A székesegyház búcsúját és a Szent Miklós-díjak átadását ünnepelték Nyíregyházán

A templom búcsúi szertartását Szocska Ábel megyéspüspök és Keresztes Szilárd nyugalmazott megyéspüspök celebrálta csaknem tizenöt paptestvér közreműködésével, közöttük a székesegyházban szolgálatot teljesítő Szabó Tamás pasztorális helynök parókussal és két beosztott lelkészével, valamint Papp Tibor főhelynökkel, a szemináriumi elöljárókkal, esperesekkel és a kerület papságával. Az ünnep szónoka Keresztes Szilárd püspök volt.

A példabeszédhez fűzött tanításában a püspök az esztelen gazdag viselkedését állította szembe Szent Miklós magatartásával, amely a keresztény szeretet igazi gazdagságát mutatja meg.

Az esztelen gazdag értelmetlen gyűjtögetést folytat, s ebben jelleme is megromlik. „Isten az embert nem gyűjtögetésre, tétlenségre, hanem munkára teremtette. Az Isten ad termést és gazdagságot, olykor bőséges termést is, de mindenek fölött egyedül Isten az Úr, a becsületesen élő ember mindig felfedezi a munkája mögött az Isten ajándékát” – fogalmazott.

Az apostol is arra buzdít: „Tarts ki a munkádban, lelj benne örömet és abban öregedj meg.” „Jézus megadta az ember fáradozásának, munkájának igazi értelmét. Nemcsak a béna meggyógyításával, a tanítással, de életével és halálával mutatta meg az ember célját a világban: hogy előmozdítsa a lélek feltámadását és az örök életet” – magyarázta a szónok.

Az esztelen gazdag példája evangéliumi ellentéte mindannak, amit Szent Miklósban tisztelünk. 

„Miklós arról híres, hogy mindig ajándékozott. Csendben, éjszaka, titokban kereste fel azokat, akik rászorultak. Mert nem ő volt a fontos, hanem Isten szeretete, amit képviselt; az Úr, akinek az ereje mozgatta a kezét, amivel ajándékot adott az embereknek. 

Számunkra ez a kérdés: mit tartunk fontosnak? A gyűjtögetést vagy az ajándékozást?

Isten maga az örök ajándékozó, az örök szeretet, mindig tud adni, többet adni, és mindig tud annak ellenére adni, hogy sokszor hálátlanok vagyunk. Isten nem annak ellenére ad, hogy bűnösök vagyunk.

Azért ajándékoz meg az élet örömeivel, a kegyelem világosságával, a kereszténység hitével, hogy jobbá, gazdagabbá tegyen bennünket.

»Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?« (1Kor 4,7) – emlékeztetett Szent Pál kérdésére a püspök.

Amit kaptunk, tovább kell adnunk!”

– biztatott Szent Miklós püspök példájának követésére a szónok.

*

A liturgia végén adták át az egyházmegye legrangosabb kitüntetését, a Szent Miklós-díjat, amelyet idén Keresztes Szilárd emeritus püspök, valamint Szabó Bernát Sándorné, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola címzetes igazgatója vehetett át a főpásztortól az Egyházért, egyházmegyéért végzett áldozatos munkája elismeréseként.

Szabó Bernát Sándorné 1960. január 29-én született Máriapócson. Biológia és könyvtár szakos tanári diplomáját 1991-ben szerezte meg Nyíregyházán. Szakvizsgázott pedagógus, közoktatás-vezetői diplomáját 2002-ben vehette át. Rá különösen is igaz az élethosszig tartó tanulás, folyamatosan képezte magát.

1999-től a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója, majd többcélú intézményként intézményvezetője, nevéhez kapcsolódik a görögkatolikus oktatás felépítése Nyíregyházán és az egyházmegyében. Az akkor négy fővel indult iskola 2016-ra többcélú intézmény lett. Az óvodától az általános iskolán át a gimnáziumig naponta közel hatszáz diák és száz dolgozó testi, lelki, szellemi fejlődéséért tartozott felelősséggel. 

2005-től közoktatási szakértő, neve az Országos Szakértői Névjegyzékben is szerepel, célja, hogy másokat is segítsen. Rendszeresen segíti a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet munkáját. 

Felépítette a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola arculatát. A pedagóguséletpálya-modell bevezetésekor elsőként jelentkezett minősítésre, s szerezte meg a mester fokozatot. Támogatta a Pápai Missziós Művek gyermektagozatának létrejöttét a Szent Miklós-iskolában és kapcsolatokat épített ki a határon túli magyar tanintézményekkel is. Igazgatása alatt az iskola új épületbe költözött. Részt vesz a Nyíregyházi Egyházmegye tanodai munkájában, támogatva a nehéz sorsú gyermekek felzárkóztatását.

Keresztes Szilárd nyugalmazott megyéspüspök életének, papi és főpásztori tevékenységének jelentős része kötődik a Nyíregyházi Egyházmegyéhez. 1932. július 19-én Nyíracsádon született, majd gyermek- és ifjúkorát követően a zempléni hegyek közül Nyíregyházára került. Itt végezte teológiai tanulmányait, amelyeket Budapesten, majd Rómában folytatott. Papként 1960-ban kezdte meg nyíregyházi szolgálatát. Egy évtizeden át segédlelkészként és kántorként tevékenykedett, utána parókusként vezette a nyíregyházi egyházközséget. Ugyanakkor filozófiát, dogmatikát, retorikát és éneket tanított a hittudományi főiskolán, s emellett prefektusként, majd rektorhelyettesként bekapcsolódott a papnevelésbe is. Az idősebbek közül sokan emlékeznek vissza jó szívvel az ebben az időben a Szent Miklós-templomban végzett liturgikusének-tanítására, amelynek a diákmisét követő alkalmai – mintegy „énekes hittanóraként” – vasárnapról vasárnapra mélyítették a hívek templom- és liturgiaszeretetét, szertartás- és egyházismeretét, s egyúttal hitbéli elkötelezettségét is. 

Akárcsak 1955-ben papszentelése, 1975-ben püspökké szentelése is a nyíregyházi székesegyházban történt. Budapesti, majd újabb – immár a Pápai Magyar Intézet rektoraként megélt – itáliai éveit követően 1988-ban tért vissza a városba. Megyéspüspök lett, s a Magyar Görögkatolikus Egyház vezetője. Főpásztori tevékenysége országos és nemzetközi szinten is kiemelkedő.

A két méltatás teljes szövege IDE kattintva olvasható.

*

Az ünnepség körmenettel folytatódott a kívülről is megújuló templom körül, ahol már kirajzolódni látszik a székesegyház melletti új térkialakítás is. A liturgia püspöki áldással és miroválással (olajkenettel) zárult.

Végül a híveket Szent Miklós apró ajándékával és szerény agapéval kínálták, majd a város adventi koszorúján a második gyertyát is meggyújtotta Szocska Ábel főpásztor és Ulrich Attila alpolgármester.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír