A délelőtt folyamán különleges élményben volt részünk: a szokásoktól eltérően nem keresztutat, hanem örömutat (a fény útját), azaz Via Lucist jártunk, mely az első ilyen út Magyarországon. A Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész által készített tizennégy stáció mindegyike a Krisztus feltámadását követő találkozásokat mutatja be egészen a mennybemenetelig.
Az örömúton a szalézi rendháztól induló szép erdei út mentén haladtunk a lourdes-i barlangig, ahol délben együtt mondtuk el az Úrangyala imádságot.
Ezt követően Szkaliczki Örs OCist plébános és Huszár Lőrinc OCist káplán vezetésével szentmisén vettünk részt a barlang előtt kialakított szabadtéri misézőhelyen.
A szentmisét követően ki-ki kedve szerint megtekintette a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontjában kialakított interaktív teremtésvédelmi kiállítást, a szépen felújított Szent Kereszt-templomot, avagy sétát tett a kegyhely melletti tanösvényen.
Forrás és fotó: Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria