Románia szerzetes-elöljáróit köszöntötte a szentmisén Böcskei László püspök a nagyváradi székesegyházban. A legfontosabb gondolatként a találkozás örömét emelte ki a főpásztor.
„Miért is fontos rendszeresen találkozni a papoknak, szerzeteseknek, Isten szolgáinak?” – tette fel a kérdést Böcskei László. „Azért, hogy meg tudjuk egymással osztani tapasztalatainkat, a papi és szerzetesi hivatás szépségét, az elköteleződés fontosságát, hogy lelkesítsük és buzdítsuk egymást, hogy »tiszta forrásból«, Szent László király nyomdokait követve újra erőt nyerjünk. Fontos, hogy az örömhírt, az evangéliumot minél szélesebb körben terjesszük Isten akarata szerint” – fogalmazott Böcskei László az ünnepi szentmisén.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
















