A horvátok a legutóbbi, 2022-es katari világbajnokságon a Marokkó ellen 2–1-es győzelemmel végződött bronzmeccsen a harmadik helyet szerezték meg, ami a 2018-as oroszországi ezüstérem után a második egymást követő dobogós helyezés volt a szomszédos ország focistáinak. Ferenc pápa – aki jól ismeri a labdarúgást, mert egy olyan országból jön, ahol „maximálisan megélik ezt a sportot” –, üdvözölte a horvát nemzeti csapatot és vezetőit, akik a jövő héten pénteken kezdődő németországi Európa-bajnokságra készülnek.
A Szentatya először is gratulált nekik a legutóbbi sikerekhez. Ezután, mint mindig, amikor stortolókat fogad, a pápa kiszélesítette a távlatokat „e globális jelenség” értékét illetően, amely képes több millió emberből kiváltani közös érzelmeket. „A csapatmunka a sport egyik olyan aspektusa, amelyet szeretek hangsúlyozni, mert ez a társadalmi élet metaforája, a különböző környezetekben, ahol másokkal együtt élünk és dolgozunk. Fontosak az egyéni cselekvések, a képzelőerő, a kreativitás... De ha az individualizmus érvényesül, akkor az egész dinamika tönkremegy, és a cél nem érhető el.”
Ferenc rövid köszöntőjét azzal zárta, hogy kiemelte a „sok más értéket, amelyekről szó van”, a „becsületérzettől” az „egymás közötti barátságig és testvériségig, a hűségig és az önuralomig”. „E tekintetben soha ne feledjétek, hogy a szurkolók, különösen a fiatalok, titeket tükrüznek vissza: szerepetek túlmutat a sport területén, és a sikeres élet és a siker példaképévé válik. Ezért fontos, hogy ápoljátok a lelki és emberi tulajdonságokat, hogy jó példát mutassatok.”
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria