil társadalmat egy őszinte, adatokon és bizonyítékokon alapuló párbeszédre. Egyúttal arra bátorítunk minden érintettet, hogy az erőfeszítések a szociális és szakmai reintegrációt szolgáló hálózatok kiépítésére irányuljanak, amelyek a prostitúcióból kilépni kívánó személyeket gazdasági, pszichológiai, orvosi és oktatási háttérrel segítik.
A Katolikus Egyház katekizmusa határozottan állítja: A prostitúció a prostituált személy méltóságát támadja, melyet a tőle nyert nemi gyönyörre redukálnak. Aki ezért fizet, súlyosan vétkezik önmaga ellen: megsérti a tisztaságot, melyre kötelezi a keresztség, és beszennyezi testét, a Szentlélek templomát. A prostitúció a társadalom fekélye. Rendes körülmények között a nőket sújtja, de nem kíméli a férfiakat, a gyermekeket és a fiatalkorúakat sem (ez utóbbi két esetben a bűn a botránnyal is súlyosbodik). (KEK 2355)
A Katolikus Egyház társadalmi tanításához hűen a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elkötelezetten támogat minden olyan kezdeményezést, amely valóban védi az emberi személy sérthetetlen méltóságát.
A katolikus püspökök következetesen és határozottan fellépnek a kizsákmányolás minden formája ellen, legyen az szexuális vagy bármilyen más természetű. Reméljük, és imádkozunk azért, hogy a parlament és a társadalom egészében a valódi közjó élvezzen elsőbbséget, és egyértelműen elutasításra kerüljön az állampolgárok kizsákmányolásának bármiféle normalizálása.
az RKPK Titkársága
Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
