A Szent Efrém férfikarral zárta idei görög zenei sorozatát a Lautitia kóruscsalád

Kultúra – 2018. május 30., szerda | 9:46

Május 27-én véget ért a tavaly novemberben útjára indított, összesen négy hangversenyből álló különleges zenei csemegét kínáló sorozat, a Görög Zenei Esték Debrecenben, a görögkatolikus érsekség épületében.

Az évadban a Lautitia kóruscsalád vendége volt a Debreceni Dixieland Band, Lovasi András és Heidl György, valamint a Karaván família. A Görög Zenei Esték zárásaként Magyarország legnépszerűbb vokális együttesét, a Szent Efrém férfikart látta vendégül a kóruscsalád.

„Legyen a zene mindenkié – ennek jegyében léptünk be Debrecen zenei életébe ezzel a sorozattal” – mondta köszöntőjében Kocsis Fülöp érsek, metropolita. Emellett folyamatosan szerveznek hasonló, különleges zenei csemegét kínáló esteket. Ilyen lesz például a Cappella Romana fellépése június 3-án – hívta fel a figyelmet a főpásztor, aki elárulta, hogy a fogadtatás miatt ősztől folytatódik a sorozat.

A hangversenyek célja az volt, hogy olyan érdekes zenei produkciókat csempésszen az érsekség falai közé, amelyek az egész város lakosságának érdeklődésére számot tarthatnak. A rendhagyó helyszín és az értékes, egyedi produkciók biztosítják a koncerteket jellemző családias és exkluzív légkört.

Az elmúlt alkalmakon a Lautitia kóruscsalád egyik tagja csatlakozott a koncert aktuális vendégéhez. A záró esten az összkar minden énekese – a gyermekkar, az ifjúsági vegyeskar és a kamarakórus is – fellépett.

Őket követte a Szent Efrém férfikar. Az együttes 2002-ben alakult, 2006-tól a mai napig a rendszeres magyarországi koncertezés mellett négy földrészen, huszonkét országban léptek föl. Vezetőjük Bubnó Tamás, az együttes tagjai: Oláh Marcell, Orbán Domonkos, Balázs Edgár, Prodán András, Pechan Kornél, Korbász Viktor és Bubnó Márk.

A két kórus együttműködése hosszú évekre nyúlik vissza. A Lautitia kóruscsalád a férfikar teltházas, országszerte méltán híres Orientale Lumen sorozatának vendége volt a Szent István-bazilikában; több ízben koncerteztek együtt a debreceni főszékesegyházban éppúgy, mint Hajdúdorogon vagy Budapesten.

A Görög Zenei Esték a következő évadban is – november 11-én 19.30-kor – folytatódik, a vendégek kiléte azonban egyelőre titok.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria