A sorsot, minél nehezebb, annál inkább vállalni kell – Bálint Sándort bemutató kiállítás Budapesten

Békásmegyer-Ófalu közösségi házában, a Szent József Házban vendégeskedik a Szeged-Csanádi Egyházmegye Bálint Sándor életét és művét bemutató kiállítása első ízben az egyházmegye határain kívül. A fotókból, kordokumentumokból, idézetekből, ismertető szövegekből álló roll-upok képezik a vándorkiállítás anyagát.

Szili András, a Szent József-templom plébánosa szerint fontos, hogy „hitvalló kortársaink ismertek legyenek számunkra. Bálint Sándor közéjük tartozik, és be kell vallanom, itt Budapesten nem ismerjük őt annyira, mint kellene. Nagy érték, amikor olyan embereket hallgathatunk, akik személyesen kapcsolódtak hozzá, egészen más, mintha csak a könyvek lapjain találkoznánk vele” – nyitotta meg a Bálint Sándor életét, pályafutását bemutató kiállítást.

Az előadó, Barna Gábor hetedikes korában kezdte megismerni Bálint Sándor munkáit, majd néprajzos szakmai kapcsolatba kerültek, olyannyira, hogy 1979-ben, egy konferencián Bálint Sándor azzal fordult a fiatal kutatóhoz: Gáborkám, benned látom a munkám folytatóját. „Beleborsózik az ember, ha ilyet hall. Közel engedett magához élete utolsó idejében. 1992-ben kerültem a szegedi tanszékre, Bálint Sándor ismertsége odakötött, és köt mind a mai napig” – vallott személyes érintettségéről az etnográfus.

Barna Gábor elsőként arról beszélt, hogyan formálódott Bálint Sándor lelkisége. Szerves egységben látta az életet. Kiindulást a parasztasszonyi vallásosság jelentette, ezt látta maga körül, és ezt gyakorolta. A ferencesek által évszázadokon át meghatározott létközeli vallásosság hatott rá. Jellemezte a ferencesek egyszerűsége, a mély Krisztusszeretet, a szenvedéséhez való vonzódás és a nagy ember- és természetszeretet, erős Mária-tisztelet. Mindez ismerős érzés volt a paraszti világban, ahol az emberek nagyon is rá vannak utalva egymásra, és a természetre is. Ki szeretné jobban a természetet, mint egy parasztember, aki az állatokkal, a földdel törődik, aki számára nincs szabadnap. Ez a nagy elkötelezettség Isten, az embertársak és a teremtett világ iránt jellemezte, és már gyerekként megerősödött benne, hogy hű marad a származásához, a paraszti környezethez, amiben felnőtt.

Bálint Sándor a néprajzhoz a piarista gimnáziumi éveiben kezdett közeledni. Nagy hatással voltak rá, akik tanították és akikkel együtt tanult, például Tóth János piarista pap, aki Szeged környéki népdalokat gyűjtött, Lőw Immánuel és Lőw Lipót. Ezekben az években ismerte meg Kálmán Lajos munkásságát, aki a 19. század vége és 20. század elejének nagy néprajzi gyűjtője volt, aki ismertté tette a balladákat az Alföldön. Később, az egyetemen a kiváló néprajzkutató Hermann Antal tanította. Legnagyobb hatással Bartók Béla volt rá, aki hangversenyt adott Szegeden, és a klasszikusok után ráadásként eljátszotta a parasztdal feldolgozásait. Bálint Sándor rádöbbent, ő ezeket mind ismeri, és elhatározta, az ő feladata az lesz, hogy azt a paraszti kultúrát, amit ő megélt és belülről is ismer, beemeli a nemzeti kultúrába. 25 éves korára kész Alföld-kutató programja volt. Egy évet Budapesten tanult, hallgathatta a kor nagy néprajzosait, köztük Solymossy Sándort. Mikor Klebelsberg Kunó 1929-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen megalapította az ország első néprajzi tanszékét, Solymossit nevezte ki vezetőjének. Solymossy már ismerte Bálint Sándort, meghívta gyakornoknak, később tanársegédnek, majd 1934-ben Bálint Sándor egyetemi magántanárrá habilitált.

Bálint Sándor szeretett tanítani, annyira, hogy mindezt a fentebb említett munkát fizetés nélkül végezte. Egyszer azt mondta, ha újra kezdené életét, pedagógus lenne, azt tartotta a legfontosabbnak. 1934-ben kapott először a katolikus tanítóképzőben fizető állást, történelmet és magyar tanított, honismereti szemlélettel. Alapos szülőföldismeret, büszke magyarságtudat és szeretet kialakítását célozta diákjaiban. Azt vallotta, az ősök tisztelete, a hagyományok ismerete lehet az az alap, amire lehetséges a jövőépítés. 1944-ben lett egyetemi tanár, katedrát 1947-ben kapott, akkor lett a néprajz tanára.

Naplójában ír arról, keresztény hitre, istenszeretetre szeretné az embereket ráébreszteni. Tudta, ezt direkt módon nem lehet, csak egy élet példájával. Azt tapasztalta, az emberek a szeretetet gyengeségnek érzik, elutasítják, megvetik, holott elepednek utána. „Ő valóban élete példájával nevelt. Rajongtak érte az egyetemisták, amikor pere zajlott, tüntettek mellette. Sugározta az Istenbe vetett bizalmat, nagy emberszeretetet. Segítőkészsége legendás volt, magával ragadta a tanítványait” – meséli emlékeit Barna Gábor.

Barna Gábor Bálint Sándor politikai szerepvállalásáról is képet adott. „Sokan nem is gondolták róla, hogy politizált. Párttag volt, de a mai értelemben nem volt pártpolitikus, neki eszméi voltak, melyek forrása a ferences lelkiség. Vallotta, az együttélés lelke a harmónia, és nem a kompromisszum” – Bálint Sándor a keresztény, humanista értékeket próbálta közvetíteni a politikában. Nagyon erős szociális érzékenysége volt, ami a származásából, a szegény parasztok életének ismeretéből fakadt.

Már a harmincas években bekapcsolódott a katolikus szociális mozgalmakba – ezekkel keveset foglalkozunk, holott eszmerendszerük nagy példa lehetne ma is – vélte az előadó. A jezsuiták által létrehozott Kalotot és Kalászt ahol csak tudta, segítette. A 40-es évek elején, amikor már látható volt, hogy a háború rossz kimenetelű lesz, Apor Vilmos – ő is ezt a népies vonalat képviselte a szociális gondoskodásban – meghívta Győrbe 1943-ban azt a néhány kulcsembert, akiktől remélte, hogy a háború utáni életnek meghatározó alakjai lesznek. Köztük volt Bálint Sándor is. A Demokrata Néppárt (DNP) képviselőjeként Bálint Sándor 1945-ben és 1947-ben is bekerült a parlamentbe, 1948 karácsonyán mondott le, amikor a kommunisták átvették a hatalmat. 1948 után a kommunista hatalom állandó megfigyelés alatt tartotta, 1964–65-ben perbe is fogták. Kérnie kellett a nyugdíjazását, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítéljék.

A DNP programjának alakításában vállalt szerepet, hétszer szólalt fel a parlamentben, ezek mutatják keresztény-humanista felfogását. Nem volt benne olyan elfogult nemzeti érzés, hogy lenézett volna más nemzetiségeket. Prohászka, Horváth Sándor, Pauler Ákos, Schütz Antal és Brandenstein Béla filozófiai nézetein nevelkedett.

1935-ben házasodott, felesége Németh Sarolta tanítónő volt. Együttélésük alatt sok emberrel hírbe hozták feleségét, mindig megvédte őt Bálint Sándor. Nem sikerült a házasság, 1944-ben egyházilag semmissé nyilvánították, 1945 tavaszára a világi bíróság is felbontotta. Sarolta elköltözött, Budapesten gyermeket szült udvarlójától, aki erre magára hagyta. Bálint Sándor nevére vette a kisfiút, felnevelte, Saroltát is magához vette, amikor az súlyos beteg lett. Haláláig segítette őt. A gyerekért mindent megtett, támogatta taníttatását, életkezdését. „Szeretetből nem hagyhattam magukra őket” – írta egy levelében. A házastársi hűség példája – mondta róla Bíró László püspök.

Élete kudarcok sorozata – nehezen kapott állást, házassága rosszul sikerült, felfüggesztették, megfigyelték, perbe fogták, majd eltiltották a tanítástól. „A sorsot, minél nehezebb, annál inkább vállalni kell” – vallotta, és ez mutatja nagyságát. Így élte le egész életét, hűséges volt mindenben. Származásához, családjához, tanítványaihoz, egyházához, hitéhez.

Barna Gábor arra buzdított: Olvassuk néprajzi műveit! Bálint Sándor számára fontos volt a liturgia, fontos, hogy mi is szépen, a szimbolikáját jól ismerve éljük át. Mindig a Szentírásból, és az arra épülő liturgiából indul ki. Bemutatja, milyen kiegészítést tesz hozzá a népi vallásosság, a részvétel által jobban át tudjuk élni az adott üdvtörténeti eseményt. Ilyen kiegészítés például a betlehemes játék.

„Arra is tanít, becsüljük az őseinket ma, amikor minden a jelenről szól, és elveszítjük gyökereinket, holott arra építkezve tudunk életerőt szívni. Eltűnt a paraszti világ, amit nem az élet szerves fejlődése tüntetett el, hanem az erőszakos kommunista téeszesítés. Elveszett vele egy hatalmas tudás, ami most nagyon hiányzik. Ezt a tudást és kultúrát írja le Bálint Sándor, ebből tudunk meríteni.  Elkötelezetten, felelősséget vállalva, a másik embert szolgálva élt. Az én a másikért adatott, ha csak ezt az egyet tanulnánk meg, máris jobb lenne a világ körülöttünk.”

A kiállítás megtekinthető április 18-ig a Szent József Házban (Békásmegyer-Ófalu, Templom utca 20.) hétköznapokon 14–18 óra között.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír