A Schönstatt Családakadémia hálaadó szentmiséje és diplomaosztója a Mátyás-templomban

A szentmisén hét házaspár kapta meg hivatalosan is családtréneri oklevelét. A házaspárok az elmúlt két évben a Schönstatt Családmozgalom részeként működő Családakadémia képzést végezték el.

A szentmise elején a Családakadémia elnök házaspárja, Fehér Zoltán és Mária köszöntötte a püspököt és a vele koncelebráló két lelkipásztort. Nagy megtisztelteltetésnek nevezték, hogy innen, a budavári Nagyboldogasszony-templomból indulhatnak küldetésükre a Családakadémia 17. évfolyamában végzett házaspárok. Azért is szép ez, mert a Családakadémia a Schönstatt lelkiségi mozgalom ága, mely egy máriás lelkületű mozgalom.

Hálát adtak Istennek, hogy a kétéves képzés megvalósulhatott a járvány időszaka alatt is. „A Szűzanya gondviselő szeretete által” a nehézségek ellenére mindvégig áldás kísérte az évfolyam munkáját. Az elnök házaspár nagyon szépnek nevezte, hogy ez az évfolyam a nemzetközi eucharisztikus kongresszus évében kap diplomát. Reményüket fejezték ki: ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy az általuk megélt keresztény értékek továbbadásával a családok életében egyre inkább élővé legyen Krisztus, aki ugyanúgy jelen van a házasság szentségében, mint az Oltáriszentségében.

Cserháti püspök emlékeztetett rá: a magyar szentek és boldogok – akiknek emléknapja november 13. – életpéldájukkal napjainkban is tiszta utat mutatnak az emberi kiteljesedés és megdicsőülés felé vezető krisztusi úton.

Ebben az ünnepi szentmisében most különösen is a magyar szentek és boldogok pártfogásába ajánljuk a keresztény családokat –  tette hozzá a püspök –, és Isten áldását kérjük minden olyan célkitűzésre, amely a keresztény családi élet megújulását szolgálja az egyetértés, a krisztusi hit és a szeretet szellemében. Ez a szentmise egyben az Óbudaváron létrehozott Családakadémia 17. évfolyamának küldetésünnepe is. Ez azt jelenti, hogy a házaspárok, akik sikeresen befejezték a Családakadémia kétéves tanfolyamát, a szentmise végén ünnepélyesen átveszik diplomájukat, és rövid ismertetőt tartanak kedvenc, családi élettel kapcsolatos témájukról.

*

Az evangélium Jézus hegyi beszédének nyolc boldogságra vonatkozó tanításából hangzott el (Mt 5,1–12). A homíliát Cserháti Ferenc mondta. Szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

A bevezetőben már elhangzott, hogy ma azokra a derék férfiakra és nőkre emlékezünk, akik magyar földön éltek, Isten országában célba értek és megtalálták az örök boldogságot. Vannak közöttük oltárra emelt, név szerint is ismert szentek, de vannak olyanok is, akiket névtelenül is tisztelünk, vagy akiknek még hivatalos boldoggá avatását várjuk. Ők mind a mi megdicsőült embertársaink, akik életpéldájukkal utat mutatnak az ég felé vezető úton, ugyanakkor bátorítást jelentenek számunkra, mert rámutatnak arra, hogy ami nekik sikerült, az nekünk is sikerülhet: szentek és boldogok lehetünk, elérhetjük életünk beteljesedését: az örök boldogságot.

Ma elsősorban nem a kimagasló, név szerint is ismert, nagy magyar szentjeinkre emlékezünk, mint például az Árpád-házi nagy szentek, vagy éppen az utóbbi időkben oltárra emelt boldogok, hanem azok seregére, akik szülőföldünkön, közvetlen szomszédságunkban jártak-keltek, de olyan értelmes, szép, keresztény életet éltek, hogy már itt a földön is kiérdemelték embertársaik tiszteletét és szeretetét. Ők már valóban hazatértek és célba értek: Isten országában élvezik a megdicsőült szentek társaságát. Ilyen szent emberek mindig is voltak, és napjainkban is vannak: léteznek olyan emberek, édesapák és édesanyák, öregek és fiatalok, egyháziak és világiak, akik teljes szívvel és lélekkel követik Krisztust, nyomdokában járnak, a közjót szolgálják, csendes szelídségben, békében, segítőkész és mindig jóságos szeretetben. Közöttük lehetnek esetleg elhunyt rokonaink, barátaink és ismerőseink is, akiknek egyszerű és irgalmas, mindig szerető jóságát talán még ma is emlegetjük, mert csupa szív emberek voltak és embertársaik javát szolgálták. Krisztus képmását öltötték magukra, és úgy éltek akárcsak az első keresztények, akik mindenüket megosztották egymással, és akikre ezért ujjal mutogattak korabeli társaik: nézzétek, mennyire szeretik egymást! Tulajdonképpen ezeket a szenteket emlegette Szent Pál apostol is, amikor leveleit az Efezusban (Ef 1,1), a Korintusban (1Kor 1,2), a Filippiben élő szenteknek (Fil 1,1) címezte.

Mai eucharisztikus ünnepségünk azonban célját tévesztené, ha csupán a múltban révedeznénk, és közben figyelmen kívül hagynánk az emlékezés üzenetét. A magyar szentek és boldogok emléknapja ugyanis, miközben felidézi célba ért magyar testvéreink sikeres életét és ennek beteljesedését az örök életben, egyben felhívás arra, hogy kövessük a magyar szentek és boldogok példáját, azaz magunk is igyekezzünk szentté és boldoggá válni Budán és Pesten, vagy bárhol a világon. Hiszen amikor megkeresztelkedtünk, Jézushoz csatlakoztunk és arra vállalkoztunk, hogy hozzá hasonlóan szentté válunk. A II. Vatikáni Zsinat arra emlékeztet, hogy »az Úr Jézus, minden tökéletesség isteni mestere és példaképe, minden egyes tanítványát (…) meghívta az életszentségre«, és tovább: „Mindenki előtt világos tehát, hogy bármilyen rendű, rangú keresztény ember meg van híva a teljes értékű keresztény életre és a tökéletes szeretetre”. De ugyanaz a zsinat azt is kiemeli, hogy „ez az életszentség a földi társadalomban is előmozdítja az emberhez méltóbb életmódot”. Ezért „a hívők a tökéletesség elnyerése végett vessék latba erőiket, amelyeket Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kaptak, hogy az ő nyomában haladva, őhozzá hasonulva és mindenben megtartva az Atya akaratát, szívvel-lélekkel szenteljék magukat Isten megdicsőítésének és a felebarát szolgálatának. Így gyarapszik Isten népének életszentsége, amint ezt az Egyház történetében oly sok szentnek élete ragyogóan bizonyítja” (LG 40).

Ez a zsinati dokumentum és a mai megemlékezés arra buzdít, hogy magunk is szent emberek, szent munkások, szent tisztviselők és hivatalnokok, példaadó családapák és családanyák, tisztaszívű fiúk és lányok legyünk, akik készek elfogadni Isten országának alkotmányos rendjét, amint ezt elődeink, a magyar szentek és boldogok is tették, és annak megfelelően is éltek. Elfogadták és követték Jézus tanítását, amelynek tömör és elvi összefoglalóját éppen ma hallhattuk az evangéliumban. Jézus ebben a „nyolc boldogságnak” is nevezett nyolc tantételben leszögezte Isten országának alapelveit, amelyek azt hirdetik, hogy nem a halott betűk és paragrafusok, nem a szigorú tilalmak és törvények szívtelen betartása üdvözíti és boldogítja az embert, hanem a szelídség, a türelem, a jóság, a béke, a szeretet, tulajdonképpen Isten, aki a szeretet, és minden boldogság ajándékozója. Boldogságot ajándékoz a szegényeknek, a szenvedőknek, az éhezőknek és az üldözötteknek éppúgy, mint az irgalmas, a tisztaszívű, és békességszerző embereknek.

Mindez nagyon is összhangban áll a mai szentmise szervezőinek célkitűzéseivel, akik jól tudják, hogy Istennek köze van a családi élethez. Köze van hozzá, mert ő a mi Teremtő Atyánk, aki Jézus Krisztusban közénk jött, velünk van, és mindnyájunkat meghívott az Isten boldog országába, amely tudjuk: átöleli az élet minden területét. Kiterjed a családi életre és ennek minden kapcsolatára, még akkor is, ha napjainkban az Isten Igéje éppen a családi életben ütközik a legnagyobb akadályokba: nem részletezem, de gondoljunk a hit továbbadására a családban, a gyermeknevelés mai nehézségeire, a családtervezésre, a keresztény házasság felbonthatatlanságára, a válások gyakoriságára, a sírig tartó hűségre, ezek problémáira, és még hosszan sorolhatnánk.

Mégis szükségünk van „a Csodálatos Tanácsadó, az Erős Isten, az Örök Atya, a Béke Fejedelme” eligazítására és segítségére. Isten bölcsessége ugyanis eligazítást, erőt és bátorítást kínál a házastársaknak ahhoz, hogy egy életen át kölcsönös hűségben, egyetértésben, békében és szeretetben tudják elfogadni és támogatni egymást földi és örök boldogságuk megszerzésében. Jól jön az isteni segítség, de jól jön az embertársak támogatása, tapasztalata és keresztény tanúsága is. A szentségi házasság és a család Istenben gyökerezik, és mindkettő valóságos remekmű, amelynek létrehozása mindig komoly felkészülést, ismereteket, tudást és jártasságot igényel. Ezek elsajátítása, megszerzése nagyon időigényes. Olykor egész életre szóló és állandó tanulást jelent mindannak elsajátítása, ami szükséges ahhoz, hogy a családban az „én-te”-ből „mi” legyen, az „enyém-tied”-ből „miénk”. Mindez egyáltalán nem megy könnyen. Mindennap meg kell küzdeni érte. Isten segítségével, egymásra figyelve és szeretettel, egymás meghallgatásával és kölcsönös támogatásával, közös akarattal és szorgalommal mégis megvalósítható, létrejön az isteni remekmű: az Istenben gyökerező boldog családi szeretetközösség, amelyre mindannyian epekedve vágyakozunk. Ezért különösen hálásak vagyunk a családtanfolyamok fáradhatatlan szervezőinek és mindazoknak, akik az erős keresztény családok harmonikus épségéért, egy testében és lelkében kiművelt, erős keresztény ifjúságért, és egy lelkében is megújuló keresztény Magyarországért fáradoznak. Köszönjük az óbudai Családakadémia munkásságát, és az Úr áldását kérjük nemes küzdelmükre.

Imádkozzunk, hogy a magyar szentek és boldogok közbenjárására, az isteni szeretet békéje és áldása töltse be minden magyar ember szívét. Isten ugyanis arra rendelt minket, „hogy Fiának képmását öltsük magukra” (Róm 8,29) és vele együtt eljussunk a megdicsőült szentek boldog társaságába: az örök életbe.

*

A szertartáson a záróáldás előtt Cserháti Ferenc ünnepélyesen átadta a Családakadémián végzett hét házaspárnak a diplomát. A házaspárok egy általuk választott témából vizsgaelőadást tartottak az ősz folyamán, és ezúttal egy percben ismertették választott témájukat.

Doma Dénes és Judit Veszekedjünk jól! címmel saját és mások tapasztalatai alapján állítják: konfliktus nélkül nincs házasság. Nem mindegy azonban, hogy a házaspár hogyan kezeli a nézeteltéréseket. Idézték a Schönstatt alapítóját, Kentenich József atyát: „A házastársi konfliktusok teszik a házasságot bensőségessé, egészségessé és boldoggá.”

Gidófalvy Elemér és Andrea Emelkedő zuhanás címmel sokunk alapélményének nevezték Dante Isteni színjátékának híres kezdősorát: „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém.” Ám ebben a válságos helyzetben is felismerhetjük, hogy mire hív minket Isten.

Hóka Szabolcs és Üveges Fanni Ne a sötétet vigyük ki, hanem a fényt hozzuk be! című előadásukban arra figyelmeztettek: életünkben a Szentírás nélkül a sötétben tapogatózunk, de Jézus a világosság fiává tett minket.

Póczik Róbert és Anita Újból és újból bontsuk le a falat! címmel Beller Tilmann atyát idézik: „A jó házasság nem szerencse dolga, hanem két ember megfeszített munkájának gyümölcse.”

Surányi József és Tímea előadásának címe: Egyszerűen nagyszerű. A házaspár a mértékletesség erényét és a megkülönböztetés ajándékát kéri, mert ha a gonosz rosszra nem tud rávenni, a jó túlzásba vitelével is lépre csalhat.

Török Dávid és Kinga Itt és most címmel nagy dolognak tartják, ha valaki képes a jelenben élni, és igent mondani mindarra, amit az Úristen elé állít.

Szabó Róbert és Ildikó Ejtsd foglyul a gondolataidat, mielőtt azok ejtenek foglyul címmel kiemelik az idő, az imádság, magasztalás és hálaadás fontosságát. „Legyenek céljaid, de élj a mában és légy alázatos!”

Az elhangzottakra reagálva Cserháti püspök leszögezte: a világiaknak autonómiájuk van, úgy tudnak szólni az emberekhez, ahogyan a papok nem. Vigyék tovább küldetésüket és terjesszék az evangéliumot azokban a körökben, ahová a Jóisten küldi őket. Ehhez kérte az Úristen áldását.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír