A Szentély belép Isten templomába – Kovács Zoltán mariológus Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéről

Egyszerű család érkezik a templomba: anya, apa és egy újszülött gyermek. Mondhatnánk: szokványos esemény. Az embernek, ha ilyet lát, mégis hála ébred a szívében: ha kis család is, de mégis milyen jó, hogy vannak és együtt jönnek! És milyen jó, ha a szülők komolyan veszik az Úr hívását és bevezetik gyermeküket a hitbe!

Akkor, bő kétezer éve, szintén ez a látvány tárulhatott a jeruzsálemi templomban járók elé. Ki gondolta volna akkor, ott, hogy az újszülött Gyermekkel karjukon belépő szülők nem „hétköznapi” jelenség, mivel magáról a Szent Családról van szó? Még akkor sem, ha valahol mégiscsak van bennük egy nem csekély, a szó legnemesebb értelmében vett „hétköznapiság”, hiszen nem büszkén, kitüntetettségükkel kérkedve jönnek, hanem az Isten által kimondhatatlanul megajándékozott emberekként. A kegyelem erőtere arra is hívja őket, hogy a törvény előírásait a mindennapokban élő emberek egyszerűségében és alázatában teljesítsék.

Néhol még megvárják a templomi karácsonyfák a mai napot, másutt már egészen távolinak kezd hatni Urunk születésének nemrégiben ünnepelt szent napja. Bárhogyan is van, a mai napon mintha visszaköszönne egy kis időre a már elfeledett Karácsony.

Negyven napja még a jászolhoz zarándokoltunk, ma pedig mi látjuk mozgásban Máriát és Józsefet – ez azonban már nem a betlehemi éjszaka eleinte reménytelennek tűnő szálláskeresése. Hanem egy másképpen „izgalmas” esemény.

Mária, az Újszövetség Frigyszekrénye, Szentélye, aki magában hordozta a testet öltött Igét – itt most azonban ő maga lép be Isten templomába, és viszi minden szent hely Forrását: a testet öltött Igét.

Mária nem egyedül indul útnak a Gyermekkel – kíséri őt József is, aki bár nem természetes apa, mégis, ezúttal is maradéktalanul teljesíti atyai kötelezettségeit. 

Tisztulásáért hivatott áldozatot hozni a nemrég szült asszony – itt ez nem más, mint az Istenszülő, aki pedig éppen a legtisztább Szűz, aki maga a Szeplőtelen, a „kegyelemmel teljes”. 

A mózesi törvény szerint „tisztulás” szükséges a szülés során vesztett vér általi szennytől – itt épp az a Názáreti Szűz nem vonakodik ettől, aki Fiának véres áldozatával szorosan egyesülni fog a kereszt alatt.

A szülők dolga, hogy bemutassák a Gyermeket az Úrnak – itt nem mást prezentálnak a templomban, mint Jézust, aki éppen maga az Úr, az Örök Atya Fia.

Áldozatbemutatás szándékával jönnek a szülők – itt épp azért a Gyermekért, aki pedig maga Isten Báránya, aki áldozattá válik, hogy megváltson, és elvegye a világ bűneit.

Jézust „váltják ki” kultikusan, aki maga is, mint minden elsőszülött fiú, „az Úr szent tulajdona” – itt éppen az Atya egyetlen Fiát, aki épp maga fog minket igazán kiváltani a bűn szolgaságából.

Az elsőszülöttek papi tisztsége a pátriárkák korából ismert, ebből kell kiváltani az elsőszülött fiúkat – itt pedig nem kisebb valaki van, mint maga az Örök Főpap, aki áldozatával a legtökéletesebben beteljesít minden istentiszteleti cselekményt.

És itt egy másik egyszerű, tiszta lélek is: Simeon, az igaz öregember, akinek szívébe egyenes utat talál a Szentlélek fénye. Ez a világosban járó szív állandóan a világosság Forrását keresi, és meg is érzi, hogy

ebben a Gyermekben nem akármilyen láng rejtőzik: a Világ Világossága.

Az az isteni Fény, mely nemcsak a betlehemi éjszakába hozott igaz világosságot, hanem örömet hozó lobogásával árad szét a továbbadott gyertyalánggal együtt évről évre a húsvétéjszakát ünneplő Isten népének szívében, miközben a Feltámadottat jelképező gyertyára csodálkozva halljuk visszhangozni templomainkban: „Krisztus világossága!”

Simeon ünnepélyes prófétai szavai mintegy hitvallásként hangzanak. Mellette az Ószövetség egy másik igaza, Anna, a szentéletű özvegyasszony szintén megérzi szívében, hogy nem hétköznapi esemény tanúja. A Szentlélek tüzében ő is Isten dicsőítésére fakad és rögtön evangelizál is: beszél a Gyermekről mindenkinek, jóllehet az ő szavait nem idézi Lukács. Prófétaasszonnyá avatja őt a Lélek, és talán idős nőként ő még jobban át tudja érezni szívében a Názáreti Szűz örömét is. Tanúságtételének ténye csendben kiegészíti Simeon dicsőítő énekét és prófétai szavait.

Mária és József szívében is a legtisztább fény honol: ők Jézusra tekinthetnek közelről. A Világ Világossága költözött ugyanis életükbe, aki megvilágosítva emberlétük árnyékos oldalait, megszenteli minden áldozatukat, Istennek szentelt tisztaságukat pedig mély öröm- és erőforrássá teszi. Mások irányában pedig a Jézus személyében közénk érkezett Istenországnak a mennybe mutató, élő, prófétai jelévé avatja szüzességük ragyogását. Reményforrás is ez:

Krisztus képes világosságot hozni az emberek, a szenvedők, a küzdő családok életébe.

Megszokhattuk már, ő általában nem megoldja helyettünk a problémákat, hanem világosságát adja, hogy annak fényében vele együtt keressük folytonosan Isten arcát, legyünk úton a Mennyei Atya háza felé. Valahogy úgy, ahogy maga a Szent Család is megélhette mindezt.

Karácsony másnapján rögtön józanságra szokott inteni bennünket Szent István első mártír ünnepe, és ez is tanít: a jászol meghitt békéje a Krisztus-hívők életében a kemény áldozatvállalással teljes. Ebben a ma ünnepelt, áldott találkozásban, Simeon prófétai szavaiban is előre felcsillan a tőr, mely Mária Szívét sem fogja elkerülni – ő pedig ennek elfogadásával is együttműködik Isten akaratával. Tőr ez, amely Szívét járja át, miközben új Évaként társa lesz az új Ádámnak a világmegváltó kínszenvedésben. Tőr, mely sebez, de a szívének sebéből életet fakasztó isteni Lélek fényét nem tudja belőle elvenni. XVI. Benedek pápa, péteri szolgálatának utolsó Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén szintén rámutatott: Mária szenvedése azé „a Szívé, mely Isten Fiának szeretetből átszúrt Szívével eggyé lesz. Abból a sebből áramlik ki Isten fénye, és a szenvedések, az áldozatok, az önátadás [világossága] is”. Jézus Szívének közelében, Máriának az isteni Titkokról elmélkedő anyai Szívében mindig ott él Krisztus világossága.

A mai evangéliumi rész így zárul: „A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne”. Jézus, a Fiú, aki az isteni Bölcsesség Forrása és Teljessége, aki maga a Logosz – mégis, hogyan gyarapodik ő a bölcsességben? Isteni természete szerint nyilván nem, hiszen istenlátásában az a mindentudás rejlik, melynek kimeríthetetlen kútját a kinyilatkoztatás csúcsaként ő maga tárja elénk. Emberi természete szerint azonban ő is „úton van”, növekedésében folyamatosan nyomon követhető fejlődő emberi értelmének nyiladozása. A zsidó hit gyakorlásába szépen belenőve, és annak várakozásait, istentiszteletét a várva várt Messiásként majdan tökéletesen beteljesítve, ebben a Kisgyermekben csodálatosan megnyilvánul a nemzetek számára:

ő az Atya örök Bölcsessége, ő a legtisztább áldozati Bárány, ő maga a Világ Világossága!

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír