A sötétséget fénygyújtással, nem hadakozással győzzük le – Akolitustalálkozót tartottak Kaposváron

„Időnként jó találkozni, együtt lenni, és újra megfogalmazni saját szolgálatunk lényegét; feltenni a kérdést: miért lettem akolitus? Miért kértem ezt a szolgálatot a plébánosomtól és a püspöktől? És vajon hol tartok most, hosszabb-rövidebb idő elteltével ebben a szolgálatban? Még mindig ugyanolyan lelkes vagyok, mint az induláskor? Működnek még a belső forrásaim? – és itt természetesen nem anyagiakra gondolok. Ég még bennem a tűz? – kezdte szentbeszédét a nap kezdetén bemutatott szentmise prédikációjában Varga László püspök.

Szeretném, ha ez a tűz lángolna a szívetekben, mert küldetésetek van. Ez a hivatás nem merül ki a liturgikus szolgálatban, sokkal többre hivatott: arra, hogy a föld sója és a sötétség világossága legyetek ott, ahol éltek. Krisztus apostolai vagytok a mindennapokban!” – mondta az egyházmegye akolitusainak a kaposvári megyéspüspök.

„Ti vagytok a föld sója!” A só léte csodálatos misztérium. Ahhoz, hogy kihozhassa az ételek ízét, meg kell halnia, meg kell szűnnie sónak lenni. Szent Pál figyelmeztet minket: „Többé már ne magatoknak éljetek, hanem annak, aki értetek meghalt és feltámadt.” Készek vagytok-e Krisztusért élni? Készek vagytok-e vállalni azt a fajta önátadást, amelyben a sóhoz hasonlóan feloldódtok? A só ugyanis a saját feloldódása által hozza elő a környezetéből az értékeket – fogalmazott a főpásztor. – Ez a ti szolgálatotok is: kibontani a körülöttetek lévők életéből a szeretet, a jóság, az öröm, a békesség, a szelídség, a tisztaság és az irgalom ízeit.

Amikor képesek vagyunk meghalni a saját önzésünknek, a másik emberben rejlő kincsek hirtelen láthatóvá válnak;

ha viszont megmaradunk magunknak, elszigetelt, meddő sókristályok leszünk, a só pedig önmagában nem táplál, csak ha belekeveredik az ételbe.

Ti vagytok a világosság a sötétségben! A világ világossága! Minden szentmisén meggyújtjuk a gyertyákat, amelyek gyönyörűen szimbolizálják ezt a titkot: csak azáltal adnak fényt, hogy elégnek és megszűnnek önmaguk számára. Attól világítanak, hogy teljesen odaadják magukat – fejtette ki a kaposvári megyéspüspök. 

Ilyen a mi életünk is: a világosságot vagy Krisztustól merítjük, vagy önmagunkat mutogatjuk. Az utóbbi azonban nem igazi fény, a sötétség nem oszlik el tőle, sőt talán még sűrűbbé válik.

Csak akkor tudjuk elűzni a homályt, ha Krisztus evangéliumának fényét ragyogtatjuk fel a szavainkon, a derűnkön, az örömünkön és a szeretetünkön keresztül. 

Ha ez megtörténik, Isten dicsőül meg bennünk, és a környezetünk is elkezdi hinni, hogy valóban létezik az Isten.

Assisi Szent Ferenc azt mondta a követőinek, hogy semmilyen más bizonyíték nem kell Krisztushoz tartozásukra, mint az, hogy lássák rajtuk az evangélium örömét. Ha ez az öröm hiányzik belőlünk, a világ nem fogja elhinni, hogy megváltott emberek vagyunk, hogy Jézus legyőzte a bűnt és a halált, és hogy ez a világ meg van váltva és a teljesség felé tart.

Krisztus apostolai, küldöttek vagytok! – mondta az akolitusoknak Varga László püspök. – Tanúságot tenni viszont csak arról lehet, akivel időt töltünk. Ha Jézus tölti be a szívünket az ő szavaival, gondolataival és kegyelmével. A szívünk túlcsordul, és képtelenek leszünk hallgatni róla. Hiszen mindig arról beszélünk, ami a szívünket nyomja. De miről beszélnek ma a keresztények, miről beszélnek az akolitusok? Mi a fő témánk? Az, amit a világ megcsócsál, elénk ad, és amit a média tálcán kínál igazságként? Hol van ebben Krisztus? Mit mond ő?

Ahhoz, hogy be tudjon tölteni bennünket az örömhírével, a személyével, időt kell adnunk az Istennek.

A sötétséget nem hadakozással győzzük le, hanem fénygyújtással.

A rossz hírt sem vitákkal, veszekedésekkel vagy erőszakos győzködéssel lehet megtörni. Ezek csak növelik a félelmet és a feszültséget. Ehelyett a jó hírt, az evangéliumot kell megszólaltatnunk – hangsúlyozta a főpásztor.

Amikor János evangéliumában a házasságtörő asszonyt Jézus elé lökik a vádaskodók, ő először hallgat, és a porba ír. Tudja, hogy a felkorbácsolt indulatok viharában nem lehet egymás igazát szajkózni. Csendre van szükség ahhoz, hogy az igazság meghallhatóvá váljon.

Nem baj tehát, ha elhallgatunk a világ ordítása és vitái közepette. Ez a csend nem a gyengeség, hanem a figyelem csendje,

belső elcsendesedés, amelyben feltesszük a kérdést: mindenki mond mindenfélét, de te mit mondasz, Jézus? Ebben a csendben pedig megérkezik az igazság, amely sokszor először rólunk szól: arról, hogy mi magunk is bűnösök vagyunk, és irgalomra szorulunk.

Ha ezt felismerjük, azonnal megszűnik bennünk az ítélkezés vágya. Ahogy Jézus mondja: „Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül van.” Pedig mi olykor már élesítjük a nyelvünket, hogy a kereszténység nevében jól odamondjunk a másiknak.

Ahhoz, hogy apostolok legyünk és Krisztust képviseljük, újra és újra be kell fogadnunk a csendben Krisztus örömhírét és jelenlétét – egészen addig, amíg fel nem tör belőlünk az öröm és a hála: „De jó, hogy itt vagy, Jézus, mert veled minden a helyére kerül.”

„Legyetek hát a föld sója, világosság a sötétségben és Krisztus apostolai! – mondta az egyházmegye akolitusainak a főpásztor. – Ez egy egész életre szóló tananyag. Jó tanulást kívánok hozzá!” – zárta prédikációját Varga László püspök.

A szentmisét követően, a délelőtt folyamán fórumbeszélgetésen oszthatták megy egymással tapasztalataikat az akolitusok. A beszélgetés során elmondhatták, hogyan látják szolgálatukat, beszámolhattak tapasztalataikról, valamint arról is szó esett, hogy miként tud együtt dolgozni plébános és akolitus. 

A délután a gyakorlati képzés jegyében telt: az akolitusok fakultációkon mélyíthették el ismereteiket.

A „liturgikus térgyakorlaton” a templomtérről, míg a többi csoportban a temetési szertartásról, illetve retorikai alapelvekről esett szó.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Bohár Dániel

Magyar Kurír