A szent vonzásában – Puskás Bernadett albuma Puskás László életművéről

Az emlékkiállítás rendezője a művész nagyobbik lánya, Puskás Bernadett volt, akinek 2020-ban megjelent albuma mélységeiben tárja fel a pap festő életét és munkásságát.

Puskás László Ungváron született, görögkatolikus papi családban, 1941. február 22-én. Kárpátalja ekkor már ismét Magyarországhoz tartozott. Születése után nem sokkal édesapja, idősebb Puskás László a görögkatolikus püspöki székesegyház segédlelkésze, az akkori szemináriumi nevelő – a későbbi vértanú püspök – Romzsa Tódor közeli barátja lett. A család széles körű rokoni és baráti kapcsolatokkal rendelkezett a nyolcgenerációs papcsaládból származó édesanya, Zseltvay Mária révén. A szovjetek bevonulása után a sztálini politika Kárpátalját is elérte, a Görögkatolikus Egyházat betiltották, a hithű papokat meghurcolták, koncepciós perben hosszú fogságra ítélték. Puskás László édesapját 1949-ben tartóztatták le, perbe fogták, majd teljes vagyonelkobzást és politikai fogolyként huszonöt évi, a GULAG-on letöltendő szabadságvesztést róttak ki rá. A család nyugodt, polgári életének egyik napról a másikra vége szakadt. Ifjabb Puskás László és testvérei a már Sztálin halála után, 1956-ban bekövetkezett amnesztiáig apa nélkül, megbélyegzetten nőttek fel. Édesanyjuk, a tanítói állásából elbocsátott papné, takarítónőként próbálta eltartani gyermekeit.

Puskás Bernadett Puskás László – A szent vonzásában című albumából kiderül: Édesapja, ifjabb Puskás László korán kezdett rajzolni. Már iskolás éveiből fennmaradtak akvarellek, melyek a közeli Kárpátokat, az ungvári utcákat ábrázolják. Édesanyja felismerte fia különleges tehetségét, és kikérte távoli rokona, a neves kárpátaljai festő, Boksay József véleményét. A kedvező választ követően tizenkét és fél éves fiát beíratta az ungvári Úttörő Palotában működő képzőművészeti szakkörbe, ahol a nagyszerű rajztanár, Bakonyi Zoltán foglalkozott vele, aki sok fiatalt indított el a művészi pályán. Puskás László kiemelkedő talentuma hamar megmutatkozott: 1953 és 1957 között több ifjúsági kiállításon sikerrel szerepelt, egyik akvarelljét 1958-ban az UNESCO ezüstéremmel díjazta. Pályakezdésére így emlékezett vissza Puskás László egy interjúban: „Gyerekkoromtól kezdve szerettem rajzolni, festeni. Azonban ha nem következtek volna be azok a drasztikus politikai változások, valószínűleg a gimnázium után szemináriumba mentem volna, és fiatal koromtól kezdve szolgáltam volna papként. (…) De mivel abban az időben a Görögkatolikus Egyház hivatalosan be volt tiltva, a festői hivatás került nálam előtérbe, annál is inkább, mivel nem voltam tehetségtelen, amiről meg voltam győződve, és később ez igazolást is nyert.”

Puskás Lászlót 1959-ben felvették a Lembergi Iparművészeti Főiskolára. Közvetlenül a felvételi előtt derült ki, hogy az intézményben felfüggesztették a festészeti és szobrászati tanszékek működését. A szovjethatalom így próbálta provinciális szintre süllyeszteni a nyugati művészetre orientálódott lembergi festészeti iskolát. A lembergi művészek szerint a sors különös fintora, hogy éppen a képzőművészeti tanszékek bezárásának évében, mintha csak a hatalmi szándék ellensúlyozására történt volna, a főiskolára egy kivételes tehetségű tanítványokból álló, húszfős csoport került. A jelentkezők – többségükben későbbi festőművészek – mindannyian átírták a felvételi kérelmüket valamelyik iparművészeti szakra. Puskás László és barátja, Ljubomir Medvigy sorshúzással döntötték el, melyikük hová felvételizzen, hogy ne legyenek versenytársai egymásnak: így az ukrán fiú a kerámia, Puskás László pedig a textil szakra került, ahol évfolyamtársa lett Krivorucska Nadia, későbbi felesége. Tanulmányait 1965-ben fejezte be. Puskás Bernadett kiemeli: ezt az évfolyamot mindmáig legendásként emlegetik a lembergi főiskola történetében, hiszen tagjai szinte mindannyian kivételes tehetségek, öntudatos gondolkodók, más művészeti ágak iránt is nyitott alkotók lettek. A szellemi és anyagi vonatkozásban is korlátozó közeg ellenére teljes lényükkel elköteleződtek a művészet mellett. Később többen tanárként tértek vissza az intézménybe. Számos tanítvány emlékszik vissza büszkén mestereire, Puskás László neve is felbukkan minden, a korszakról beszámoló írásban. Az imént említett Ljubomir Medvigy írja: „A mi évfolyamunkat a legjelentősebbnek tekintik az Akadémia történetében. Együtt tanultam Iván Marcsukkal, Zinovij Flintával, Andrij Bokotejjel, Puskás Lászlóval, Oleh Minykóval.”

A főiskola elvégzése után, 1965-ben Puskás Lászlót Ungvárra irányították a Művészeti Alaphoz, de munkát nem kapott. Felesége az ottani ruhagyárban helyezkedett el tervezőként. A festő így emlékezett vissza ezekre az évekre: „Ungváron továbbra is nem kívánatos személy voltam. Édesapám még élt, bár gyakran került kórházba, haláláig megfigyelte, zaklatta a KGB.”

Puskás Bernadett az édesapja első korszakából származó festmények közül kiemeli az 1965-ben készült, Hegyvidéki menyasszony című képet: a közel négyzetes kompozíció népviseletbe öltözött asszonyok körbe záruló csoportját ábrázolja. „Miközben Kárpátalján a hatvanas években – néhány kivételtől eltekintve – a posztbányai jellegű festészet válik dominánssá, Puskás László síkban gondolkodó, textiles képzéssel és a kedvelt francia modernek festészete nyomán alapvetően konstruktivista látásmóddal közelített a népi témákhoz. A nyugodt, statikus formákon belül erős, tiszta színek, a később is leginkább kedvelt cinóber és ultramarin kontrasztja és a vonalak ritmusa hoz dinamikát.” Az album művészettörténész szerzője leszögezi: az 1965–1972 közötti időszak festészeti eszközei alapvetően egységesek maradtak. Puskás László számos festményéhez témától függetlenül szabályos négyzet képkivágatot választ, ami már előre meghatározza a belső rendet. A festmények közös jellemzője „a nem realista módon kezelt háttér, az ikonikus módon előtérbe állított figurák és a mögöttük feltáruló környezet absztrahált elemei. A mozgás ábrázolása minimális, mintha kimerevedett filmkockákról néznének ki az alakok. A nézőpont a szimmetria elve szerint komponált”.

Puskás László feleségével és két lányukkal 1974. október 11-én Magyarországra érkezett, miután korábban már hétszer adott be kitelepülési kérelmet. Harminchárom éves volt ekkor. Mindent elölről kellett kezdenie, sem lakás, sem kereseti lehetőség nem várta. Így írt erről: „De hiszen minden átköltözés, emigráció ugrás a mély vízbe, csukott szemmel.” A család először Pomázon lakott, majd a Művészeti Alap kiutalt egy VIII. kerületi lakást Puskás László számára. 1975 őszén költöztek be ide. Új otthonuk alkalmas volt a lembergi és kárpátukrajnai vendégek, s az egyre sokasodó új ismerősök és barátok (képzőművészek, művészettörténészek, írók, költők, operaénekesek) fogadására. Ezeket a találkozókat a festő feleségének, Nadiának „széles körben ismert vacsorái tették még emlékezetesebbé”. Nadia Magyarországon alkalmazott grafikával és textilművészettel kezdett foglalkozni, majd önálló figurális kompozíciókat, kárpitokat is tervezett és kivitelezett. Később alkotói módon vett részt férje murális munkáinak elkészítésében.   

Puskás László az 1980-as évek elejétől egyházi megbízásra egyre gyakrabban dolgozott szakrális témájú feladatokon. 1984-től művészként a szakralitás lett a kizárólagos hivatása, szakított a világi festészettel. A család által látogatott budapesti Rózsák terei görögkatolikus templom új másodlelkésze, Király Ernő a festőművész közeli beszélgetőtársa, majd idősebb barátja lett. Fontosnak érezte, hogy erősítse az Egyház iránti tevékenyebb elköteleződést, és Puskás Lászlót, illetve családját is a talentumok e téren való kamatoztatására biztatta. Az egyháztörténeti, teológiai kérdések megvitatása mellett a művész az ő közvetítésével kapta meg első egyházi megrendeléseit: ikonosztázokat, majd templomi falképeket kezdett tervezni és festeni. Első megbízásairól így számolt be Puskás László: „Az ikonok formai oldalával kapcsolatos tudást könnyű volt megszerezni Lembergben a múzeumokban, a főiskolai művészettörténeti előadásokon. Már a ’Menyasszony’ című első ismert munkámon is jelen vannak az ikonok világára jellemző megoldások a kompozícióban, rajzban és színhasználatban. De abban az időben nem volt sok lehetőség arra, hogy szakrális művészettel foglalkozzunk. És csak a Magyarországra való költözés után kezdtem lehetőséget keresni templomi falképek és ikonok megfestésére, amiket nyári szabadságok idején kiviteleztem, mivel akkoriban még a kiadóban dolgoztam.” 

Puskás László tizenegy templom számára készített kazeines szekkó falképeket, többek között a hajdúdorogi és a torontói görögkatolikus székesegyházban, a sárospataki görögkatolikus templomban, s ezek mellett több ikonosztázt is tervezett és festett. Az 1990-es évektől tizenhat mozaikkompozíció terveit készítette el, melyeket – ahogyan a falképeket is – feleségével, Nadiával együtt kivitelezett a Görögkatolikus és az Ortodox, majd a Római Katolikus Egyház felkérésére a Délvidéken, Egerben, Krakkóban, Kazincbarcikán, Bécsben, Újpalotán. Közben 1993-ban a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papja lett. 

Monográfiájában Puskás Bernadett kiemeli, hogy édesapja 1998-ban megtalálta az ungvári székesegyház kriptájában a vértanú Romzsa Tódor elveszettnek hitt testmaradványait. Ugyanezen év végén megjelentette Romzsa Tódor élete és halála című könyvét a Don Bosco Kiadónál. Utóbb ezt további két magyar és idegen nyelvű kiadás követte. 2001 nyarán – a vértanúhalált halt püspök boldoggá avatásának évében – Puskás László megfestette a főpásztor nagy méretű ikonját. Kompozíciója összetett: a főalakot ábrázoló középmezőből és az azt körülvevő oldalmezőkből áll, ez utóbbiak Romzsa Tódor élettörténetének eseményeit jelenítik meg. Ezzel a megoldással az ábrázolás a Kárpát-vidék középkori hagiografikus ikonjait idézi meg. A kép az ungvári székesegyház számára készült, ahol az oltárra emelt vértanú püspöknek új emlékhelyet alakítottak ki annál a Szent Kereszt-mellékoltárnál, ahol életében gyakran misézett.

Puskás László egyszerre volt festőművész és kutató pap, elsőrendű küldetésének érezte a vértanúkról való emlékezet fenntartását és a hitvallás előtti tisztelgés szolgálatát. Romzsa Tódor mellett az ugyancsak mártírhalált halt Orosz Péterről is könyvet írt, Ilyeneké Isten országa. Isten szolgája Orosz Péter (1917–1953) titokban felszentelt püspök élete és vértanúsága címmel, amelyet Boldog Romzsa Tódor püspök és az összes kárpátaljai hitvalló és vértanú emlékének ajánlott. (Orosz Pétert 2025. szeptember 27-én a kárpátaljai Bilkén XIV. Leó megbízottja, Grzegorz Rys bíboros, lodzi érsek avatta boldoggá – B. D.).    

A művész életművének kiemelkedő alkotásai a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnájának ötven négyzetméternyi felületére festett mozaikok. Megjelent kötetei mellett ez a monumentális alkotása mutatja be a leginkább, hogy mi is áll művészetének középpontjában: a szakrális művészet, a Görögkatolikus Egyház és története, s elsősorban az oltárra emelt vagy arra érdemes hitvallók. Egy interjúban így vallott erről: „Végső ideje felismernünk a szentek tiszteletének szükségességét. Meg kell értenünk üzenetüket, és a mának megfelelően értelmezett, de általuk mutatott úton kell haladnunk, mert másképp nem maradunk meg se egyenként, se magyarként, se keresztényként, se emberként. Egy útszéli, otromba átlagemberekből álló, önmagát csak hétköznapi teendőiben megvalósító tömeg marad legfeljebb belőlünk, és nem vesszük észre, hogy hitünk, kultúránk már régen szétesett, még ha önmagunkat kereszténynek nevezzük is. (…) Nem a véletlen, hanem a Gondviselés rakja az emberi történelem mozaikját, csakhogy mi, akik mozaikkockákként jelenünk meg ezekben a képmezőkben, nagyon ritkán és nehezen értjük meg az egészet átfogó kép értelmét. Sok esetben csak a magasban repülő madár láthatja át az értelemhordozó összképet, mi, mozaikkövek pedig csak olyankor világosodunk meg egy-egy pillanatra. De a lényeg, hogy bízzunk a Gondviselésben, Isten emberszeretetében és irgalmában akkor is, ha nem látjuk át az összképet.”

Puskás László élete és művészete bizonyíték arra, hogy elveihez, hitéhez a krízishelyzetekben is mindvégig hű maradt, és soha nem tért le arról az útról, amely meggyőződése szerint Istenhez vezet.  

Puskás Bernadett: Puskás László – A szent vonzásában, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2020.

Fotó: Marosi Marcell; merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 18-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.