Aki a szegények zászlaját hordozta – 125 éve született Tamási Áron

Tamási Áron székely író 125 esztendővel ezelőtt, 1897-ben született Farkaslakán. Első novelláskötete 1925-ben jelent meg Lélekindulás címmel. 1928-ban publikálta Szűzmáriás királyfi című regényét. Az erdélyi írók alkotói közösségbe tömörültek, az Erdélyi Helikon szövetségébe. Kemény János marosvécsi kastélya évről évre otthont adott találkozóiknak. A helikoni irodalom egyszerre volt nemzeti, közösségi irodalom és az európai művelődés áramlatainak ismerője. Tamási Áron mellett a Helikon táborához tartozott Bánffy Miklós, Makkai Sándor, Reményik Sándor, Kuncz Aladár, Kós Károly és mások. Könyveiket többségében az Erdélyi Szépmíves Céh adta ki.

Tamási 1923 és 1926 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. 1926-tól 1944-ig Kolozsvár volt az otthona, amely 1940-től újra Magyarországhoz tartozott. 1944-ben Tamási Áron Budapestre költözött. Itt vészelte át az ostromot Bajor Gizi házában. A második világháborút követően Magyarországon maradt. 1966-ban halt meg Budapesten. Sírja Farkaslakán van.

Tamási Áron legnagyobb sikerét az Ábel-trilógia hozta. A regény három részből áll: Ábel a rengetegben (1932), Ábel az országban (1933) és Ábel Amerikában (1934). Az első rész a Hargitán játszódik, ahol a kiskamasz Ábel egyedül őrzi a csíkszeredai bank erdejét. Félelmeit, gyengeségeit legyőzve ismerkedik az élet ellentmondásaival. A kiábrándító valósággal találkozik a második regényben is, mely Kolozsvár városában játszódik. Itt egy csodás véletlen folytán amerikai hajójegyhez jut. A harmadik történetben amerikai házigazdái szereznek neki állást, de Ábel mindenhol kudarcot vall, reménysége fonnyad, az árvaság belepi a lelkét. Bár Amerikában magyarok közé kerül, mégis pont azt veszíti el, ami önazonosságát adja: a magyar, székely szavakból álló beszédet. Ábelhez hozzátartozik az ízes erdélyi nyelv. Ez itt halott. Másik problémája, hogy úgy érzi, a szabadság hazájának titulált Amerika gépiesen szabályozott. Az ő alkotásra, teremtésre hivatott személyisége ezt nem tudja elfogadni. Jellemző, hogy munkahelyén, egy pékségben folyamatosan kilincsformát kell gyúrnia. Ő erre ráun. Csillagformát készít. Rögtön elbocsájtják, de büszke rá, hogy nem tudták géppé alacsonyítani. A három részt egybeolvasva láthatjuk Ábel fejlődését. Megismeri a nagyvilágot, önmagát, a lehetőségeket. Képes választani, mi az, ami az ő személyiségének megfelel és mi az, ami nem. Hazaindul. Megleli az élet értelmét, ami a legnagyobb kincs.

Ábel mindig, mindenhol székelynek vallja magát. Maga határozza meg a különbséget a regényben: „Micsoda nemzet a székely? (…) magyar, csak még annál is jobb.” Nehezebb sors jutott a székelyeknek, mint a magyaroknak. Ezért nagy ravaszságra kellett szert tenniük, hogy el ne pusztuljanak. Az ebből fakadó sajátos székely észjárás erősíti Ábel személyiségét. Identitásának fontos eleme édesanyja sírjánál tett fogadalma: „A szegények és az elnyomottak zászlaját fogom örökké hordozni.” Ábelt életében sok-sok kudarc éri. Pályájának legnagyobb eredménye, hogy mindent túlél, mindig életben marad, mindig megmenekül a „nagy halak” gyilkos dühe elől. Így fogalmazza meg elhíresült pisztráng-metaforáját a székelyekre és magára vonatkoztatva. „… a pisztráng nem azért úszik felfelé, hogy úgy nehezebb legyen, hanem miért? Azért, hogy abban a percben, amikor a nagy halak meglátják, csodálkozzanak rajta. Márpedig egy kicsi csodálkozás éppen elég arra, hogy közben a pisztráng el tudjon iramodni.”

Az Ábel-trilógia után Tamási újabb összefüggő könyvekbe kezdett. A Jégtörő Mátyás (1936) és a Ragyog egy csillag (1937) története egybeolvasható. Az általános érvényű emberi kérdések kerülnek a könyvek középpontjába. Itt születik meg az a Szent Ferenc szemléletét magában hordó világ, ahol Isten, ember, fák és virágok harmóniában élnek egymással. Test és lélek, bölcsesség és derű, terhek és erőforrások kerülnek egyensúlyba a teremtésben. A Jégtörő Mátyás történetének végén a szellem Mátyás és Márta születő csecsemőjébe költözik, a Ragyog egy csillag elején meg is keresztelik. Lelkéért két erő küzd, egy nazarénus meg egy kemény nagyapa, a szelíd Jézus meg a haragos Jehova. Mátyás kovász szeretne lenni. „Meg fogom erjeszteni a népet – mondja – és megdagasztom az életre, hogy az Isten kenyere lehessen belőle.”

Tamási Áron életműve kimeríthetetlen. A jubileum kapcsán könyvei újra olvasásra jelentkeznek.

Összefoglalásul Sütő András sorait idézzük Tamási Áron művészetének lényegéről: „Kitöréseihez mindig, úgyszólván minden könyvével más és más kaput választott. Harci fegyvereit nem változtatta, s a szegények zászlaját sem. De bölcseleti hajlama szerint a »nagy motívumok« hófedte csúcsai közül mindig azt választotta, amelyhez kitaposott ösvény nem vezetett. A pisztráng természete élt benne; ár ellen úszva kereste a mindennapok tiszta vizeit, s mindig a forrás közelében.”

Forrás: Hitvallás / Győri Egyházmegye

Fotó: erdelyinaplo.ro

Magyar Kurír