A szentkúti Márton-napi jótékonysági vacsorán a Szent Ferenc Kisnővérei arlói szolgálatát támogatják

Az este programjáról, az alapítvány tevékenységéről, az arlói fiatalokról és az evangelizáció fontosságáról az alapítvány vezetőjével, Szerző Rita Judit nővérrel beszélgetett a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány kommunikációs munkatársa.

– Mire számítson az, aki eljön Szentkútra a jótékonysági vacsorára?

– A program este 6 órakor vesperással kezdődik, amelyet zenés műsor követ. Meghívtam egy arlói cigány fiatalokból álló kis együttest, akik közül sokan a mi ösztöndíjprogramunk támogatottjai közé tartoznak, ők három dalt fognak előadni. A nyolcfős formáció ütősökkel, énekesekkel és gitárosokkal színesíti műsorunkat, és egy saját szerzeménnyel is készülnek. Ezenkívül mi, nővérek többen is zenélünk a közösségben. Most például legfrissebb jelöltünk, Blanka fog kísérni engem hegedűn. Saját dalaimat fogjuk előadni, amelyeknek a többsége ifjú éveimben született. Az egyik ilyen dal a Getszemáni-kert jelenetére épül: Jézus énekét és az én imámat dolgozza fel. A dal témája egy elképzelt helyzet, amikor kérdezem Jézust, hogyan tudnék segíteni neki enyhíteni a szenvedését, amire a válasza az, hogy azzal segítek neki a legtöbbet, ha nem futok el, hanem egyszerűen ott maradok mellette.

– Milyen célra tervezitek felhasználni a vacsorából befolyt összeget?

– Az adományokat gyermek- és ifjúsági programokra szeretnénk fordítani, amelyek nélkülözhetetlenek, de anyagi források nélkül nem valósulhatnak meg. Fontosnak tartjuk, hogy ők, a jövő alapjai eljuthassanak olyan evangelizációs programokra, táborokba, ahol tanúságtételeket hallgathatnak meg, és lehetőségük van arra, hogy megérintődjenek, hogy a Jóisten hasson az életükre, segítse őket a jó irányú változásban.

– Hogyan néz ki nálatok egy átlagos nap?

– Arlón mindennapjainkat közfoglalkoztatott munkatársak és nővérek, köztük két nővértársam segítik. Ők délutánonként fogadják a gyerekeket, akik már első osztálytól kezdve jöhetnek hozzánk. Ezek a gyerekek segítséget kapnak a házi feladat megírásához, az olvasás gyakorlásához. Emellett rendszeresen tartunk kézműves fejlesztő foglalkozásokat, és szinte minden délután van közös sport és sok játék. Havonta egyszer pedig egy különleges napot szervezünk a gyerekeknek, amit „Befogad-lakos szombatnak” nevezünk. Ilyenkor igyekszünk minél több önkéntest bevonni a munkába, aminek nagyon jótékony hatása van a gyerekekre, hiszen így megélhetik azt, hogy elfogadják őket, és szeretettel bánnak velük nem cigány emberek. Ez a megkülönböztetéssel teli világban gyógyító és építő hatású.

– Tudnál mondani olyan történetet az általatok segített fiatalok köréből, amire büszke vagy?

– Nemrégiben az egyik fiatal hölgy, aki a felnőtt csoportunk tagja, azt mondta nekem: „Judit nővér, maga úgy tanít, hogy nem tanít!” Kérdeztem, hogy ezt hogyan érti, és azt válaszolta, hogy a példám, a türelmem jó hatással van rá.

Egy másik volt tanítványom, aki mára több gyermek büszke apukája, nemrég megkérdezte tőlem: „Gondolta volna, hogy ilyen rendes ember lesz belőlem?” Ők is érzik, hogy onnan nézve, ahonnan indultak, nem teljesen egyenes az út oda, ahová eljutottak.

Még a kezdetekkor Szentlélek-szemináriumot szerveztek a nővérek, és ezen az alkalmon megtért egy fiatal, akiből pap lett, majd az egri szeminárium prefektusa volt évekig, most pedig az Egri Roma Szakkollégium vezetője: ő Koós Ede atya, aki szintén a nővérek büszkesége. Bár ezek a történetek örömet okoznak, a hétköznapok során nehéz terepen dolgozunk. Ha valaki nem tudja értékelni a kis eredményeket, könnyen elveszítheti a kedvét, és kétségbeesetten keresheti, hogy mi értelme van mindennek, amit csinálunk. Ilyenkor kapaszkodunk a sikertörténetekbe, amelyek sajnos nem olyan gyakoriak, de annál fontosabbak, hiszen azt bizonyítják, hogy sosem tudhatjuk előre, kinél hull jó földbe a mag.

– Milyen háttérrel rendelkeznek a fiatalok, akikkel foglalkoztok?

– Változó: vannak köztük olyanok, akik továbbra is extra halmozottan hátrányos helyzetűek. Az egyik ösztöndíjas továbbtanulónknak már az anyukája is részt vett az ifjúsági csoportunkban. Remélem, hogy ez a hosszú távú munka valóban gyümölcsöző eredményeket hoz. Amikor nővérként kezdtem itt, akkor a felsős gyerekekkel szerettem a legjobban foglalkozni, akik már nehezen fogadtak szót a felnőtteknek, és akik körében jellemző volt a lemorzsolódás, a függőség.

Abban az időben a helyiek úgy emlegettek, hogy én vagyok az „esélyadós nővér”, mert mindig próbáltam a nagy nehézséggel küzdőket elcsípni. Nagyon megkedveltem őket, rengeteget imádkoztam értük, és bár nem mindenkinek, de többüknek rendeződött az élete.

Hitem szerint nem feltétlenül szükséges már most látnom, hogy a fiatalok Istennel való találkozása hogyan válik a későbbiekben, akár évek múlva a javukra. Nekem annyi a szerepem, hogy összehozzam őket Istennel, és ennek megvalósulásában jelentenek nagy segítséget az adományok, többek között a Márton-napi jótékonysági vacsorának köszönhetően is.

Forrás: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány 

Fotó: Elfogadlak Alapítvány, Lábady István, Szent Ferenc Kisnővérei Facebook-oldala

Szöveg: Gál Emília

Magyar Kurír