A száz éve született Alszeghy Zoltán jezsuita teológusra emlékeztek Rómában

Alszeghy Zoltán atya (Budapest, 1915 – Róma, 1991) magyar jezsuita a dogmatikai teológia professzora volt, termékeny teológiai munkásságának eredményeit nagyrészt olasz nyelven publikálta. Számos művét a szintén jezsuita Maurizio Flick professzorral közösen írta. A Gergely egyetem e két professzorának a velük egyidős és a II. vatikáni zsinatot követő teológusnemzedékek sokasága köszönheti akadémiai képzését. Az ő meghatározó indíttatásuk révén született meg az olasz Teológia Társulat 1967-ben Nápolyban. A két oktató intenzív akadémiai elkötelezettsége – főként a múlt század második felében – jelentős mértékben hozzájárult a teológiában alkalmazott módszertan megújulásához.

A száz éve született mester tiszteletére a Pápai Gergely Egyetem január 16-án dogmatikai teológia napot rendezett. A találkozót Maurizio Gronchi és Dario Vitali felszólalásai nyitották meg, melyek megvilágították P. Alszeghy fundamentális teológiai és krisztológiai alapelveit. Őket magyar oktatók előadásai követték. Patsch Ferenc Alszeghy Zoltán életrajzi és teológiai arculatát mutatta be, míg Seszták István a bűnbánat szentségének antropológiai és szentháromságtani aspektusait vázolta fel. A délután során az előadók és a doktorandusok a teológiai módszer tekintetében mutatták be véleményeiket.

Alszeghy atya intellektuális pályafutása Az istenszeretet elmélete Szent Bonaventúránál (1946) című doktori disszertációjával indult, ami aztán a teológiai antropológia olyan nagyobb témái felé fordult, mint a kegyelemtan (Nova creatura,1956; Il vangelo della grazia, 1964), a teremtés (Il lCreatore, 1959; I primordi della salvezza, 1978), a bűn és a megváltás (Il peccato originale, 1972; Il sacramento della riconciliazione, 1976; Il mistero della Croce, 1978). Ugyanakkor foglalkozott az antropológia értekezéseinek módszertani újrafeldolgozásával (Anthropologia theologica, 1967-1968; Fondamenti di antropologia teologica, 1969; L’uomo nella teologia, 1971) és magával a teológiával (Lo sviluppo del dogma cattolico, 1967; Come si fa la teologia, 1974) is.

A vizsgált témák tágassága, azok bármelyike szemléletmódjának eredetisége, az alkotás időbeli íve (zsinat előtt és után) már önmagukban elégségesek annak a megállapítására, hogy a kortárs teológia legnagyobb alakjainak egyikével állunk szemben, akinek azonban sajnos nem jutott ki az őt megillető elismerés. Könyveik sok nyelvre történt lefordítása és a tanításban eltöltött hosszú idő ellenére, alakja – P. Flick rendtársával együtt – mintha félhomályba borult volna.

Ennek ellenére, ha napjainkban a keresztény hitérzék abban a helyzetben van, hogy a keresztény közösséget úgy képes szemlélni, mint a helyet, ahol a teológia megszületik, és meg tudja becsülni Krisztus primátusát a teremtésben, korrekt módon interpretálni tudja az eredeti bűnt a fejlődés kulcsával, képes megérteni a katolikus dogma dinamikus jellegét és a kereszt titkát üdvözítő távlatban tudja olvasni, ez mind-mind az Alszeghy és Flick által javasolt teológiai megújulásnak köszönhető. A módszertan újragondolása által műveiken keresztül átértelmezték a keresztény hit bibliai és dogmatikai témáit. Kiemelkedő jelentőségű munkásságukat újból fel kell fedezni.

Alszeghy atya műveit legnagyobbrészét Flickkel együtt, „négykezesben” írta. Ezekben nem lehet megkülönböztetni a két szerzőt, nem lehet határt húzni közöttük.

A módszer felülvizsgálatán keresztül végiggondolták a keresztény hit bibliai és dogmatikai tételeit.

Valójában ez a vonás túl azon, hogy unicum a 20. század teológiájában és főként a Jézus Társaságában, különleges figyelmet érdemel, amennyiben rámutat a gondolat és a kifejezések harmonizálásának egészen nem mindennapi képességére, ráadásul ugyanazon teológiai fakultás két kollégája között, mint az egészen ritka intellektuális és spirituális közösség gyümölcsére.

Annak megerősítésére, hogy ugyanolyan joggal P. Alszeghynek tulajdonítsuk az együtt írt teológia művek közös szellemi atyaságát, túl a tanításában ajánlott gondolati kifejtésén, melynek sok tanítványa még ma is tanúja lehet, számításba vehetjük azt a ritkaságszámba menő és értékes interjút, melyet Angelo Amato bíboros készített a professzorral 1989. október 7-én (Ricerche Teologiche, I/1990). Ebben magára vállalta a megfontolások és távlatok személyes felelősséget.

Nagy jelentőségű a Hogyan születik a teológia? című  műve, mely döntő mértékben hozzájárult a zsinat utáni teológiai módszertanhoz, főként a szisztematikus módszertanhoz. Amikor megkérdezték őt napjaink nagy teológiai aktualitásairól – mint például a II. vatikáni zsinat pasztorális vagy doktrinális jellegéről szóló vita kapcsán –, cseppet sem habozott Yves Congar atyával együtt szólni, aki a „pasztorális” jelzőt úgy értelmezte mint a keresztény doktrína kifejtését a kortárs világ életében. Ami pedig a nem keresztények üdvössége kérdését és a vallások értékét illeti, előszeretettel tágította ki a horizontot az egész emberiségre, amellyel Krisztus saját benső világát és az életét közli, hogy végül elérkezzék a kereszt és a feltámadás megtapasztalásán keresztülmenő önátadás teljességéig. „Ez a hatás nyilván minőségi értelemben erősebb akkor, amikor azt az egyházhoz tartozás látható jellege is közvetíti, mint a prédikációja és a szentségei. Mindenesetre nem szorítkozik pusztán csak az egyházra. Emlékezzünk csak a janzenista ellenes tanításra, mely megállapítja, hogy van kegyelem az egyházon kívül is. (v.ö. Denzinger – Schönmetzer 2429). A kegyelem pedig Jézus benső életének közlését jelenti. Szerintem ez a II. vatikáni zsinat tanításának igazi értelme azok esetében, akik kapcsolatba kerülnek a húsvéti titokkal. (…) Jézus közli magát azoknak is, akik nem ismerik őt”.

P. Alszeghy, a teológia és a lelki élet mestere, aki bőségesen eltékozolta magát sok fiatal pap és szerzetes lelkivezetésében, alázatosan kidolgozott egy teológiát Flick rendtársával, amely fennmaradt testvéri módon egészen a halálig és bátorította az olasz teológia gyarapodását, egy növekvő kulturális gyarmatosítás korszakában. Talán ennek a sokszor meg nem becsült két értéknek tulajdonítható a mulasztás a teológiai és hiteles egyházi reflexió eredeti hozadékával szemben, aminek újraértékelése ránk váró feladat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Kovács Gergely

Magyar Kurír