9 órától dicsőítés, tanúságtétel és gyónási lehetőség várja a zarándokokat. Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Cigánypasztorációs Bizottsága vezetőjének tanítása 10 órakor kezdődik, majd a 11 órakor lesz a szentmise, aminek főcelebránsa és szónoka Ternyák Csaba egri érsek lesz.
9.30 és 12.30 között a gyermekek kézműves-foglalkozáson vehetnek részt.
Ebéd után a részt vevő zarándokcsoportok rövid, 5-8 perces műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
A 2003 óta évről évre megrendezett nyári roma zarándoklat állandó helyszíne Mátraverebély-Szentkút. Az ország mintegy harminc településéről érkeznek a hívek. A cigány vallásosság hagyományos megnyilvánulása a zarándoklat. Mindkét nemzeti kegyhelyen, Szentkúton és Máriapócson, valamint Csatka-Szentkúton nagy hagyománya van a roma zarándoklatoknak és búcsúknak. A zarándoklás ugyanakkor nemcsak a roma kultúra része, hanem a személyes hit és a közösségi megújulás eszköze is.
Székely János püspök így fogalmaz az esemény meghívójában: „Az imádság évéhez kapcsolódunk elmélkedéseinkben: »Mindnyájunknak szüksége van belső életre, szükségünk van arra, hogy visszavonuljunk egy olyan térbe és időbe, amelyet az Istennel való kapcsolatunknak szentelünk, de ez nem jelent menekülést a valóság elől« – mondja Ferenc pápa. Ezzel a lélekkel várunk mindenkit, hogy az Egyház nagy családjában megéljük a találkozás és a közös imádság örömét.”
A szervezők kérik, hogy a csoportok jelentkezésüket június 27-ig tegyék meg.
Az online jelentkezési felület a Boldog Ceferino Intézet honlapjáról is elérhető. Itt várják az előadó csoportok jelentkezését és a busztámogatási igényeket is.
További információ és személyes tájékoztatás kérhető Kisszölgyémi Tímeától az asszisztens@boldogceferinointezet.hu e-mail-címen vagy a +36 30 161 2577-es telefonszámon.
Az utazásokat az idén korlátozottan tudják csak támogatni. Az ezzel kapcsolatos részletek ITT olvashatók.
Az ebédről mindenki maga gondoskodik; a kegyhelyen előzetesen megrendelt és előre fizetett ebédet a foglalas@szentkut.hu e-mail-címen, vagy a (+36) 20/422-2525-ös telefonszámon lehet egyeztetni. Ennek határideje is június 27. A csoportvezetők csoportonként rendelhetnek 1950 forint/adag áron gulyáslevest és túrós táskát.
Forrás: Boldog Ceferino Intézet
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria